„A magyar állam politikája csak egy lehet: nekünk minden magyar fontos”

„A magyar kormánynak tudomásul kell vennie az adott nemzetrész magyarjainak politikai akaratát. Persze mindenkinek megvan a maga pártkötődése, személyes kapcsolatrendszere, baráti szálak szövik át a Kárpát-medencét, aminek politikai lecsapódása is van. Ez nem is baj. De meg kell különböztetni, mondjuk, a Fidesz-KDNP vezetőinek személyes szimpátiáit a magyar állam politikájától.“ – mondta Semjén Zsolt az fn.hir24.hu-nak adott interjújában.

A KDNP elnöke kijelentette: „A magyar állam politikája csak egy lehet: nekünk minden magyar fontos, függetlenül vallásától, politikai, kulturális, akármilyen beállítottságától.” 

A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettesét a tusványosi találkozó apropóján kérdezte a lap többek között nemzetpolitikáról, diplomáciáról, a melegek jogairól. Semjén Zsolt kitért a magyar politikai paletta két végén fellelhető végletes gondolkodásra, „idiotizmusra”, az elmúlt évtizedek hibáira, bűneire, elszalasztott lehetőségeire, következményeire, illetve a távlatos, nagyvonalú gondolkodás szükségességére.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!