Hogyan segíti a kormány a nyugdíjasokat?

A címben jelzett témában interpellált a közelmúltban az Országgyűlésben a kereszténydemokrata képviselő a kereszténydemokrata államtitkárhoz.

Bartha-Szabó József, kdnp.hu

Firtl Mátyás

 

FIRTL MÁTYÁS (országgyűlési képviselő, KDNP): - Államtitkár Úr! A Fidesz-KDNP-kormányzat mindent megtesz annak érdekében, hogy minden társadalmi csoport helyzete jelentősen javuljon 2010-hez képest. A kormányzat nem felelőtlenül osztogat, hanem az ország gazdasági helyzetéhez, eredményeihez képest támogatja azokat a társadalmi csoportokat, rétegeket, amelyek rászorulnak! Így van ez a nyugdíjasok esetében is! Büszkék lehetünk rá, hogy 2016-ban a nyugdíjasok egyszeri 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést kaptak Erzsébet-utalvány formájában. Ezzel a gesztussal a kormány azt szeretné kifejezni, hogy megbecsüli az időseket, és ily módon is szeretne hozzájárulni az ünnepi készülődéshez, a vásárláshoz, hogy a családjaik körében szépen tudják eltölteni az adventi időszakot.

2017-ben a gazdasági növekedés mértéke várhatóan 4,1 százalék lesz, így a magyar gazdaság teljesítőképessége ismét lehetővé teszi a nyugdíjasok számára az egyszeri 10 ezer forintos nyugdíj-kiegészítést. Szeretnénk, hogy az idősebb nemzedék és a nyugellátásban részesülők is megbecsülést kapjanak. Ők évtizedeken át azért dolgoztak, hogy az ország talpra álljon. A 2017. évi juttatásokkal is szeretnénk hálánkat kifejezni és hozzájárulni az ünnepi készülődéshez. A karácsonyi időszakban minden magyar nyugdíjas 10 ezer forint ajándékot kap Erzsébet-utalvány formájában.

Államtitkár Úr! A tavalyi évben először került sor az Erzsébet-utalványok kifizetésére, amit a mai stabil pénzügyi helyzet és gazdasági növekedés tett lehetővé. Az a szándékunk, hogy a munkavállalók mellett a nyugdíjasok is részesüljenek az eredményekből; teljesítettük a nyugdíjba vonulást követően a nyugdíjak értékének megőrzésére tett vállalásunkat, és ebben az évben a gazdasági teljesítményre alapozottan nyugdíjprémium kifizetésére is lehetőség nyílik. Az Erzsébet-utalvány kifizetésével is viszonozni kívánjuk az előző generációk áldozatos munkáját. Az utalványokat, reméljük, minden érintett meg fogja kapni a karácsonyi készülődés időszakában, lehetővé téve a karácsonyi készülődést, és elősegítve az ünnepre való lelki ráhangolódást. Kérdezem:

- Hogyan kapják meg a nyugdíjasok az idén az Erzsébet-utalványokat, és nem utolsósorban, milyen egyéb módon támogatja a kormány a nyugdíjasokat?

***

Rétvári Bence

 

RÉTVÁRI BENCE (KDNP, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára): - Képviselő Úr! Mindenkinek tisztelnie kell azt a generációt, szüleink és nagyszüleink generációját, akik felépítették ezt az országot, akiknek élete munkája van abban, hogy ma úgy tudunk élni, ahogy tudunk, és megteremtették annak az alapját egy végigdolgozott élet révén, hogy ma már gazdasági növekedés lehet Magyarországon. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a tisztelet jeleként, ami biztonságot tud kínálni a nyugdíjasoknak ‑ és a nem nyugdíjasoknak ‑, azt meg fogja adni, és amit a gazdasági növekedés lehetővé tesz, azt pedig többletjuttatásként is meg fogja adni.

A többletjuttatásokig csak az utóbbi években jutottunk el, hiszen 2010-ben még a nyugdíjrendszer biztonságát kellett garantálnunk, szavatolnunk. Hiszen, ne felejtsük el, hogy amikor a Bajnai-kormány átadta a nyugdíjkasszát, abból 357 milliárd forint hiányzott! Igen, 357 milliárd forint hiányozott, ebből ők beismertek 200 milliárdot itt a parlamentben, de valóság közel kétszerese volt ennek. És ez azután történt, hogy minden magyar nyugdíjastól elvettek már egyhavi nyugdíjnyi összeget. Ezek után kellett a nyugdíjkassza egyensúlyát visszaállítani, így vált biztonságossá a nyugdíjak kifizetése!

De ismerünk olyan ellenzéki pártot, a Jobbikot is, amelynek elnöke nem igazán tisztelettel szokott a nyugdíjasokról nyilatkozni. Azt írta  egyes nyugdíjasokról a Facebookján, hogy „húzzák maguk mögött a kis bevásárlókosarukat, a szemeikben gyűlölet lobog, a szájukból pedig szennyvíz folyik.”  Ez az a tisztelet, amit a nyugdíjasok egy része iránt a Jobbik érez. Azt hiszem, ha kormányra kerülnének, igencsak nehéz idők következnének a magyar nyugdíjasokra!

Tisztelt Ház!  A Fidesz-KDNP úgy döntött, hogy a tisztelet mellett a gazdasági növekedés is jelenjen meg a nyugdíjasok jövedelmében. Éppen ezért nemcsak a nyugdíj vásárlóértékét tudtuk megőrizni a 23,5 százalékos emeléssel, hanem közel 10 százalékos vásárlóérték-emelkedés is volt a nyugdíjakban! Egy olyan rendszert hoztunk létre, amellyel a nyugdíjasok csak jól járhatnak, hiszen ha a nyugdíjemelés mértéke, amit a tervezett infláció alapján számítunk ki, magasabb, mint a tényleges infláció, akkor a különbözetet megtartják, ha pedig alacsonyabb, akkor kiegészítésre kerül, hogy a nyugdíjak értékét mindenképpen megőrizhessük. Ezért a közel 10 százalékos emelkedés, és ezért az a nyugdíjkorrekció, amelyet január 1-ig visszamenőlegesen minden magyar nyugdíjas megkaphatott; ez egy 10 ezer forint nagyságrendű összeget jelenthetett! Ezzel párhuzamosan a nyugdíjprémium kifizetésére is sor került. Magyarországon soha nem volt még arra példa, hogy a nyugdíjasoknak nyugdíjprémiumot lehessen kifizetni! Ez annak eredménye, hogy egy olyan gazdaságpolitikája van most már a magyar kormánynak, amely megteremti a nyugdíjprémium fedezetét is. Ne felejtsük el: ezen gazdasági növekedés megalapozását szolgáló egyetlen törvényjavaslatot sem támogatott a mostani ellenzék! Ha az ő szavazataik döntöttek volna, nem teremtődött volna meg a fedezete annak, hogy Magyarország nyugdíjprémiumot fizessen az időseknek! Ha rajtuk múlt volna, talán még a nyugdíjak értéke sem lenne meg, nemhogy a nyugdíjprémium értéke!

Tisztelt Ház!  A jövő évben 3 százalékkal tovább emelkednek a nyugdíjak. Mindezek között pedig, ha összevetjük, hogy ha Magyarországon valaki nyugdíjba vonul, akkor hány százalékát kapja meg a fizetésének, és mi az európai uniós átlag, akkor azt láthatjuk: az EU-országok 58 százalékos átlaga fölött, közel 70 százalékos mértékben kapja meg valaki a nyugdíjában a fizetése értékét. Szintén fontos: a 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványok kézbesítése! 2,7 millió nyugdíjasnak már több mint a fele időarányosan megkapta ezeket az Erzsébet-utalványokat. De az ünnep előtt igyekszünk mindenkinek kézbesíteni a Magyar Posta segítségével. Körülbelül 30 milliárd forintnyi többlet az, amit így a nyugdíjasoknak tudunk juttatni!. A „nők 40” program szintén az időseket segítette, miközben volt olyan parlamenti szavazás, ahol az ellenzék egyik pártja sem állt a nyugdíjasok mellé! A munkahelyvédelmi akcióterv pedig tízből hét 55 év fölötti munkavállalónak segít megőrizni a munkahelyét: 340 ezer embernek, hogy ezzel a jövendő nyugdíja is magasabb értékű lehessen! 

(Taps a kormánypárti padsorokban.)

***

FIRTL MÁTYÁS: -Államtitkár Úr! Ennek az interpellációnak a benyújtására az ösztökélt, hogy én általában vonattal utazom, és amikor az ember a vonaton magányosan ül egy fülkében és rányitják a fülke ajtaját, és egy idősebb, szépkorú asszony beszól, hogy maga az képviselő úr, akkor azt mondom: igen. És ilyenkor az ember azt várja, hogy valamilyen okkal olyan kérdéseket tesznek föl, ami éppen nem a legkellemesebb, nekem viszont mást mondtak: köszönjük szépen azt, amit önök miértünk tesznek Magyarországon! Igen, nyugdíjasként megköszönte azt, amit a magyar kormány az elmúlt időszakban tett!

- Valóban! Csak azt a választ tudtam adni az adott pillanatban, hogy mi amit ígértünk, azt  tudtuk teljesíteni! Mi nem a generációk közötti megosztottságban vagyunk érdekeltek. Erre kérem most is államtitkár urat és a kormányt: tegyünk meg mindent a jövőben is ennek érdekében! 

(Taps a kormánypárti padsorokban.)