„Mint két kicsi legó”

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára Schiffer András, az LMP frakcióvezetőjének napirend előtti felszólalására reagálva kijelentette, hogy a párt nem vett részt az alkotmányázásban, ismerethiányt okozott. Majd – egy mai magyar zeneszám szövegét idézve – azt mondta, sajnálja, hogy az LMP és az MSZP ezen a hétvégén is összenőtt, „mint két kicsi legó”. Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt mondta, hogy Magyarország fontos állomáshoz érkezik, egy húszéves ígéretet váltanak be az új alkotmány megalkotásával, hiszen nagy tartozása a rendszerváltó magyaroknak, és a politikai szereplőknek, akik részt vettek a politikai élet formálásában, s most ezt az adósságot próbálják törleszteni

Schiffer András LMP-s frakcióvezető szerint a kormánypárti alkotmánytervezet „visszametszi” a parlament ellenőrző szerepét azzal, hogy csökkenti az ombudsman befolyását, az egyszerű parlamenti képviselőt is megfosztja attól, hogy Alkotmánybírósághoz forduljon, és kiüresíti az alkotmányvédelem intézményét. Összegzése szerint kiszolgáltatják az önkormányzatokat, könnyítik a köztisztviselők elbocsátását, a tavalyi médiatörvénnyel bevezették a cenzúrát az írott sajtó felett, „visszametszik– a népszavazás jogát. A Fidesz lamperthi útra tévedt, amikor furfangos módon próbálják a gyülekezés szabadságát korlátozni – mondta az LMP frakcióvezetője.

Rétvári Bence, a közigazgatási tárca parlamenti államtitkára válaszában azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság olyan funkciókat kapott, amelyekkel nőtt a jogköre. Az ombudsmanok esetében a helyetteseket is kétharmaddal kell majd megválasztani, s azt, hogy egy ombudsman legyen, ő maga is kérte korábban – sorolta. Az, hogy nem vettek részt az alkotmányozásban, ismerethiányt okozott – értékelte a parlamenti államtitkár, aki – egy mai magyar zeneszám szövegét idézve – azt mondta, sajnálja, hogy az LMP és az MSZP ezen a hétvégén is összenőtt, „mint két kicsi legó”.

A Jobbik első embere, Vona Gábor azt mondta, Magyarországon nem közbiztonság, hanem közbizonytalanság van. Az ellenzéki politikus úgy látja, helytelen irányt vett a közbiztonságért folytatott harc, s nem látható, hogy a rendőrségbe vetett társadalmi bizalom helyre állt volna. Utalt a Jobbik korábbi, a csendőrségről szóló javaslatára, és azt mondta: szükség volna a magántulajdon és az élet védelmét a polgárok szempontjából is erősíteni. Az 1800 új rendőrből az emberek csak 1800 traffipaxost látnak – jegyezte meg. Szerinte három csapást kapott a múlt héten Pintér Sándor: egyet Hajdúhadházról, ahol a polgárőrség mellett kezdtek aláírást gyűjteni, a másodikat azzal, hogy az előállított személyeket a bíróság felmentette, s a harmadik csapás a rendvédelmiek tüntetése volt. Eltelt egy év, két hét alatt biztonságot ígértek, nemhogy biztonság nincs, de a rendet garantáló szervezetek körében is bizonytalanság van - összegzett, hozzátéve: a konzekvenciákat a belügyi tárca vezetőjének le kellene vonnia.

Pintér Sándor belügyminiszter válaszában azt mondta, hogy rend lesz, akkor is, ha ez sokaknak, illetve egyeseknek egyéni politikai érdekektől vezérelve nem tetszik, vagy nem szeretnék. Leszögezte: nem szeretnének félkatonai szervezeteket látni, olyanokat, amelyek az állam erőszak-monopóliumát megkérdőjelezik. Hozzátette, nagyon rossz állapotban vették át a rendőrséget, hiányos és bizonytalan állományt kaptak. A bizonytalanságot szétoszlatták, és megkezdték az állomány pótlását, még 1800 főt vesznek fel idén az eddig felvett 1800 mellett. Ha rendet szeretnének, s ezt kérik számon, akkor miért csinálnak rendetlenséget? – tette fel a kérdést, és azt javasolta, hogy mielőtt a csendőrségről beszélnének, nézzék meg honnan alakult, mi a története.

Lázár János azt mondta, hogy Magyarország fontos állomáshoz érkezik, egy húszéves ígéretet váltanak be az új alkotmány megalkotásával. Nagy tartozása a rendszerváltó magyaroknak, és a politikai szereplőknek, akik részt vettek a politikai élet formálásában, s ezt az adósságot próbálják törleszteni – fogalmazott a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője. Sajnálatának adott hangot, hogy az LMP ebben nem vett részt, és ugyanazt a politikát folytatták, mint a szocialisták. Ez utóbbin nem kell csodálkozni, hiszen abban érdekeltek, hogy ne változzon semmi ebben az országban – jegyezte meg. Önök, akik azzal a programmal jöttek, hogy változzon meg az ország, a saját választóikat csapták be – fordult Schiffer Andráshoz, és azt mondta: az elmúlt húsz év „szétrohadt, korrupt és tolvajlásra épülő rendszerét mentegetik a parlament keretei között és nem akarnak valódi változást”.

A Jobbiktól azt kérdezte, hogy tiszta lelkiismerettel hogyan szavaznak. Ha nem tartózkodnak legalább, akkor a jelenlegi állapotok konzerválásában érdekeltek – mondta. A Jobbik ezt ígérte a választóknak? – kérdezte.

Lázár János leszögezte: az országot nem lehet megváltoztatni új alkotmány nélkül. Az új alaptörvény olyan értékeket tartalmaz, mint a munka, a szolidaritás, az önvédelem joga, és olyan értékeket, amelyeket biztonságot, fejlődést, és előrelépést jelent ennek az országnak.

Az MSZP padsorai a felszólalások alatt üresek voltak, az ellenzéki párt képviselői budapesti részországgyűlésükön vesznek részt. Az ülés kezdete előtt Varju László országgyűlési képviselő minden szocialista politikus helyére egy, az alkotmányozáshoz kapcsolódó idézetet tartalmazó lapot helyezett el, ezt azonban a teremszolgák összegyűjtötték, mert nem kapcsolódott a napirendhez.

Forrás: MTI