Világbajnokok vagyunk cégeltűntetésben

kdnp.hu<br />Forrás: napi.hu

Jelenleg világbajnokok vagyunk cégalapítás és cégeltüntetés tekintetében, a törvények által lehetővé tett olcsó cégalapítás pedig csak még inkább teret enged ennek a magatartásnak – jelentette ki Somogyi Ferenc, a Felszámolók Országos Egyesülete (FOE) elnöke a Napi Gazdaság által negyedik alkalommal megrendezett Magyar Követeléskezelés konferencián.

Ezzel párhuzamosan Magyarországon lassan bohózattá kezd válni a felszámolások rendje, a FEO elnöke szerint a hazai példák alapján kijelenthető, hogy az érvényben lévő liberális szabályozás csődöt mondott. Ennek fényében elengedhetetlen a hazai előírások szigorítása.

A csődtörvény módosítására szükség volt, de önmagában nem jelent elégséges megoldást. Emellett a számviteli szabályok (iratőrzési előírások és a felelősségi rendszerre vonatkozó előírások) és a vezetői felelősség szigorítása, valamint ezek következetes gyakorlati alkalmazása szükséges – hangsúlyozta a szakértő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!