Lehangoló nézni, ahogy az ellenzék és a sajtó ráugrik a magyar kormányra, ahogy tudás és gazdasági műveltség nélkül akarnak ítélkezni fölötte. Eközben fontos és valóban aggasztó nemzeti, nemzetpolitikai kérdések mellett mennek el. Csak a legégetőbbeket hadd soroljam ezek közül.

Nemzeti emlékeink pusztulnak a határokon túl, magyar állampolgárok szenvednek súlyos jogsérelmet hazájukban, és kárt szenved a természeti környezet is.

Vegyük sorba. Három hegyet akarnak felrobbantani és elhordani Verespatakon, ráadásul a bánya ügy maga a nyílt korrupció. Meg tudjuk-e akadályozni, hogy az aranybánya végzetes természeti katasztrófát okozzon? Meg tudjuk-e akadályozni a kitermelés engedélyezését, hogy a technológia ne szennyezze be a folyókat, egészen a Dunáig? Ha már a Duna-stratégiában is egymásra van utalva Magyarország és Románia. És ha már csak olyan projektet támogatunk a Duna-stratégia keretében, amelyek nem ártanak a folyónak?

De pusztulnak kisebb kulturális emlékek is. Nagyváradon például le akarnak bontani egy régi acélszerkezetű hidat, amelyet helyi magyarok szerint ipari műemlékké kellene nyilvánítani.

Vagy egy másik ügy. Érmihályfalván egy XIX. század elején épült téglahidat bontottak le, amely ráadásul a középkori erdélyi sóút vonalán feküdt. Bihar megyében ez a híd sem számított védett műemléknek, nemes egyszerűséggel szétverték.
Vagy például Váradon bontásra ítélték az Emília gőzmalmot, amely ugyan a műemlékvédelmi listán nem szerepelt, ám a belváros védett övezetében van.

Nem állítom, hogy konkrét politikai megfontolás áll a történtek mögött, azt viszont igen, hogy a nemzetpolitikának a szimbolikus és közjogi ügyeken túl ki kell terjednie a mindennapokra.

Az is szomorú, ahogyan a temetőink pusztulnak. A kolozsvári Házsongárdi temető vagy a losonci csak két fájdalmas példa. És bár jelenleg nincs eszköz arra, hogy a szomszédos országokban a magyar temetők helyzetét érdemben befolyásolni tudjuk, ez nem maradhat így. A katonai temetők helyzetére államközi egyezmények vonatkoznak, de a polgári temetkezések sem lehetnek csak belügyek, ha a magyarság emlékeiről van szó.

Eklatáns példa a marosvásárhelyi magyar nyelvű orvosképzés ügye is. Az Egyetem szenátusa folyamatosan blokkolja a magyar tagozat létrehozását, ami lehetővé tenné, hogy az elméleti oktatás mellett a gyakorlati képzés is magyar nyelven folyjék. Pedig a román oktatási törvény az intézményt a multikulturális egyetemek közé sorolja, amelyeken létre kell hozni a magyar fakultást. És mégis, a vásárhelyiek hiába lépnek föl Strasbourgban és Bukarestben – semmi foganatja. Itt azonnali segítséget kell adnia a magyar kormánynak!

Vagy itt van a népszavazás a Székelyföldi közigazgatási egység létrehozásáról. A Kovászna megyei tanács döntésére most a megyei prefektúra „beintett”. Nemrég viszont egy román megye ügyében meg lehetett rendezni a szavazást. Vajon a magyar megye ügyében kinek ítél a román bíróság?

Vagy például tudjuk-e, milyen veszélyt rejtenek a magyar kisebbség számára az októberi romániai népszámlálás során tapasztalt visszaélések? Ha a végelszámolásnál kevesebb magyar jelenik meg a statisztikákban, akkor a nyelvhasználati, és az önkormányzati jogaik fognak sérülni.

És itt van a legfrissebb. Pénteken megvonták a szlovák állampolgárságot egy révkomáromi vállalkozótól, miután felvette a magyart. Napokon belül bevonják a jogosítványát, személyijét és útlevelét, és nem lesz jogosult orvosi ellátásra sem. Megszűnik papíron létezni. Ezért sürgetjük, hogy Szlovákia a két nemzet "hosszú évekre visszatekintő történelmi, kulturális és családi kapcsolatai" okán tegye lehetővé a magyar-szlovák kettős állampolgárságot. E nélkül Szlovákia nem lesz komolyan vehető ország, de ha mi magyarok ezt nem érjük el az Unió segítségével, akkor nekünk is nehéz lesz a tükörbe nézni.