Összefoglalók: KDNP a parlamentben

Esztendőnk elején 37 képviselő alkotta a KDNP frakciót. Ugyanennyien köszöntötték a nyári szünetet is. Bár voltak, vannak is viták, az elkötelezett hit a szebb jelenben és jövőben távol tartotta képviselőiben a szakítás gondolatát: nem távozott, nem függetlenedett el senki.  Harrach Péter frakcióvezető változatlanul egyben tartotta, tartja a csapatát.

kdnp.hu – Bartha Szabó József

A kormányban szereplők – Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, Hoffmann Rózsa nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár, Rétvári Bence, közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár, Simicskó István honvédelmi minisztériumi államtitkár, Soltész Miklós nemzeti erőforrás minisztériumi államtitkár – is bírták erővel feladatuk súlyát. Tárcát váltott viszont Szászfalvi László: háta mögött hagyva a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (2012.06.25), és  szintén államtitkárként, az Emberi Erőforrások Minisztériumát erősíti.

A parlament más pártjaitól eltérően, egyetlen kereszténydemokrata képviselő mentelmi jogának a felfüggesztését sem kezdeményezték. Szolid változásnak tekinthető, hogy az újonnan létrejövő MALÉV Zrt. és a Budapest Airport Zrt. szocialisták és szabad demokraták általi privatizációjának körülményeit, visszaállamosításának folyamatát, valamint jelenlegi fizetésképtelenségét és felszámolását előidéző, 2002-2010 között meghozott intézkedéseket, illetve az ebben az időszakban felmerülő döntéshozói felelősség kérdéskörét vizsgáló bizottságba Aradszki András, a VOLÁNBUSZ Zrt. 2003-ban megalkotott reorganizációs programja végrehajtásának körülményeit vizsgáló bizottságban pedig Spaller Endre kapott új megbízást.

Pulpitus

A pulpituson ülők szólásait technikainak nevezik a parlamenti statisztikusok, s nem sorolják az „igazi” felszólalók közé. Pedig ők szerepelnek a legtöbbet.

Az elnöklők az asztalon lévő kis réz haranggal csilingelnek, és szólnak hangosan rendre intve, mikrofont is kopogtatva, midőn méhkashoz hasonlatosak a padsorok. Történik is, nem ritkán. Vezénylésük, intelmeik nélkül a káosz otthona lenne a T. Ház. Kövér László határozottan rögzít, közöl és kinyilvánít; Latorcai János oly gyorsan, mégis érthetően sorolja a teendőket, hogy nincs oly logopédus ki meg nem csodálná; Lezsák Sándor fölöttébb udvariasan  igyekszik mindenkit jobb belátásra bírni; Balczó Zoltán pártja renitenseit sem rest rendre inteni, és a legifjabb Újhelyi István sem riadt ifjú midőn a kormánypártiakat fegyelmezi.

A kialakult parlamenti gyakorlat szerint az ülést vezető elnök mellett egy kormánypárti és egy ellenzéki jegyző is helyet foglal. Létező feladatuk az ülésteremben zajló események folyamatos figyelemmel kísérése. Az elnök által megállapított sorrendben váltják egymást. Ők a parlament napszámosai. Bejelentenek, ismertetnek, előolvassák az esküszöveget, összeszámolják a szavazatokat, szerkesztik és hitelesítik az Országgyűlés jegyzőkönyveit, a jelentkezés sorrendjében feljegyzik a szólni kívánó képviselők nevét,  titkos szavazás esetén pedig szavazatszámláló bizottságként összegeznek.

ELNÖK,  ALELNÖKÖK / SZÓLÁS AIK SZÁMA

JEGYZŐK/ SZÓLÁS AIK SZÁMA

Kövér László  

Fidesz

383

Földesi Gyula

Fidesz

21

Latorcai János

KDNP

1652

Szűcs Lajos

Fidesz

21

Balczó Zoltán  

Jobbik

1572

Göndör István

MSZP

19

Lezsák Sándor  

Fidesz

1571

Móring József Attila

KDNP

16

Jakab István

Fidesz

1547

Nyakó István

MSZP

15

Ujhelyi István  

MSZP

1126

Stágel Bence

KDNP

14

-

-

-

Tiba István

Fidesz

14

-

-

-

Hegedűs Lorántné

Jobbik

13

-

-

-

Szilágyi Péter

LMP

13

-

-

-

Lenhardt Balázs

Jobbik

10

ÖSSZESEN

7851

ÖSSZESEN

156

KDNP: 592 felszólalás, 40 óra 12 perc

7025 felszólalás színesítette az esztendő első felében az Országgyűlés munkáját. 376-an éltek a szereplés lehetőségével. Hangos volt tőlük a T. Ház. Aktív nyelvmozgásuk ideje, (az Országgyűlés elnökének, alelnökeinek, jegyzőinek a pulpituson elhangzott „technikai” szólásait nem számolva): 462 óra, 36 perc, 41 másodperc!

Nem volt oly kereszténydemokrata képviselő ki ne szólt volna. Szóltak hosszan, és szóltak röviden, látványos arc- és kézmozdulatokkal kísérve. Pajzsot tartottak, s ha úgy adódott, kardot is rántottak. Hitték és hiszik: minden rossz, mi volt, száműzetik, új tavasz köszönt reánk. Így nyár derekán Janus Pannoniust juttatva észbe, ontották a szép dalokat, virágzott a mandulafácska merészen a télben, ám „csodaszép rügyeit zúzmara fogta be”.

Összeállításunk különlegessége, hogy rákattintva a számokra, eredetiben olvashatóak az emlékezésre, emlékeztetésre vagy feledésre méltó szónoklatok.

NÉV

FELSZÓLALÁS

SZÁMA, IDEJE

 

NÉV

FELSZÓLALÁS

SZÁMA, IDEJE

1

Rétvári Bence

101

6:06:53

19

Lukács Tamás

11

1:36:24

2

Soltész Miklós

47

2:49:16

20

Nagy Andor

9

0:57:36

3

Hoffmann Rózsa

47

2:26:33

21

Nagy Kálmán

8

0:25:04

4

Pálffy István

42

2:51:16

22

Habis László

5

0:16:04

5

Simicskó István

28

2:14:50

23

Szászfalvi László

5

0:27:21

6

Puskás Tivadar

28

1:11:03

24

Firtl Mátyás

5

0:13:47

7

Aradszki András

26

3:25:07

25

Básthy Tamás

4

0.20:44

8

Spaller Endre

25

1:27:14

26

Hargitai János

4

1:16:40

9

Sáringer-Kenyeres Tamás

24

1:58:11

27

Bús Balázs

4

0:05:19

10

Stágel Bence

24

1:17:18

28

Seszták Oszkár

3

0:37:26

11

Michl József

20

1:24:42

29

Földi László

3

0:06:30

12

Vejkey Imre

18

1:00:38

30

Hoffman Pál

2

0:11:38

13

Salamon László

17

1:07:09

31

Lanczendorfer Erzsébet

2

0:10:13

14

Kalmár Ferenc András

17

0:36:33

32

Karvalics Ottó

2

0:07:19

15

Rubovszky György

16

0:42:38

33

Seszták Miklós

2

0:06:13

16

Harrach Péter

14

1:00:52

34

Móring József Attila

2

0:05:42

17

Tarnai Richárd

14

0:52:44

35

Bagdy Gábor

1

0:12:10

18

Varga László

12

0:44:28

-

-

-

-

ÖSSZESEN

592

40:13:00

Vezérszónokok

Esztendőnk első felében 267 vezérszónoklat köszöntötte a Tisztelt Házat. Minden pártban az adott témához legjobban értő, vagy legjobban értőnek vélt képviselők jeleskedtek. 127-en ragadtak mikrofont, remélve, hogy meggyőzik a becses hallgatóságot országmentő szózatukkal.

A vezérszónok a szónokok szónoka! Arisztotelész kívánatosnak tartotta: használjanak színes történelmi hivatkozásokat és képzeletbeli példákat. Utóbbival a T. Házban nem volt gond! Ajánlotta még: az üzeneteket a már meglévő hiedelmek és különböző érzelmek (harag, barátság, félelem, irigység, szégyen) figyelembevételével tanácsos kifejteni. E tekintetben is tündökölt a T. Ház! Fontosnak vélte továbbá: a szónok mutatkozzék egyenes jelleműnek és megbízhatónak. Ez utóbbi miatt számosan inkább Ciceróra hallgattak, ’kinek elmélete szerint a szónok első dolga, hogy a helyzet olyan meghatározásával álljon elő, amely az ő szempontjából a legelőnyösebb, amelyeket a remélt többség elfogad, még akkor is, ha hamisak.

Volt, aki mindjárt a kezdet-kezdetén körbehordta lázas tekintetét. Volt, akinek csillogott a szeme, s volt, akinek villogott. Volt, akire már ekkor is figyeltek. És voltak, akikre később sem.

Volt, aki, szolidan, tudatosan szerkesztve, a meggyőződés erejével hitelesítette beszédét. És voltak, akik már a közepén elfelejtették, hogy mit is mondtak az elején, és csak a szereplés kedvéért ragadtak mikrofont, hogy láthassa befolyásos posztjukat a rokonság, a baráti- és az üzleti társaság.

Volt, aki csak bele-bele pillantott a papírjaiba. És voltak, akik látványos mozdulatokkal sorjázták az igét, ember volt a talpán, ’ki tudta, hogy mikor járnak a közepén, az elején, vagy a végén.

Volt, aki mennydörgő hangon szónokolt, amikor ostorozott, majd lágyan, szelíden letompított hangszínezettel, hogy részvétet, megértést ébresszen. És voltak, akik hömpölygő beszédeikbe, mint egy virágfüzérbe, halvány ékességként könnyedén illesztették  a sallangot, s hitték magukról, Cató szép szavát: „ A jó szónok csak jó ember lehet!”

Volt, aki tudatosan nem rejtett fortéllyal, hanem közvetlenül és nyíltan alkotta beszédét, úgy, hogy a szavai - mintegy latra téve - párosával felelgessenek egymásnak, hogy a végső soron összecsengjenek, s szavazáskor azonos hangokat zendítsenek. És voltak, akik kerek-perec kimondták: mesebeszéd ez az egész, hangzatos étlap csupán, mert hiába a sok szakács, ha üresek a kamrák.

Egy régi anekdota szerint, ha azt mondják: szónokolhatsz, ameddig akarsz, akkor nincs miért felkészülni; ha azt mondják: kapsz tíz percet, akkor legalább fél napot kell vele foglalkoznod; ha pedig azt mondják, két percig beszélhetsz, akkor készülj három napon át, hogy minden lényeges dolgot elmondhass. Volt, aki megfogadta, volt aki nem. Szóltak hosszan, és szóltak röviden.

Volt, aki beszéde végeztével Arisztotelészt idézhette: „Szóltam, meghallgattatok, értitek, ítéljetek!” A „szóltam-ot” gyakran kísérte: minek? Az „értitek” és „ítéljetek” viszont nem okozott gondot: lelkesen megtapsolták a hű mamelukok.

A vezérszónokot legfeljebb közbekiabálással, tapssal, füttyel lehetett félbeszakítani. Elmondták mi miért jó, s a másik oldalon, mindez miért ország romboló. Lelkesen csettintettek, tapsoltak az egyik, fütyültek és gyakran kivonultak a másik oldalon.

Politikát nem kedvelő külső szemlélődők szerint kevesen emlékeztettek Kossuth Lajosra! Kosztolányi Dezső tíz legszebb szavát is fölöttébb elvétve használták, („láng, gyöngy, anya, ősz, szűz, kard, csók, vér, szív, sír”).

A KDNP színeiben 21-en  álltak csatasorba. Összeállításunk különlegessége: rákattintva a neveket követő számokra, eredetiben olvashatjuk az emlékezésre,  emlékeztetésre vagy feledésre méltó vezérszónoklatokat. 

KÉPVISELŐ

TÁRGY

ELHANGZOTT

ARADSZKI ANDRÁS

A Kolontár melletti vörösiszap-tározó átszakadása miatt bekövetkezett környezeti katasztrófával kapcsolatos felelősség feltárását és a hasonló katasztrófák jövőbeni megakadályozását célzó országgyűlési vizsgálóbizottsága vizsgálatának eredményéről szóló jelentés.

 144

2012.02.28

A Magyarország 2012. évi központi költségvetéséről szóló 2011. évi CLXXXVIII. törvény módosításáról. -  Az elvárt béremelés végrehajtásával és a foglalkoztatással összefüggő egyes törvények módosításáról.

 101

2012.03.06

A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról. - A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről.

 207

2012.03.13.

A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény és egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról.

 130

2012.04.11.

Az adózást érintő egyes törvények módosításáról.

  44

2012.05.22.

A pénzügyi tranzakciós illetékről.

 182

2012.05.22.

A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény hatálybalépésével összefüggő átmeneti rendelkezésekről és törvénymódosításokról.

 305

2012.06.04.

A nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

 359-367

2012.06.04.

SPALLER ENDRE

A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről szóló 2011. évi LXXV. törvény módosításáról.

  32

2012.02.21.

A személyszállítási szolgáltatásokról.

  40

2012.03.06.

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény módosításáról.

 247

2012.04.16.

A termékek piacfelügyeletéről.

  56

2012.05.16.

A biztosítási adóról.

 210

2012.05.22.

HARGITAI JÁNOS

A járások kialakításáról, valamint egyes ezzel összefüggő törvények módosításáról.

  42-44

2012.04.11.

A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2011. évi CCVIII. törvény módosításáról.

  49

2012.05.08.

Az Orbán-kormány két éve.

  16

2012.06.14.

Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről.

  24

2012.06.27.

PÁLFFY ISTVÁN

A gazdasági és monetáris unióban megvalósuló stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés Magyarország általi aláírásának támogatásáról.

 261

2012.02.13.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elektronikus hírközléssel összefüggő 2010. évi tevékenységéről.

 100

2012.03.20.

A médiaszolgáltatásokkal és a sajtótermékekkel összefüggő egyes törvények módosításáról.

 234

2012.05.14.

A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról. A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

 134

2012.06.26.

VEJKEY IMRE

A Belga Királyság, a Bolgár Köztársaság, a Cseh Köztársaság, a Dán Királyság, a Németországi Szövetségi Köztársaság, az Észt Köztársaság, Írország, a Görög Köztársaság, a Spanyol Királyság, a Francia Köztársaság, az Olasz Köztársaság, a Ciprusi Köztársaság, a Lett Köztársaság, a Litván Köztársaság, a Luxemburgi Nagyhercegség, a Magyar Köztársaság, a Máltai Köztársaság, a Holland Királyság, az Osztrák Köztársaság, a Lengyel Köztársaság, a Portugál Köztársaság, Románia, a Szlovén Köztársaság, a Szlovák Köztársaság, a Finn Köztársaság, a Svéd Királyság, Nagy-Britannia és Észak-Írország Egyesült Királysága (az Európai Unió tagállamai) és a Horvát Köztársaság között, a Horvát Köztársaságnak az Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről.

 212

2012.02.13.

Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény módosításáról.

  58

2012.03.20.

A gyermekbarát igazságszolgáltatás megvalósulásához kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

  66

2012.04.11.

A Büntető Törvénykönyvről.

  22

2012.05.16.

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

A cukorgyárak privatizációját, valamint Magyarország Európai Unióhoz történő csatlakozása óta a közösségi cukorreformok során képviselt magyar álláspontot értékelő, és annak itthoni következményeit feltáró vizsgálóbizottság vizsgálatának eredményéről.

 197

2012.03.06.

A földmérési és térképészeti tevékenységről.

  90

2012.03.27.

Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről szóló jelentés.

  90

2012.07.09.

LUKÁCS TAMÁS

A feltáratlan állambiztonsági múlt és az elmúlt húsz év morális adósságai.

  42

2012.04.17.

A Büntető Törvénykönyvről.

  20

2012.05.16.

SALAMON LÁSZLÓ

Az Országgyűlésről. - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

  46

2012.03.27.

Országos népszavazásról: Egyetért-e Ön azzal, hogy a tankötelezettség továbbra is annak a tanévnek a végéig tartson, amelyben az érintett személy a 18. életévét betöltötte? Egyetért-e Ön azzal, hogy az alapszabadság kétharmadát a munkáltató a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban legyen köteles kiadni? Egyetért-e Ön azzal, hogy 100 napnál hosszabb próbaidőt munkaviszony esetében ne lehessen kikötni? Egyetért-e Ön azzal, hogy az álláskeresési járadék folyósításának leghosszabb időtartama 260 nap legyen?

 426

2012.06.06.

VARGA LÁSZLÓ

Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése.

 194

2012.02.21.

A kommunista diktatúra által kitelepítettek, valamint az őket befogadók emlékének megörökítéséről.

 118

2012.02.21.

BAGDY GÁBOR

A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról. - A lakossági deviza-eladósodás megakadályozásához szükséges kormányzati intézkedésekről.

 205

2012.03.13.

BÁSTHY TAMÁS

Az egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek tevékenységéről, valamint egyes törvényeknek az iskolakerülés elleni fellépést biztosító módosításáról.

 260

2012.07.02.

HABIS LÁSZLÓ

Egyes közpénzügyi tárgyú törvényeknek az államháztartás önkormányzati alrendszerét érintő módosításáról, és azok más törvénnyel való összhangjának biztosításáról.

 229

2012.03.12.

HARRACH PÉTER

Az Orbán-kormány két éve.

  12-14

2012.06.14.

MÓRING JÓZSEF ATTILA

Az egyenruhás bűnözés folyamatát, hátterét és a gyöngyöspatai eseményeket feltáró, valamint az egyenruhás bűnözés felszámolását elősegítő eseti bizottság jelentése.

 283

2012.04.23.

NAGY ANDOR

A hulladékról.

  88

2012.02.14.

NAGY KÁLMÁN

A települési önkormányzatok fekvőbeteg-szakellátó intézményeinek átvételéről és az átvételhez kapcsolódó egyes törvények módosításáról.

 266

2012.04.10.

PUSKÁS TIVADAR

Az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításáról.

 298

2012.05.15.

RUBOVSZKY GYÖRGY

Az Országgyűlésről. - A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról.

  48

2012.03.27.

SESZTÁK OSZKÁR

A távközlési adóról.

 320

2012.05.14.

SIMICSKÓ ISTVÁN

A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról.

 346

2012.02.20.

STÁGEL BENCE

Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről.

  32

2012.05.24.

Napirend előtt

92 parlamenti képviselő jóvoltából, 210 önálló napirend előtti felszólalás hangzott el a Tisztelt Házban az esztendő első felében. ’Mit lelket üdítő dalként üdvözöltek az egyik oldalon, károgásnak minősítették a másikon. A kormány, s pártjai táltoson ültek, új politikát, cselekvő  hazafiságot, igazságos Magyarországot, új adórendszert, munkahelyeket, tisztességes béreket és általános fellendülést ígértek – az  ellenzék szerint porhintés volt az egész, és percig sem hitték, hogy „szárnya nőtt a rozzant gebének”.

E parázs vitában a KDNP 18 képviselője jeleskedett.

KÉPVISELŐ

TÉMA

ELHANGZOTT

PÁLFFY ISTVÁN

Új európai kiegyezés!

   8

2012.  III. 05.

Az Ecofin döntése előtt!

  14

2012.  III. 13.

Az európai polgári kezdeményezésről.

   8

2012.  IV. 11.

A párizsi európai szerződés évfordulóján.

  20

2012.  IV. 17.

Magyarország nyerni fog az új Európában!

   8

2012.   V. 08.

Demográfiai fordulat küszöbén!

   8

2012.   V. 14.

Az eladósodott ember!

  14

2012.  VI. 11.

Az európai elit válsága.

  30

2012. VII. 02.

Nácizó szocialisták vezetik félre a nyugdíjasokat!

   6

2012. VII. 09.

HARRACH PÉTER

A szolidaritás!

  20

2012.  III. 12.

Egy igaz ember rehabilitálása!

  14

2012.  IV. 10.

A politikai kultúra.

  20

2012.  IV. 23.

Anyák napja.

  18

2012.   V. 07.

Összetartozásunk feltétele!

   6

2012.  VI. 04.

Rio + 20!

  12

2012.  VI. 18.

Mozgalmas félév!

   2

2012. VII.12.

TARNAI RICHÁRD

Március 15.

  12

2012.  III. 19.

Főhajtás államférfiak előtt.

  18

2012.  IV. 16.

Stílusok és emberek!

   6

2012.   V. 22.

Az emberek véleménye, avagy a demokrácia lényege!

   6

2012.  VI. 26.

MICHL JÓZSEF

Iskola a határon!

  12

2012. IV. 03.

60 éves az LDU.

  16

2012. IV. 24.

Van új Nemzeti Alapterv!

  14

2012.  V. 18.

HABIS LÁSZLÓ

A V4 országok találkozása.

   6

2012.  V. 15.

Eger város stratégiai együttműködése a Rákóczi Szövetséggel a nemzeti köznevelésről szóló törvény tükrében.

  14

2012. VI. 25.

KALMÁR FERENC ANDRÁS

A Sapientia erdélyi magyar tudományegyetem akreditációja.

   6

2012. III. 27.

Nemzetpolitikai kihívások.

   2

2012. VI. 05.

LANCZENDORFER ERZSÉBET

Világnap konkurenciával!

  10

2012.  II. 14.

Boldog Apor Vilmos, a vértanú győri püspök.

  26

2012.  II. 27.

ARADSZKI ANDRÁS

Hősök napja!

  18

2012.  V. 30.

FIRTL MÁTYÁS

Horvátország európai uniós csatlakozása a megerősítés és megerősödés folyamatát szolgálja!

  20

2012. II.  28.

FÖLDI LÁSZLÓ

A központi régió kérdése 2013 után.

  20

2012. VII.06.

HOFFMANN RÓZSA

A felvételi jelentkezésekről.

   2

2012.  II. 27.

LUKÁCS TAMÁS

Nicsak ki beszél itt?

   6

2012. III. 26.

NAGY ANDOR

A hátrányos helyzetű települések védelmében!

  14

2012.VII. 03.

NAGY KÁLMÁN

Forgalombahozatali engedélyt kapott az abortusztabletta!

   2

2012.  V. 21.

RUBOVSZKY GYÖRGY

Észrevételek a tavaszi jogalkotáshoz.

  36

2012. II.  13.

SPALLER ENDRE

A Fogyasztóvédelem világnapja.

  14

2012. III. 20.

STÁGEL BENCE

Ellenzéki nem a végtörlesztésre!

  14

2012.  II. 20.

VEJKEY IMRE

Az összmagyarság ünnepe!

  10

2012. V.  29.

Napirend után

Csendélet a Tisztelt Házban. Éjfélre jár, el is múlt már. Üres a karzat, tévéknek, újságíróknak híre-hamva, öten-hatan lézengenek a padsorokban, a pulpituson ülő elnök és jegyző is bóbiskol. Elérkezett a napirend utáni felszólalások ideje. Olyan mintha a Dunába vizet öntenének! Hír nem lát napvilágot róla, a kormány megszólított képviselői is gyakran hiányoznak. Mégis, mégis! Hétről hétre voltak szólásra emelkedtek. Általában a „tűztől távolabb ülők”, – ’kik nem jutottak szóhoz főidőben. Rosszmájú feltételezések szerint, - így legalább a jegyzőkönyvben nyoma maradt, hogy egykoron képviselőként is megfordultak a Parlamentben.

A KDNP képviselői közül senki sem élt e lehetőséggel.

Interpellációk, azonnali kérdések, kérdések

481 interpelláció, kérdés, azonnali kérdés élénkítette a Tisztelt Ház életét az esztendő első felében.  Még hogy nincs a T. Házban a szólásnak szabadsága! A sarki kocsmákban szolidabb beszólásokért is rendőrt hívnak.

Klasszikus ellenzéki műfaj mindhárom. 390 alkalommal szegezték a megszólított kormánytagok mellének dárdáikat, a kabinet jelesei pedig egyfolytában a múlt sötét árnyaira emlékeztetve a jelen reménykeltő lépéseivel, és az egyre fényesebb távoli jövővel kecsegtettek.

Persze kormánypárti képviselők is szóltak, kérdeztek, interpelláltak, ám ők „dicsérni jöttek, nem temetni”. Régi szabály ugyanis, hogy ha bajuk, panaszuk vagy kívánságuk van, azt zárt ajtók mögött, a frakcióban „illik” elmondaniuk (belső érdeklődés, dilemma stb.), így a plenáris üléseken jobbára csupán a „pozitív kételyüknek” adtak hangot: „Ugye jó úton jár a kormány?” 

Minden párt hálásan megtapsolta a szószólóját.

CÍMZETTEK

Fidesz

KDNP

MSZP

Jobbik

LMP

Független

ÖSSZ.

Emberi (nemzeti) erőforrások minisztere (Réthelyi Miklós, Balogh Zoltán)

21

9

45

27

28

3

133

Nemzetgazdasági miniszter (Matolcsy György)

5

4

41

24

16

-

90

Nemzeti fejlesztési miniszter (Németh Lászlóné)

10

2

18

18

10

-

58

Vidékfejlesztési miniszter (Fazekas Sándor)

8

6

15

19

8

-

56

Belügyminiszter (Pintér Sándor)

7

1

11

23

6

-

48

Miniszterelnök  (Orbán Viktor)

-

-

6

21

15

2

44

Közigazgatási és igazságügyi miniszter, miniszterelnök-helyettes  (Navracsics Tibor)

6

4

9

7

1

-

27

Külügyminiszter (Martonyi János)

2

3

2

6

-

-

13

Honvédelmi miniszter (Hende Csaba)

3

-

-

2

-

-

5

Nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszter, miniszterelnök-helyettes  (Semjén Zsolt)

-

-

1

3

1

-

5

Legfőbb ügyész  (Polt Péter)

-

-

-

1

1

-

2

ÖSSZESEN

62

29

148

151

86

5

481

91

390

Interpellációk

Esztendőnk eleje óta 152 interpelláció hangzott el a Tisztelt Házban. A KDNP 8 képviselője vélte úgy, hogy szólásával javíthat az ország sorsán.

KÉPVISELŐ

TÁRGY

CÍMZETT

ELHANGZOTT

KALMÁR FERENC ANDRÁS

A nemzeti kisebbségek helyzete Európában.

  38

külügyminiszter

2012. III. 26.

Az önellátás beindításának lehetőségei!

  82

vidékfejlesztési miniszter

2012. V. 14.

A nemzeti kisebbségek törekvései az ukrajnai választásokon.

  84

külügyminiszter

2012. VI. 04.

MICHL JÓZSEF

Hogyan változik a felsőoktatásról szóló hazai és nemzetközi kommunikáció Hoffmann Rózsa államtitkár asszony brüsszeli látogatása után?

  38

emberi (nemzeti) erőforrás miniszter

2012. III. 05.

A családi adókedvezmény bevezetésének hatása a magyar családok gazdálkodására!

  70

nemzetgazdasági miniszter

2012. VI. 18.

SÁRINGER-KENYERES TAMÁS

Hogyan találhatja meg a helyét a magyar élelmiszer és a magyar technológia a keleti piacokon?

  44

vidékfejlesztési miniszter

2012. III. 19.

Lát-e lehetőséget a daganatos betegségek gyógyításában a minőségi változást jelentő megkezdett Európai Uniós fejlesztési projekt felgyorsítására az Uzsoki utcai Kórházban?

  68-70

emberi (nemzeti) erőforrás miniszter

2012. V. 07.

SPALLER ENDRE

Lehet-e bűntett az energialopás?

  63

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2012. IV. 02.

Mit lehet tenni a határon átnyúló fogyasztói panaszok hatékony megoldása érdekében?

  58

nemzetgazdasági miniszter

2012. V. 29.

STÁGEL BENCE

Mikor tűnnek el Magyarországon a diktatúra jegyeit viselő közterületi elnevezések?

  42

belügyminiszter

2012. IV. 10.

A szerhasználat visszaszorítása a fiatalok segítségével!

  64

emberi (nemzeti) erőforrás miniszter

2012. VI. 11.

PUSKÁS TIVADAR

Segítsük az egészségügy rendszerének átalakítását!

  52

emberi (nemzeti) erőforrás miniszter

2012. III. 12.

RUBOVSZKY GYÖRGY

Civilek a jogszabály-előkészítésben.

  60

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2012. VI. 25.

TARNAI RICHÁRD

Veszélyes üzem, avagy a munkavégzés hatókörében tartózkodók védelmére?

  74

nemzetgazdasági miniszter

2012. IV. 23.

Azonnali kérdések

183 azonnali kérdése hangzott el az esztendő első felében a  Tisztelt Házban. A KDNP 5 képviselője hitte elszántan, hogy figyelemfelhívó intelmeivel jobbíthatja szűkebb s távolibb környezete életét.

KÉPVISELŐ

TÁRGY

CÍMZETT

ELHANGZOTT

BÚS BALÁZS

Lesz-e önálló kórházi képviselete az Észak-budai agglomeráció vonzáskörzetének?

 130

emberi  (nemzeti) erőforrások minisztere

2012. III. 05.

Lehet-e egyszerűsíteni a pályázati eljárás lefolytatását a törvényi feltételeknek nem megfelelő pályázókkal szemben?

 136

emberi  (nemzeti) erőforrások minisztere

2012. V. 21.

PÁLFFY ISTVÁN

Hogyan kívánja a kormányzat szabályozni az e-cigarettát?

 118

emberi  (nemzeti) erőforrások minisztere

2012. II. 20.

Milyen további segítséget nyújt a kormányzat az autizmussal élők számára?

 151

emberi  (nemzeti) erőforrások minisztere

2012. IV. 02.

SPALLER ENDRE

Miért minden esetben a fogyasztó felelős az elfagyott vízóráért?

 134

vidékfejlesztési miniszter

2012. II. 27.

Adóköteles-e az, ha segítünk másoknak a közlekedésben?

 130

nemzetgazdasági miniszter

2012. III. 19.

FÖLDI LÁSZLÓ

Biztosítja-e a kormány az idei évben az iskolák licensz igényeit? Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy jogtiszta szoftverek álljanak rendelkezésre az idei érettségi vizsgára? Várható-e a program megszüntetése?

 140

nemzeti fejlesztési miniszter

2012. IV. 23.

STÁGEL BENCE

Napirenden tartja-e a magyar külügyminisztérium a temerini magyar fiúk ügyét?

 138

külügyminiszter

2012. III. 12.

Kérdések

146 „egyszerű” választ igénylő egyszerű „mezítlábas” kérdés hangzott el az esztendő első felében a  Tisztelt Házban. A KDNP 7 „költői” felvetéssel képviselte magát.

KÉPVISELŐ

TÁRGY

CÍMZETT

ELHANGZOTT

STÁGEL BENCE

Mennyire biztosítható a gazdálkodók versenyképességének megőrzése a mezőgazdasági felnőttképzés finanszírozásának csökkenése következtében?

 160

vidékfejlesztési miniszter

2012. II. 27.

Mikorra várható a fiatal gazda rendelet kihirdetése?

 174

vidékfejlesztési miniszter

2012. VI..25.

Egyszerűsödhet-e és költségkímélőbbé válhat-e a várandósgondozás Magyarországon?

 182

emberi (nemzeti) erőforrások minisztere

2012. V. 29.

 A felhasználói szokások alapján az új Btk. fájlcserére vonatkozó szabályozásának lesznek-e pozitív hatásai?

 169

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2012. VII. 12.

BÁSTHY TAMÁS

Mit tesz a kormány az Őrségi Nemzeti Park területét érintő zsebszerződések felszámolásáért?

 188

vidékfejlesztési miniszter

2012. V. 21.

Kormányablakok az elmúlt 1 év tükrében.

 192

közigazgatási és igazságügyi miniszter

2012. VI. 11.

KALMÁR FERENC ANDRÁS

Milyen eredményekkel zárultak Kovács Pál államtitkár úr szaúd-arábiai látogatása?

 186

nemzeti fejlesztési miniszter

2012. VI. 18.

Törvények, törvénymódosítások, országgyűlési határozatok

Már Arisztotelész is megfogalmazta: „Egész életben szükségünk van törvényekre, mert az emberek legnagyobb része inkább a kényszernek, semmint a szép szónak, inkább a büntetésnek, semmint az erkölcsi kötelességnek engedelmeskedik.” Ekkora buzgalomra azonban még legmerészebb pillanataiban sem gondolhatott.

Az esztendő első felében 237 új törvényjavaslat, törvénymódosítás, 101 új országgyűlési határozat landolt a Tisztelt Ház asztalán, Viharos „udvarlások” közepette előbbiekből 130-at,  utóbbiak közül 58-at ölelt keblére a Tisztelt Ház.

A módosító és kapcsolódó módosító indítványok száma meghaladta a 2520-at. Aligha volt olyan honatyánk, honanyánk, honfiúnk, honleányunk, aki ismerte volna valamennyit. Sok ezer oldalt kellett volna átolvasni. Segítette őket a szavazáskor – kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt – az „igent” vagy „nemet” rikkantó „karmester”, jelezvén: a zenekar egységes hangzása érdekében nem kételkedni, mérlegelni, gondolkodni, hanem „illeszkedni” kell! Persze voltak, minden oldalon voltak, akik figyelmetlenségből, vagy más megfontolásból, „hamis” gombokat nyomtak.

Expozék

Egy-egy témának fölvezetését az adott témához legjobban értő, vagy legjobban értőnek vélt képviselőire bízták. Íme, a KDNP „polihisztorai.”

ELŐTERJESZTŐ

TÁRGY

 

ELHANGZOTT

RÉTVÁRI BENCE

A Cseh Köztársaság és Magyarország között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

  37-51

2012.07.03.

Az Erzsébet-programról

 324

2012.07.02.

A Szlovák Köztársaság és Magyarország között a minősített adatok cseréjéről és kölcsönös védelméről szóló egyezmény kihirdetéséről.

 335

2012.06.18.

A Délkelet-európai Rendőri Együttműködési Egyezmény kihirdetéséről.

 343

2012.06.18.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről szóló jelentés elfogadásáról. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának a Fratanoló kontra Magyarország ügyben hozott ítélete végrehajtásával kapcsolatos kérdésekről.

 324

2012.06.11.

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról.

362

2012.06.11.

Egyes családjogi és cégjogi eljárások egyszerűsítéséről.

  24

2012.05.24.

A Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény módosításáról.

 199

2012.05.07.

Dr. Balsai István a 2006-os őszi erőszakos rendőri fellépést vizsgáló miniszterelnöki megbízott jelentése.

 178

2012.02.21.

A gyümölcsös ültetvények, valamint a gyümölcsös ültetvény méretet el nem érő, gyümölcsfával betelepített területek összeírásáról szóló 2006. évi XLVIII. törvény módosításáról.

 347

2012.02.13.

SOLTÉSZ MIKLÓS

Az új Országos Fogyatékosügyi Program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről.

  74

2012.07.09.

Egyes szociális tárgyú és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról.

 108

2012.06.19.

Az Európai Unió tisztviselőinek és más alkalmazottainak nyugdíjbiztosítási átutalásáról és visszautalásáról, valamint egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról.

  66

2012.06.12.

ARADSZKI ANDRÁS

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról.

  24

2012.06.05.

A 2002-2010. közötti lakossági deviza-eladósodás okainak feltárásáról, valamint az esetleges kormányzati felelősség vizsgálatáról szóló jelentés elfogadásáról.

 188

2012.03.13.

SIMICSKÓ ISTVÁN

Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról.

  34

2012.07.06.

Az afganisztáni Nemzetközi Biztonsági Közreműködő Erők (ISAF) műveleteiben történő további magyar katonai szerepvállalásról szóló 2186/2008. (XII. 29.) Korm. határozat módosításáról szóló 1126/2012. (IV. 25.) Korm. határozatban foglalt döntésről.

  62

2012.06.05.

TARNAI RICHÁRD

A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról.

 165

2012.05.08.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról.

 147

2012.03.06.

HOFFMANN RÓZSA

Az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramokról szóló 1997. évi CXXXVI. törvény módosításáról.

 301

2012.04.10.

LUKÁCS TAMÁS

A lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény módosításáról. Egyházkénti elismerés elutasításáról.

 361

2012.02.13.

MICHL JÓZSEF

A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.

 106

2012.06.26.

SALAMON LÁSZLÓ

Országos népszavazásról.

 418

2012.06.06.

SESZTÁK MIKLÓS

A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről.

 239

2012.03.12.

STÁGEL BENCE

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról.

 229

2012.03.13.

SZÁSZFALVI LÁSZLÓ

A Nemzetiségek Napjáról.

 329

2012.03.26.

VARGA LÁSZLÓ

Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról.

 257

2012.03.06.

Törvények

A KDNP 3 önálló indítványa kapott zöld utat.

TÉMA

ELŐTERJESZTŐ

IGEN

NEM

TART.

ELFOGADVA

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról.

Tarnai Richárd

313

0

9

2012.03.26.

2012. évi XVIII. törvény

A kisajátításról szóló 2007. évi CXXIII. törvény módosításáról.

Tarnai Richárd

294

20

0

2012.06.18.

2012. évi LXXXII. törvény

Az állattenyésztésről szóló 1993. évi CXIV. törvény módosításáról.

Simicskó István

242

86

0

2012.07.12.

2012. évi CXXIX. törvény

A Fidesszel közösen jegyzett 7 javaslatukra is igent mondott az Országgyűlés többsége.

TÉMA

ELŐTERJESZTŐ

IGEN

NEM

TART.

ELFOGADVA

A közkegyelem gyakorlásáról.

Gulyás Gergely, Lázár János, Láng Zsolt, L. Simon László, Vas Imre (Fidesz) Harrach Péter, Pálffy István, Vejkey Imre (KDNP)

226

40

3

2012.03.05.

2012. évi XII. törvény

 

A nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény módosításáról.

Stágel Bence (KDNP), Mengyi Roland (Fidesz)

262

8

36

2012.04.02.

2012. évi XXVI. törvény

Az Országgyűlésről.

Gulyás Gergely, Lázár János, Szűcs Lajos (Fidesz),  Harrach Péter (KDNP)

255

252

70

73

0

0

2012.04.16.

2012. évi XXXVI. törvény

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény módosításáról.

Aradszki András (KDNP), Balla György, Koszorús László, Rogán Antal, Kupcsok Lajos (Fidesz)

253

1

89

2012.06.11.

2012. évi LXXII. törvény

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény módosításáról.
 

Michl József, (KDNP), Hoppál Péter (Fidesz)

248

48

34

2012.07.12.

2012. évi CXXIV. törvény

A tankönyvpiac rendjéről szóló 2001. évi XXXVII. törvény módosításáról.

Michl József, (KDNP), Hoppál Péter (Fidesz)

246

78

0

2012.07.12.

2012. évi CXXV. törvény

Az elektronikus hírközlést érintő egyes törvények módosításáról.

Cser-Palkovics András, Koszorús László (Fidesz), Móring József Attila (KDNP)

251

45

35

2012.07.12.

2012. évi CXXX. törvény

Országgyűlési határozatok

Kisebb csoda is történt: volt egy, egyetlen egy olyan indítvány – „a 2012. év világörökség éveként történő megünnepléséről” – amelyet a kormánypárti és ellenzéki képviselők közösen nyújtottak be, így természetesen ellenszavazat s tartózkodás nélkül fogadta el őket a T. Ház.

KDNP

CÍM

ELŐTERJESZTŐ

IGEN/NEM/TART.

HATÁROZAT

„Megemlékezés napja a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákról”, (szöveges PDF).

Varga László

 

345

7

1

2012.03.26.

23/2012. OGY határozat

           

Fidesz-KDNP

CÍM

ELŐTERJESZTŐ

IGEN/NEM/TART.

HATÁROZAT

Ajánlóív a 2012. évi köztársaságielnök-választáshoz (dr. Áder János, titkos szavazás az összes képviselő 2/3-ával -  szöveges PDF).

Lázár János, Harrach Péter

262

40

3

2012.05.02.

38/2012. OGY határozat

A Magyar Köztársaság Országgyűlésének Házszabályáról szóló 46/1994. (IX. 30.) OGY határozat módosításáról, (szöveges PDF).

Lázár János, Gulyás Gergely, Szűcs Lajos (Fidesz) Harrach Péter, (KDNP)

 258

 70

0

2012.04.16.

36/2012. OGY határozat

A nemzeti örökségről, (szöveges PDF).

Semjén Zsolt (KDNP) Lázár János, L. Simon László, Potápi Árpád János, (Fidesz)

352

9

2

2012.04.16.

33/2012. OGY határozat

A Máriapócsi Kegyhelyről és a magyar görögkatolikus közösség társadalomban betöltött szerepéről, (szöveges PDF).

 

 

Semjén Zsolt, Simicskó István, Seszták Oszkár, Seszták Miklós, Nagy Kálmán, Latorcai János (KDNP), Tasó László, Zsiga Marcell, Papcsák Ferenc, Pósán László, Simon Miklós (Fidesz)

298

1

6

2012.04.02.

30/2012. OGY határozat

Közös

CÍM

ELŐTERJESZTŐ

IGEN/NEM/TART.

HATÁROZAT

A 2012. év világörökség éveként történő megünnepléséről, (szöveges PDF).

Horváth János, (Fidesz) Pálffy István (KDNP) Bödecs Barna (Jobbik), Jávor Benedek (LMP) Pál Béla (MSZP), Szili Katalin (független)

 359

0

0

2012.04.16.

35/2012. OGY határozat

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!