A határon túli magyarok sorsa elválaszthatatlan a mi sorsunktól

Hajnali háromnegyed hatig ülésezett a parlament, a hosszúra nyúlt ülésnap utolsó témái között a MÁV jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető okokat vizsgáló bizottság jelentésének általános vitája szerepelt. A néhány órával később kezdődő mai ülésnapon Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője felszólalásában a hittel megerősített nemzeti összetartozásról beszélt, és a hétvégi csíksomlyói búcsút idézte fel. A megmaradást segítik történelmi értékeink és közös hagyományaink, a határon túl minden magyar sorsa elválaszthatatlan a mi sorsunktól.

A MÁV minden teljesítménymutatója romlott 2002 és 2010 között – állapította meg a Magyar Államvasutak (MÁV) jelenlegi gazdasági helyzetéhez vezető okokat vizsgáló bizottság. Ennek megállapításait Manninger Jenő, a bizottság elnöke ismertette az Országgyűlésben szerda hajnalban.

A bizottság jelentésén alapuló határozati javaslat expozéjában a képviselő elmondta, a mutatók romlásának elsődleges oka, hogy az állam nem fizette ki a megrendelt szolgáltatást, és az árkiegészítési rendszer is hibás.
    
A politikai döntések, a kiszervezések, a változó utazási igényekhez nem kellő alkalmazkodás és a rossz szerkezetátalakítás, ás a Máv Cargo eladása szintén hozzájárult ehhez a teljesítményhez- tette hozzá.
    
Kifejtette, hogy a vasúti forgalom 30 százalékkal csökkent, 3,5 szeresére nőtt a késő vonatok száma, a pályafenntartás összege töredéke volt a 2002-es összegnek, az általános költségek pedig növekedtek, a hitelállomány meghaladja a 200 milliárd forintot. Hangsúlyozta, hogy szükséges lenne további vizsgálatokra, például a társaságok elidegenítésével kapcsolatban.
    
A bizottság javaslatokat is tett, úgy foglaltak állást, hogy megfelelő szabályozási környezetet kell kialakítani, a legtöbb pénzt a pályafelújításra kell költeni, vizsgálni kell a kiszervezéseket, a beszerzéseket, valamint a Máv Cargo eladását is - mondta a képviselő.

Spaller Endre, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiszervezett cégek sokszor nem kommunikáltak egymással, az volt a filozófia, hogy a cégek egymást jobb működésre ösztökéljék, de ez nem így működött. Olyan monopóliumok jöttek létre, amelyek gátak nélkül emelhettek árat - mondta.
    
Álláspontja szerint a MÁV kevés pénzt kapott, és ezt sem tudta hatékonyan felhasználni, az állam rossz gazda volt, nem volt koncepciója, és amortizálta saját tulajdonát, anyagilag és erkölcsileg is. Hangsúlyozta: a jelentéssel meg kell húzni egy határvonalat, el kell számolni a múlttal, és a jövővel kell foglalkozni, mert a MÁV-ban van fejlődési lehetőség.

+

Az Országgyűlés munkája néhány órával a hajnalba nyúló tegnapi ülést követően napirend előtti felszólalásokkal folytatódott. Osztolykán Ágnes (LMP) szerint a kiskeresetűek, így a pedagógusok és szülők ellen háborúzik a kormány, az Orbán-kormány újabb megszorításai miatt a kivéreztetett önkormányzatok nem tudnak máshoz nyúlni, mint az iskolabezárásokhoz. Kifogásolta, hogy még azt sem támogatták, hogy az LMP iskolamentési alapról szóló javaslatát megvitassa a parlament.

Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár válaszában elmondta: emberileg átérzi azoknak a fájdalmát, akiknek valamilyen átszervezés miatt bezárják iskoláját. A hatályos közoktatási törvény azonban nem ad közvetlen beavatkozási lehetőséget a miniszternek iskolabezárási, átszervezési kérdésekben, ez a fenntartók hatásköre. A kereszténydemokrata szakpolitikus „politikai túlzásnak” nevezte azt a kijelentést, hogy a Fidesz háborút indított a gyerekek, szülők, és pedagógusok ellen. Mint mondta: egyetlen gyereket, pedagógust sem zárt ki a Fidesz-KDNP szövetség az iskolákból, nyolc év alatt 1.127-el csökkent az iskolák száma, az idei adatok még nem ismertek, a gyermekek száma 187.675-el lett kevesebb. Ilyen csökkenésnél néhány iskola megszűnése törvényszerű - értékelte, megjegyezve: az alap mintegy 10 kisiskola működésére lenne elegendő, nem ez a megoldás, hanem az új közoktatási törvény, amely állami kézbe veszi az iskolák finanszírozását.

+

Firtl Mátyás, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője felszólalásában a hittel megerősített nemzeti összetartozásról beszélt, és a hétvégi csíksomlyói búcsút idézte fel. A megmaradást segítik történelmi értékeink és közös hagyományaink, a határon túl minden magyar sorsa elválaszthatatlan a mi sorsunktól. Felidézte az Ojtozi-szorosban egykor történteket és azt kérte, tegyenek meg mindent, hogy a határon túli emlékhelyek olyan állapotban őrizzék meg a hősök emlékét, amelyek méltó áldozatukhoz.
    
Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára  hangsúlyozta, a kormány elkötelezett a nemzeti ügyek mellett. Felidézte a nemzeti összetartozásról, a kettős állampolgárságról hozott törvények megalkotását, és hozzátette: a hadisírok gondozása kiemelt jelentőségű feladata a szaktárcának, s új törvényt is szeretnének alkotni, amely jogszabályi garanciákat adna e téren.

+

Az Országgyűlés folytatta és egyben le is zárta a devizahitelesek megsegítéséről szóló javaslat általános vitáját.
    
Spaller Endre, a KDNP képviselője arról beszélt, hogy korábban az MSZP tette lehetővé, hogy azok az emberek is hitelekhez jussanak, akik erre egyébként nem lettek volna képesek. Hozzátette, hogy amikor ezek a hitelesek bajba kerültek, a szocialista kormányok semmit sem tettek a megmentésükért.
    
A képviselő azt mondta, nem lehet egyetlen megoldással kezelni a problémákat, ezért készültek olyan csomaggal, amelyik a különböző gondokkal küszködőknek különböző típusú megoldásokat kínál.
    
A politikus véleménye szerint az MSZP és az LMP elképzelései elfedik a problémát, mert továbbra is arra kell törekedni, hogy a hitelesek mindent megtegyenek adósságuk törlésztéséért.

Cséfelvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára a vitában elhangzottakra úgy reagált: „olyan volt, mintha újraélnénk a lakáspolitikai vitát, amit az LMP kezdeményezett áprilisban és kevésbé volt szó a konkrét javaslatról.”
    
Az ellenzéki pártok felvetéseivel kapcsolatban Cséfalvay Zoltán elmondta: a Jobbik javaslata - a hitelek forintosítására a felvételi árfolyamon - technikailag és költségvetésileg is kivitelezhetetlen, az LMP spekulációs adóra vonatkozó javaslata pedig ugyan „jól hangzik, de sehol nincs ilyen”
    
Az államtitkár elmondta: bár sok szó volt a vitában az eszközkezelőről, de erről a mostani javaslatban nincsen szó és a kamattámogatási program sem volt napirenden. A mostani előterjesztés két legfontosabb eredményének Cséfalvay Zoltán azt nevezte, hogy kiszámíthatóvá, tervezhetővé és megfizethetővé teszi a törlesztőrészletet azoknak, akik ezt választják az árfolyamrögzítéssel; másrészt szabályozott és korlátozott módon oldja fel a kilakoltatási moratóriumot. Leszögezte: mivel nem érkezett olyan javaslat, ami miatt változtatni kellene rajta, ezért kéri az indítvány támogatását a képviselőktől.

kdnp.hu
Forrás: MTI

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!