A diplomáciában szokatlan az ENSZ különmegbízott kérése

Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tárgyalódelegációja ez év április 5-én tárgyalásokat folytatott Frank La Rue ENSZ szólásszabadságért felelős különmegbízottal a magyar médiatörvényről. Megállapodásunk szerint a tárgyalást ez év június 2-án folytattuk civil szervezetek bevonásával úgy, hogy az időpontot előre egyeztettük. Nemcsak én lepődtem meg, de mások is azon a kérésen, hogy a tárgyalás előtt két nappal egy 15 fős listát kaptam, akiket az ülésre meg kellett volna hívnom. Ennek a kérésnek nyilvánvalóan nem állt módomban eleget tenni, tekintettel arra, hogy a diplomáciában nem szokás, hogy a meghívott fél diktálja, mely szervezeteket hívjanak meg (...) Lukács Tamás napirend előtti felszólalása.

Tisztelt Ház!

Az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tárgyalódelegációja ez év április 5-én tárgyalásokat folytatott Frank La Rue ENSZ szólásszabadságért felelős különmegbízottal a magyar médiatörvényről.

Megállapodásunk szerint a tárgyalást ez év június 2-án folytattuk civil szervezetek bevonásával úgy, hogy az időpontot előre egyeztettük.  Nemcsak én lepődtem meg, de mások is azon a kérésen, hogy a tárgyalás előtt két nappal egy 15 fős listát kaptam, akiket az ülésre meg kellett volna hívnom. Ennek a kérésnek nyilvánvalóan nem állt módomban eleget tenni, tekintettel arra, hogy a diplomáciában nem szokás, hogy a meghívott fél diktálja, mely szervezeteket hívjanak meg, másrészt a megjelölt szervezetek vagy személyek között már több is meghívást kapott.

Azonban az eset mellett nem lehet elmenni. Tudniillik, a CEU egyik tanára meghívás nélkül is meg kívánt jelenni, ami a tárgyalások 20 perces késedelmét okozta, majd ezt követően ragaszkodott hozzá, hogy ő a tárgyalás alatt a témához hozzászólhasson. Ha nem olyan volt parlamenti képviselőről volna szó, akinek a pártja már nincs a Parlamentben, úgy talán nem is kellett volna a CEU tanárát a parlamenti szabály és illem betartására figyelmeztetnem. Mindazon túl ez az erőszakos magatartás nemzetközi kapcsolatokban nem szokásos.

A történet jól példázza, hogy adott esetben hogy születnek a nemzetközi jelentések, és nyilván a tisztességes eljáráshoz való jog minden országot, így hazánkat is megilleti. A listán szereplő személyekről és szervezetekről meg kell állapítani: hogy mindegyikük budapesti, mintha vidéken nem élnének emberek; mindegyikük már véleményt nyilvánított és a nyilvánosság állandó szereplői; megállapítható, hogy vélemény-különbségek közöttük nem található és végül társadalmi támogatottságuk nem mérhető.

Mindezek ellenére ők azok, akik kizárólagosságra törekednek, ők azok, akik úgy gondolják, hogy csak nekik van joguk nemzetközi szervezetet vagy személyt tájékoztatni, csak nekik van joguk parlamenti bizottság tárgyalásán megjelenni és hozzászólni.

Frank La Rue ENSZ különmegbízottal egyetértettünk abban, hogy a vélemény-nyilvánítás szabadságának igazi korlátja, ha vélemény monopóliumok alakulnak ki, akár gazdasági, akár politikai célból. Ezért az emberi jogok érvényesülésének szempontjából minden olyan jelenség ellen fel kell lépni, ami alkalmas arra, hogy vélemény-monopóliumot hozzon létre és nemzetközi szervezetet vagy személyt kizárólagosan és egyoldalúan tájékoztasson.  Amennyiben ez hazánkban továbbra is így folyik, úgy ebben a koordináta rendszerben kell értelmezni a jelentéseket.

Ezt követően természetesen a nyilvánosság előtt volt, aki közleményben támadott, de engedtessék meg, hogy a demokráciából és a szólásszabadságból olyanok ne oktassanak ki, akik valamikor cenzúráztak. Büszkén vállalom, hogy a demokráciát Antall József idejében tanultam.

Remélem, akik kizárólagosságra törekednek és nemzetközi szervezeteknél ellenőrizetlen módon járnak el, megértik, hogy aki a nemzetre támad, a nemzet által vész el.

kdnp.hu

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!