Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa

Magyarország ma a világ egyik legbiztonságosabb országa annak a politikának köszönhetően, amelyet határainak, egyben Európa határainak védelméért folytat, és képes biztosítani a belső biztonságot is – jelentette ki Simicskó István honvédelmi miniszter Brüsszelben csütörtökön. A magyar szerepvállalás a különböző válságövezetekben, nemzetközi koalíciókban és a NATO-szövetségben mind arról szólnak, hogy a világot biztonságosabbá tegyük – mondta a KDNP-s politikus.


Simicskó István honvédelmi miniszter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke

A NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos találkozóját követően Simicskó István elmondta, minden érintett területen fel kell lépni az elmúlt két évben fokozottan tapasztalt illegális migráció jelentette kihívások és a terrorizmus ellen, amelyek egyre nagyobb mértékben fenyegetik Európát és vele együtt Magyarországot is. Ez azt jelenti, hogy fokozott jelenlétre van szükség valamennyi válságövezetben, amely kiindulópontja lehet az illegális migrációnak és a terrorizmusnak is.

A magyar szerepvállalás a különböző válságövezetekben, nemzetközi koalíciókban és a NATO-szövetségben mind arról szólnak, hogy a világot biztonságosabbá tegyük – mondta.

Simicskó István kiemelte, hogy az afganisztáni biztonsági helyzet miatt az ország stabilitásának támogatása kulcsfontosságú.

A korábban tervezett csapatkivonások kritikus helyzetet teremtenének, ezért csütörtökön olyan döntés született Brüsszelben, hogy a NATO megerősíti jelenlétét Afganisztánban, amivel véget kíván vetni az illegális migrációnak és az azt kiváltó terrorizmusnak – erősítette meg.

Magyarország száz katonával vesz részt a koalíció afganisztáni munkájában, és megvizsgálja egy esetleges 10-15 százalékos bővítés lehetőségét. Magyarország összesen mintegy ezer fővel vesz részt ENSZ-, EU- és NATO-műveletekben, hozzájárulásaival nagyságához képest előkelő helyet foglal el a nemzetközi munkában – emelte ki a honvédelmi miniszter.

A NATO-tagországok védelmi minisztereinek kétnapos brüsszeli tanácskozásán megegyezés született arról, hogy a NATO 13 ezerről 16 ezer főre növeli Afganisztánban állomásozó katonáinak számát. A miniszterek továbbá egy új, a kibertámadások kivédésére specializált központ létrehozásában egyeztek meg, amely megerősíti a globális számítógépes védekezés lehetőségeit. A kiberbiztonság ezáltal önállóan kezelt területté vált a NATO feladatai között.

A miniszterek végezetül két új parancsnokság létrehozását támogatták, amelyek Észak-Amerika és Európa között segítik a kommunikációt, és biztosítják a csapatok és katonai eszközök utánpótlását és európai mozgathatóságát egy Európát fenyegető esetleges agresszió esetén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!