Magyarországot a családok erősíthetik tovább

Magyarország csak akkor erősödhet tovább, ha a társadalom magját alkotó családok is erősek – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) európai uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára pénteken Kecskeméten. 

kdnp.hu – MTI

Schanda Tamás a kecskeméti Tudomány és Művészetek Házában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány továbbra is elkötelezett a családok iránt, éppen ezért lesz a következő év a családok éve. A családokat segítő intézkedések körét tovább bővítik, és céljuk a társadalom családbarát értékrendjének erősítése is, amiben kiváló partnerek a közvetlenül a családokkal és az őket érintő problémákkal találkozó közösségek.

Mint mondta, a civil szervezetekkel közös feladatuk, hogy a közösségeket megerősítő, a közgondolkodásra széles körben hatni tudó bázis, valódi védőháló alakulhasson ki, hogy az ott kapott értékek és tapasztalatok beépülhessenek a magyar családok életébe. Az államtitkár emlékeztetett, a Védőháló a családokért elnevezésű pályázat keretében összesen 6,2 milliárd forinttal támogatják a magyar családokat segítő civil szervezeteket, akik munkájukkal létrehozzák a családbarát társadalmat és hozzájárulnak a család szerepének erősítéséhez.

154 szervezet projektje valósul meg

A felhívásra több mint ezer pályázat érkezett, a forrásigény pedig meghaladta a 40 milliárd forintot. A programokat értékelve 154 szervezet projektjének megvalósulását segítik, egyenként 30 és 40 millió forint közötti vissza nem térítendő összeggel – fűzte hozzá.

A kedvezményezett szervezetek a következő években a családokra, társas kapcsolatokra és egyéni tevékenységekre alapozzák közösségépítő programjaikat. Sokan szerveznek családi és sportnapokat, de megtalálhatóak az önismereti tréningek, az életvezetési tanácsadások vagy éppen a párterápiás foglalkozások is. Ugyanakkor vannak nagyon praktikus lehetőségek is, mint a háztartásvezetési tanácsadás vagy éppen a kézműves klubok – sorolta az államtitkár, hozzátéve, hogy a legkisebbekre, a gyermekekre gondolva több pályázó játszóházat, napközis vagy éppen színjátszó táborokat valósít meg. Az önkéntes családsegítés révén pedig azok is bekapcsolódhatnak a tevékenységbe, akik nehéz helyzetben lévő társaikon szeretnének segíteni tudásukkal, tapasztalatukkal – tette hozzá.

Segítség és új lehetőségek a családoknak

Példaértékűnek nevezte a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat (TIT) támogatott programjait, amelynek során a családi életre nevelésben segítik az SOS Gyermekfalu fiataljait. Egy másik programban pedig a Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthonában szülőknek és nevelőszülőknek szerveznek foglalkozásokat. Szemereyné Pataki Klaudia (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta, Kecskeméten a megyei TIT szervezetén kívül a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület és az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület is sikerrel pályázott a Védőháló a családokért felhívás keretében. Programjaik során pedig legalább harminc további intézmény kapcsolódhat be abba a munkába, aminek révén a családoknak tudnak újabb lehetőségeket, segítséget nyújtani.

Szabics István, a Bács-Kiskun Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Társulat igazgatója kiemelte, tréningek, csoportfoglalkozások, előadássorozatok indításával kívánnak a különböző nemzedékek számára segítséget nyújtani a családok egységének megóvásához, a különféle családi krízishelyzetek kezeléséhez, illetve megelőzéséhez. A programok szülők, nagyszülők és családalapítás előtt álló fiatalok számára közvetítenek a mindennapi problémahelyzetekben jól hasznosítható életvezetési, életviteli, válságkezelési, pedagógiai ismereteket. Rendezvényeik között emellett szakmai szimpóziumok, konferenciák is szerepelnek. Az ez év februárjától 2019 februárjáig megvalósuló projektjükre valamivel több mint 36 millió forint támogatást nyertek el. Nyolc partnerszervezettel megvalósuló rendezvényeikkel a tervek szerint 1400 résztvevőt érnek majd el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!