Távozzon a parkolási cég MSZP-s vezetője

A Fővárosi Önkormányzat kilépett a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖP) Kft-ből. A Fidesz az elmúlt évben többször felhívta a figyelmet arra, hogy a cég vezetése nem képes ellátni a feladatát, és 2009 decemberében kezdeményeztük Rusznák Imre leváltását. Felszólítjuk Rusznák Imrét, hogy azonnal távozzon a BÖP Kft. éléről. Felszólítjuk Dr. Tóth József  XIII. kerületi polgármestert, hogy ne védje tovább korrupcióban és hozzá nem értésben megfáradt egykori párttársát.

A BÖP Kft. vezetése évek óta nem tudja ellátni a feladatát. A céget 2009 óta rendszeresen korrupciós botrányok rázták meg, melyet 2009 szeptemberében ellenőrök letartóztatása követett. A cég érdemben semmit sem tett a korrupció ellen. Ezzel párhuzamosan, folyamatosan csökkent a cég által befizetett díjak összege. A tavaly kialakított ügyfélszolgálati helyiség ügyében Bajnai Gordon „antikorrupciós” hivatalához fordultunk. A cég rossz működését látva a IX. kerület már tavaly jelezte kilépési szándékát.

A Fidesz XIII. kerületi, IX. kerületi és fővárosi frakciója 2009 végén kezdeményezte a cég vezetőjének leváltását. Ez lett volna az egyetlen útja a BÖP Kft. egyben tartásának, és a parkolási botrányok megszűntetésének. Az MSZP kiállt korábbi fővárosi képviselője, Rusznák Imre mellett, és meggátolta, hogy a cég élén változás történjen.

Most a Fővárosi Önkormányzat bontott szerződést a BÖP Kft.-vel. Így a IX. kerület után a piaca másik egyharmadát is elvesztette a cég. A XIII. kerületieket olyan helyzetbe hozta, hogy az egyik utcában az egyik, a másik utcában egy másik társaság szedi majd a parkolási díjakat. Ez sokkal rosszabb helyzet, mint korábban.

Felszólítjuk Rusznák Imrét, hogy azonnal távozzon a BÖP Kft. éléről. Felszólítjuk Dr. Tóth József  XIII. kerületi polgármestert, hogy ne védje tovább korrupcióban és hozzá nem értésben megfáradt egykori párttársát. Lássa be végre, hogy rosszul döntött, amikor támogatta Rusznák Imrét a BÖP Kft. élén. Keressünk végre olyan embert, aki képes beszedetni a parkolási díjakat, azokat a köz érdekében fel tudja használni, például arra, hogy eltakaríttassa a havat.

spaller.hu
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!