Írta: Dr. Békefy Lajos
Ha a vég rendben, minden rendben
Hívő eleink, akik véges napjaik és idejük egy részét intenzív Isten-szemléléssel, elmélyült bibliaolvasással, hittitkok és élettitkok fátylainak fejtegetésével, s a mennyei pedagógia, a kegyelem segítségével ezek feltárásával töltötték, az egyházi év utolsó vasárnapját örökkévalóság vasárnapjának nevezték el. Ez egybeesett az adott évben elhunytakról történő megemlékezéssel is, az örök élet reménységében. Ezért ennek a vasárnapnak a liturgikus színe a zöld, a reményé. Lelki irányvételét az emlékezés, a felfele és előre tekintés adja. III. Frigyes Vilmos porosz király 1816-ban jelölte ki ennek a vasárnapnak az egyházi évben a helyét, advent első vasárnapja előtti Úr napján. A reformátusok különféle hangsúllyal, de azonos lényeggel tartották meg. Kálvin és reformátor társai igyekeztek az elmúlásról, a születés-halál határjárós korlátain (Tillich) túllépő bibliás hittel az emberek tekintetét feljebb emelni. Túl az anyagi, testi, múlandó világon. Ezért a lelki tekinteteket átfordítva a gyakran nagyon szakadt és elszomorító valóságon, a nagyon lehúzó jelen látványáról a bibliailag megírt örök távlatok felé irányították. Anyagon és anyagiasságon túlra. Nem illúzió volt ez, hanem hívő tudatosság, radikális tagadása a látható körülmények diktátumának. Lelki felemelés volt ez. Hatására lassanként a munkában a hit fokozatos győzelmét is elhozó gyarapodást is felismerték. Kálvin, majd utódai a nagy hitkultúrát megalkotó műveikben Barthig, Bonhoefferig, s napjainkig úgy vélték áldásossá és eredményessé tenni a hiterkölcsi lelki kultúrát, hogy a közösségi és egyéni életet a vég felől próbálták optikájukba befogni. A genfi reformátor így: mindent az örökkévalóság szempontjának rendelt alá (sub specie aeternitatis). Reformátortársai így: a nagy minőségi ugrást, a hit-, és életújítást reggeli, esti prédikációikkal segítették, a népet az elmélkedések útján vezették az örök dolgokról (contemplatio aeternitatis). A református világot mozgató lelki hit-, és erkölcsi kultúráról, újjáformált életkultúráról szólt az 1860-as években megjelent félezer oldalas mű Heinrich Heppe szerkesztésében, német, latin fogalmi finomságokkal. Zárófejezete nem a halállal, hanem az örök élettel, a személyes hitbiográfia csúcsával foglalkozik. A hívő földi élet után remélt megdicsőülésről, de glorificatione, az Istent magasztaló hívő élet örök és jövőbeli rendeltetéséről, kiváltságáról. A 20. századi német nemzeti eltévelyedés idején börtönbe vetett, majd ’45 elején kivégzett hitvalló teológus, Bonhoeffer kiengesztelődve tudta elfogadni a kikerülhetetlent. Hiszen jóval korábban eljutott már a legmagasabb hitbeli és hiterkölcsi csúcsfelismerésre és bizonyosságra: ha valakinek az életében a végső dolgok (halál, örök élet, feltámadás) helyükre kerülnek, akkor minden előtte lévő életdolog (szenvedés, ezernyi igazságtalanság, betegség, boldogtalanság) is a helyére kerül.
Titokfátylak, létfátylak boldogító lehullása
A végére mehetetlen lelki távlatosságnak és gazdagságnak a summáját így lehet megfogalmazni: a hívő ember titokfátylak boldogító fellebbenéseiben, Isten Lelkének titokfejtő munkálkodása szemlélésében boldogítóan töltheti napjait. A Szentlélek vezetésével, akit megígért és el is küldött erre a világra Jézus: „Amikor azonban eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra; mert nem önmagától szól, hanem azokat mondja, amiket hall, és az eljövendő dolgokat is kijelenti nektek” (János 16,13). Így lesz a jövendő és az Eljövendő is a Lélek által titokfátyoltól többé már nem rejtett létteljességgé és létvalósággá. Mint a messziről hazafelé térőnek már megérkezése előtt egyre inkább beazonosul a táj a benne élő tájképpel. Ilyen létfátylak, igazságfátylak élménydús, örvendeztető lelepleződése történik mindenütt és mindig a hívő szívekben. Ennek felismerése és fokozatos átélése, megvallása: nem bizonytalan jövő előtt állunk. Nem a mesterséges intelligencia vagy az arcunkba harsogó emberi propaganda világvége riogatásainak a függőségében élünk, hanem az Isten-Fiúság szabadságában. Halljuk az Ige fő üzenetét: „Az pedig az örök élet, hogy megismernek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17,3). Az istenismeret és a Krisztus megismerése az a szent tudomány (scientia sacra – Hamvas Béla), ami hívő életünk belső fejlődésének stációin keresztül bontakozik ki. Létfátylak fellebbentésével a teremtés nagy történéseiről, Isten intelligens univerzumának fokozatosan feltáruló titkairól. Isten-fátylak fellebbenésével a Kijelentés, az apokalipszis zarándokútján, fokozatos istenismeretre juttató bibliai üdvtörténettel. Az antropológiai fátylak fellebbentésével az emberi teremtmény csodálatos és elborzasztó, mert egyszerre igaz és egyszerre nagyon bűnös valóságáról (simul iustus et peccator – Luther). És a Krisztusban kapott szabadítás, üdvözítés fátylainak lehullásával, aminek révén megtört az ősi átok, az istentelenség, meg a lázadás, a kígyós-démoni hazugság, a kaini bosszú, irigység, gyilkosság átka. A fátyoltalanítás – így átoktalanítás! Vajon a 2024. egyházi év záró vasárnapján visszatekintve egy évedre, látsz-e életedben olyan megszentelt pillanatokat, amikor titkokról hullott le a fátyol? Élettitkokról, Isten-titkokról, öntitkaidról? Bevillant-e tudatodba az igazi felismerés: milyenek az emberek és miért? Milyen Isten, Aki földi utadat megnyitotta? Nem azért, hogy állandóan szembe menjél önmagaddal, Ővele. Volt-e lenyűgöző csodaélményed a titokfátylak lebbenéséről?
A Biblia a titoklátások csodahistóriája
Ezernyi megtérés történetet lehet idézni bibliai és azon kívüli „fátyoltalanításokról”! Az egyéni üdvözítés történetekről. Most csak két bibliai példa. Pál úgy lett Saulból, a Krisztus tanítványait karddal üldözőből a legnagyobb hittérítő, hogy „elragadtatott a paradicsomba, és olyan kimondhatatlan beszédeket hallott, amelyeket ember el nem mondhat” (2Kor 12,4). A Biblia a titoklátások és láttatások csodahistóriája. Micsoda Isten Lelke által művelt jövőfátyol lebbentés volt az, amikor ezredévnyi jövőbe látással szólalt meg Bálám Jézusról: „Így szól az a férfi, kinek megnyílt a szeme, aki hallja Isten mondásait, ismeri a Felségestől jövő ismeretet, aki látja a Mindenhatótól kapott látomást, leborulva, de nyitott szemekkel: Látom őt, de nem most, szemlélem, de nem közel. Csillag jön fel Jákóbból, királyi pálca támad Izraelből” (4Mózes 24,15-17).
Örökkévalóság vasárnapján látod-e, felismered-e: Isten és Jézus Krisztus Lelke ilyen titokfejtő, boldog pillanatokat, élményeket szánt neked 2024-ben. Tudsz-e ilyen fátyollebentő, elragadó felismerésekről számot adni? Mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden Igével, ami Isten szájából származik (Máté 4,4). Kérdd Istent, adjon az új egyházi évben ilyen üdvözítő, boldogító „örök pillanatokat”!
Írta: Dr. Békefy Lajos
