Újabb csontvázak esnek ki a szekrényből

Forrás: MTI

A Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság június első hetében hozza nyilvánosságra első részjelentését; erről a bizottság elnöke számolt be pénteki sajtótájékoztatóján. A Miniszterelnökség leendő államtitkára szerint csak a héten 170 milliárd forintnyi csontváz esett ki a szekrényből. A konkrét, akár nyílt színi jogsértésnek is nevezhető ügyek kapcsán kiemelte a Malév 60 milliárd forintos nem várt követelésállományát, a Vértesi Erőmű 37-40 milliárd forintos követelésállományát, a munka világát érintő kiadásoknál tátongó 70 milliárd forintos lyukat, ennek tételei a következők: 50 milliárd forint hiányzik az Út a munkához program finanszírozásából, a Munkaerő-piaci Alapnál 10 milliárd forintos hiány várható a rehabilitációs hozzájárulás felültervezése miatt, a növekvő munkanélküliség pedig azt eredményezi, hogy közel 10 milliárd forintos a hiány a munkanélküliségi ellátásoknál. A nyilvánosságra került ügyek kapcsán elmondta még: kozmetikázott, meghamisított, eltitkolt jogsértések kerülnek napvilágra, kifizetetlen számlák, minisztériumi tartozások, kötelezettségvállalások maradnak a következő kormányra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!