Mit tervez a kormány a Dunakanyar turisztikai, azon belül a gyorshajózás fejlesztése érdekében?

Rétvári Bence országgyűlési képviselő (KDNP) kérdezte decemberben a parlamentben az azonnali kérdések órájában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkárát.

Bartha-Szabó József, kdnp.hu

RÉTVÁRI BENCE (országgyűlési képviselő, KDNP): - Államtitkár Úr! A Dunakanyar közlekedési fejlesztése láthatóan jól alakul. Az M2-ez a beruházás jól halad, hiszen még a hétvégén is folynak a munkák. Ugyanakkor a vasútvonal is igencsak jelentős a Dunakanyarban, nemzetközi tranzitforgalom, gyorsított és zónázó vonatok, sőt még időszakosan nosztalgiavonatok is közlekednek itt. A térség fejlesztésében jelentős szerepet játszik a közlekedésnek mindenfajta ága, így a vízi közlekedés fejlesztése is. Mindig is magas volt a hajózás iránti érdeklődés a Dunakanyarban, ezt a hétköznapi gyakorlatban vagy az ottani múzeumokban is ki-ki láthatja, de ez az érdeklődés napjainkban még inkább megnőtt. Biztatóan hatott a kormánynak az a döntése, amely a Dunakanyart kiemelt turisztikai fejlesztési térséggé nyilvánította, hiszen így újabb és újabb források nyíltak meg. A kormány biztosított is 12,5 milliárd forintot a Budapest és Esztergom közötti gyorshajózás fejlesztésére. Ezzel kapcsolatban kérdezném államtitkár urat:
- Mely kikötőknek a fejlesztése várható akár Vácon, Sződligeten, Verőcén, Kismaroson, Nagymaroson, Zebegényben vagy Szobon?

-Terveznek‑e hajóbeszerzéseket, hogy új hajók is szolgálják azokat, akik akár hétköznap, akár hétvégén, akár szezonban, akár szezonon kívül igénybe akarják venni nemcsak a közutat, nemcsak a vasutat, hanem akár a hajójáratokat is?

- Az is kérdés, hogy milyen gyorsan ér Vácról Budapestre vagy Vácról Szobra a hajó, de az is fontos az ott élők számára, hogy nemcsak a nagyobb kikötőkben, a nagyobb városokban, a Duna ezen partján Vác, túloldalán Visegrád vagy Esztergom tekintetében, hanem a kisebb településeken is, a kisebb kikötőkben is meg fognak‑e állni hajók?

- Lesznek‑e olyan hajók, amelyek menetrendszerűen ezeket a kisebb településeket is összekötik egymással, Váccal, illetőleg Budapesttel?

***

FÓNAGY JÁNOS (Fidesz, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára): - Képviselő Úr! A Dunakanyarban megvalósítandó turisztikai fejlesztések egyik legfontosabb célja arra ösztönözni a Budapestre érkező turistákat, hogy tartózkodásukat egy-két nappal meghosszabbítsák. Ehhez illeszkedően pedig a tervezett gyorshajó-szolgáltatás fő célja Budapest és Esztergom lehető leggyorsabb dunai összekötése.

A leendő szolgáltatás szervezése a jövő év első felében megkezdődik. A cél egy olyan szolgáltatás létrehozása, amely a Duna adottságaihoz igazítva gyors oda- és visszajutást biztosít Esztergom és a két végállomás közötti, turisztikai szempontból legjelentősebb települések felé. Ez az ön által is említett Nógrádverőce, Zebegény, Szob vagy más egyéb, idegenforgalmilag frekventált település.

A projekt része lesz a kikötői infrastruktúra állapotának és a kapcsolódó fejlesztési lehetőségeknek, a vízálláshoz is igazodó, gördülékenyebb ki- és beszállás akadálymentesség biztosítása, valamint az utastájékoztatási rendszerek fejlesztésének vizsgálata is.

Természetesen  új hajók beszerzése is szerepel a tervekben, amelyeknek műszaki jellemzői, többek között a nagy menetsebesség, környezetbarát és gazdaságos hajtás, a merülési mélység minimalizálása, gyors kikötési, valamint magas manőverezési képesség lehetővé teszik, hogy a Budapest-Esztergom menetidő másfél óra alatt biztosítható legyen. A járathálózat és a menetrend véglegesítése az előkészítési munka utolsó lépcsője lesz. Ezt a szolgáltatást biztosító hajók pontos műszaki jellemzőinek ismeretében lehet kialakítani. Bízom benne, hogy módunk lesz az elkövetkezendő egy évben közösen az egyik induló hajón utazni! 

(Taps a kormánypártok soraiból.)