A KDNP elfogadhatatlannak tartja Andor László uniós biztosi jelölését

A Kereszténydemokrata Néppárt álláspontja szerint vállalhatatlan és ízléstelen Andor László uniós biztosi jelölése – jelentette ki Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke, Stágel Bencével, az IKSZ alelnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján. Az elutasítás indokaként elmondta: Andor László, a londoni székhelyű Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatósági tagja ezer szállal kötődik a diktatúrához és ezt büszkén fel is vállalja.

Rétvári Bence kifejtette: senki sem gondolta volna a rendszerváltáskor, hogy húsz évvel később az aktuális kormány csak egy olyan embert tud majd jelölni egy nagyon fontos összeurópai tisztségre, aki ezer szállal kötődik a kommunista diktatúrához, s ezt büszkén fel is vállalja.

Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség alelnöke egy 2004-es, Népszavában megjelent publicisztikát idézett, amelyben a biztos-jelölt arról írt: a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép, politikai szimbólumként való használatát nem tartja problémásnak, s azt gondolja, hogy használatát Magyarországon legalizálni kellene.
   
Az újságíróknak kiosztott publicisztikában Andor László úgy fogalmazott: „E pillanatban azonban azt kell tisztán látni, hogy a vörös csillag nem önkényuralmi jelkép, és az Európai Unió  egyetlen tagországában sem tiltják használatát. Ennek a két érvnek elegendőnek kell lennie, hogy a hazai szabályozás előnyére megváltozzon”.
   
A kereszténydemokrata politikus szerint Andor László ezzel az „érzéketlen és cinikus” álláspontjával a magyar kommunista diktatúra áldozatainak emlékét sérti meg. Mint mondta: Magyarországon a vörös csillag 1919 óta a diktatúra, a sortüzek, az elnyomás, a kitelepítések jelképe, és negyven év jogtiprás kötődik hozzá.
   
Minden felelős magyar politikai erőnek világossá kell tennie, hogy nincs kettős mérce ezen a területen, a fasiszta és a kommunista diktatúra ugyanolyan szörnyűségeket követett el az emberiség ellen. Annyi a különbség, hogy a kommunista diktatúra emberei nem távoznak, távoztak a közéletből, hanem Brüsszelbe igyekeznek – tette hozzá.
   
A múlt embereivel azonban nem lehet a jövőt építeni jelentette ki. Emlékezetett rá, hogy az MSZP parlamenti frakciójában ülő Havas Szonja az „56-os forradalmat a közelmúltban is ellenforradalomnak nevezte.

Stágel Bence kijelentette: akárcsak az 56-os forradalom tagadása, úgy a vörös csillag melletti kiállás is a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendjének, a rendszerváltás szellemiségének a tagadását jelenti. Emlékezetett rá, hogy az MSZP parlamenti frakciójában ül mind a mai napig az a képviselő ( Havas Szonja), aki az „56-os forradalmat a közelmúltban is ellenforradalomnak nevezte.

Hangsúlyozta: a magyar fiatalok nem akarnak szégyenkezni a világ előtt a Gyurcsány-Bajnai-kormány ténykedése miatt. Mint mondta: ez a jelöltállítás ismét annak bizonyítéka, hogy az MSZP kormányai nem értik miből áll a felelős európai gondolkodás. A szocialisták cinizmusáról árulkodik az is, hogy miközben az 1956.os szabadságharc egyik legfontosabb célja az volt, hogy bemutatva a valódi kommunizmus arcát felnyissák Európa és az egész világ szemét, aközben a kormányfő a kommunista eszmerendszerhez ezer szállal kötődő biztos-jelöltjének megnevezését éppen az 56-os forradalom vérbefojtásának évfordulóját követő napra időzítette.

„Nem akarjuk, hogy a kommunizmus kísértete járja újra be Európát” – mondta Stágel Bence.

Rétvári Bence hangsúlyozta: Andor László egy „letűnt, poros, diktatórikus rendszer embere”, úgy látszik, a magyar kormány nem tud, vagy nem akar az Európai Bizottság tagjának olyan embert jelölni, aki feddhetetlen múltú lenne, s ne öveznék botrányok kinevezését. Öt évvel ezelőtt az MSZMP múltú Kovács László miatt kellett Canossát járnia Magyarországnak, most majd Andor László miatt kell – jegyezte meg.

A képviselő leplezetlen iróniával reményének adott hangot, hogy Andor László programja több lesz a vörös csillag rehabilitálásánál. Az ismeretlenség homályából előrántott jelöltnek ugyanis más, politikailag értékelhető ténykedése nincs – fűzte hozzá.
   
Rétvári Bence végezetül arra is kitért, hogy mivel a miniszterelnök rendszeresen egyeztet Gyurcsány Ferenc volt kormányfővel, így az Apró-villa titka, hogy Bajnai Gordon saját döntése, avagy Gyurcsány Ferenc  javaslata volt Andor László jelölése.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!