A család helyett az abortuszt támogatják

Míg a gyermekeket nevelőket még nehezebb helyzetbe hozná a jövő évi költségvetés, az abortuszra szánt összeg hetven százalékkal meghaladja a tervezett infláció mértékét – hívja fel a figyelmet a Nagycsaládosok Országos Egyesülete.  
 

Világos, hogy a válság miatti terhekből mindenkinek részt kell vállalnia, ám a többletterhek zömét nem az amúgy is legnagyobb terheket viselőkre kellene hárítani – mondta lapunknak Morvayné Bajai Zsuzsanna, a NOE elnökhelyettese. – Elítéljük az ezzel kapcsolatos kommunikációt, hiszen nem arról van szó, hogy a családok kihúznák magukat a közteherviselés alól.

A családi pótlék szeptemberig nem emelkedne, pedig korábban azt ígérték, hogy valamiféle automatizmusa lesz a támogatás növekedésének. Így nem lehet tervezni, nem csoda, hogy a születések száma egyre csökken, s ez súlyos demográfiai problémához vezet. Ráadásul a terhesség-megszakításokhoz továbbra is indokolatlan mértékben hozzájárul az állam, sőt az erre szánt összeg hetven százalékkal haladná meg a tervezett infláció mértékét! Ennek bizony üzenetértéke van” – figyelmeztet az egyesület elnökhelyettese.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!