Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár felszólalásban kifejtette, nem a nők közéleti, politikai részvételének erősítéséről sokkal inkábba arról kíván beszélni, hogyan látja a nők helyzetét általában. A politikus helyzetértékelése szerint a nőket – családfenntartóként, családanyaként, dolgozóként és nőként – fokozottan érinti a gazdasági válság.

Hoffmann Rózsa felszólalása:

2010-2011 fordulóján még azzal a reménnyel tekintettünk a jövőbe, hogy Európa, néhány igen nehéz helyzetben lévő országát kivéve, lassan mégis ki fog lábalni a gazdasági és pénzügyi válságból. Ehelyett mostanra pénzügyi és gazdasági téren zuhanásszerű jelenségeknek vagyunk tanúi, s ez minket, nőket, fokozottan szorongat.

Miért is? Mert az európai nők a XXI. század elején már olyan multiidentitással vannak megáldva? megverve?, amely őket személy szerint legalább négyszeres kitettséggel sújtja.

Veszélybe kerülnek mint a család fenntartásához jelentősen – ha nem egyedüliként – hozzájáruló felek, veszélybe kerülnek mint családanyák, veszélybe kerülnek mint dolgozók, és veszélybe kerülnek mint nők. Ez a veszély természetesen a férfiakra is vonatkozik, de a nők veszélyeztetettsége ennél sokkal súlyosabb.

Nézzük először a politikusnők helyzetét! A nők tehát, akik politikával foglalatoskodnak vagy közéleti szereplők, számarányukat tekintve kevesen vannak, ám társadalmi szerepük súlya okán először róluk szeretnék szót ejteni. Itt persze nem tudok eltekinteni attól a ténytől, hogy én magam is politikus volnék és nő vagyok, ezért kérem, bocsássák meg, ha néha személyes lesz a hangvételem.

A politikusnőt a válság nem úgy érinti, mint az átlagnőt. Nem lehet pusztán elszenvedője a nemzetközi és a hazai bajoknak-gondoknak, hanem a közélet egyéb szereplőivel együtt, egyéb nőszereplőivel együtt ezek megoldása, a gyógyír megtalálása és alkalmazása ugyanúgy hárul rájuk, mint a hasonló szerepet betöltő férfiakra. A politikában és a közéletben a női vezetőkre tehát a többi nőhöz képest még nagyobb súllyal nehezednek a válságjelenségek, anélkül, hogy mentesíthetők volnának a többi női szereptől, azok örömeitől vagy terheitől.

Vannak kivételes esetek, amikor egy nő igen fiatalon kerül vezető politikusi vagy közéleti pozícióba. Ilyenkor természetesen teljes erőbedobással végzi a munkáját, és a környezete szent kötelességének tartja, hogy mentesítse őt a házimunka, a családi problémák megoldása és egyéb terhek alól. Ezt az áldozatot természetesen csak kevesek tudják vállalni.

A többség azonban a termékeny kor vége felé vagy azon túl lesz nehézsúlyú birkózó a politikában, illetve a közéletben, gondoljunk csak a jelen vagy a közelmúlt kiemelkedő európai vezető politikusnőire. Nekik úgy kell családanyáknak, nagyanyáknak maradniuk, hogy később is tükörbe tudjanak nézni, és tiszta lelkiismerettel mondhassák el, hogy a gyermekeik nem rokkantak bele, az unokáik nem sínylették meg azt, hogy ők politikai karriert futottak be.

Másfelől viszont nem szabad hagyniuk, hogy a rájuk rótt szerep, a néha embertelenül nehéz feladat maga alá gyűrje őket idegileg vagy fizikailag. Mindezt úgy, hogy közben – bár ezt a férfi kollégák nemigen ismerik el – a vállalt feladataik megoldásához, elgondolásaik megvalósításához kirívóan nagy energiát kell bevetniük a férfitúlsúlyban levő politikusi réteggel, kormánytagokkal, magas rangú kormánytisztviselőkkel, képviselőkkel, intézmények és szervezetek vezetőivel folyó csatározásaik során. Hiszen ők – idézőjelben – csak nők.

Másrészt – bocsánat a jelen lévő férfi képviselőktől – a férfitársadalom is polarizált, és talán egyre polarizálódik. Sok közöttük az agresszív, nagyhangú, erőszakos, és egyre több közöttük a nem annyira férfias jellemzőkkel megáldott, inkább visszahúzódó, csendes, konfliktuskerülő. Így fordulhat elő, hogy szólás-mondás tárgya, hogy ha egy kormányban vagy egy minisztériumban a férfiak között akad egy energikus nő, tréfásan hangzik, de elgondolkodtató, amikor azt mondják, hogy ebben vagy abban az intézményvezetésben az egyetlen férfi az illető vezetőnő.

Van viszont a női politikusoknak és közszereplőknek egy nagy előnyük a férfiakhoz képest. Az, hogy mára egy intézmény, szervezet vagy akár kormány és parlament kiszolgáló személyzete a magas szintektől egészen a legalacsonyabbig többnyire nőkből áll. És ilyenkor – ha jól választjuk meg a munkatársainkat – működik, működnie kell a női szolidaritásnak, egymás kölcsönös megbecsülésének, megértésének. Remélem, kedves kolléganők, nem mosolyognak meg, ha azt mondom, olyasmi, amit egy férfi beosztott vagy felettes nem mondhat anélkül, hogy furcsán ne néznének rá: így például a frizuránkra, a ruhánkra vagy a cipőnkre mondott dicséret bizony még akkor is jobb kedvre tudja hangolni az embert, ha kisebb gondja is nagyobb a frizurájánál, a ruhájánál vagy a cipőjénél.

És itt még egy kicsit álljunk meg a politika és a közélet nőszereplőinél! Jogos az elvárás, hogy ugyanolyan okosnak, következetesnek, feddhetetlennek, jó szervezőnek kell lenniük, mint az azonos területen dolgozó férfiaknak. De mint ahogy a nagy karriert befutó férfi mellett majdnem mindig ott áll és segít a háttérben a feleség, a szeretett nő, a hasonló feladatkört betöltő nők mellett is majdnem mindig ott áll támaszként, segítő társként a férj, a szeretett férfi. És ha nem, az hiány, az baj.

A férfi, de a nő élete még sokkal inkább, még ha politikus vagy közszereplő is, akkor teljes, ha a teremtettségének megfelelő társ áll mellette, osztozik vele örömében és bánatában, sikerében és kudarcában, viszi és hozza a gyerekeket óvodába, iskolába, szervezi a család életét, és a tetejében legtöbbször maga is komoly munkát végez. Kivételes ajándék az ilyen, meg kell becsülni.

Most röviden kitérek az általános közéleten belül először a médiában szereplő nők helyzetére, mert ők nem vehetők egy kalap alá a politikusokkal és az intézményvezetőkkel.

A média kemény, külön világ, ugyanakkor bizonyára nagy öröm és siker. Itt, Magyarországon csak a kereskedelmi média tudja, ha akarja, anyagilag is úgy dotálni például egyes műsorvezetőit, hogy abból ők – ha családjuk van – kielégítően gondoskodhassanak az otthoniakról. Ugyanakkor a médiaszereplők – legyenek akár nők vagy férfiak – mintát közvetítenek, a társadalom viselkedésformáinak, értékrendjének a kialakításában olykor bizony negatív szerepet játszanak.

Hogy ebben milyen mértékű a feletteseik elvárása, valószínűleg nem mutatható ki statisztikai vagy egyéb analízisekkel, de amióta ember az ember, a példa, mint az egyik legfőbb nevelési tényező, meghatározó. Ma is az.

Tehát a kritika nélküli médiafogyasztásban, az anómia nagyfokú térhódításában, az ízlés és a fegyelem gyakori mellőzésében bizony a médiából vett példák nagy szerepet játszanak.

A nők közéleti megjelenésének harmadik fontos színtere a művészeti élet. Az igazi, jó színésznő, írónő, festőnő a nemzet nagy kincse, ehhez mérten kellene őket megbecsülni. Ma itt Magyarországon sok igazi művész a mindennapi kenyerét sem tudja a művészetével megkeresni, és ez a mi szégyenünk, ezen gyorsan változtatni kell.

De ott van a művésznők másik válfaja, a celebek. Nekik tudniuk kell, hogy sok gyerek, sok csacsi fiatal életét tehetik tönkre a példájukkal, a felszínes, könnyen elért látszatsikereikkel, amelyek a nyilvánosságon keresztül eredményesen hatolnak be védtelen gyerekek és fiatalok agyába és szívébe, becsapván őket, elhitetvén velük, hogy boldogok lehetnek komoly munka és felelősségteljes elköteleződés nélkül is. Ez az ő felelősségük.

Beszélnem kellene még, és szeretném, ha időm engedné, a nő helyzetéről a családban. A nő, aki ha fiatalon kezdi a pályáját és kezdi a karrierjét, akkor össze kell hangolnia a családi életet, a háztartási feladatokat és a közszereplését vagy a munkáját. Ez az, ami pluszteher, plusznehézség, pluszfelelősség a nőknél. Aztán, ha középkorúvá válik, és még ott marad mellette a család, ha nem vált magányossá, akkor a karrierjének az építése az, ami különösen nehéz a család mellett. És itt van az időskor - nem lehet a nők helyzetéről anélkül sem beszélni, hogy az időskort ne érintenénk –, amikor sokszor elmagányosodnak a nők, egyedül maradnak, hiszen a férfiak korábban halnak. Lám, milyen érdekes, a nők, akiknek ennyi nehézséggel kell szembenézni, és óriási energiákat befektetniük a mindennapjaikba, hogy sikeresek legyenek, tovább élnek világszerte. És bizony, a mai magyar társadalom nagyon nehézzé teszi a magányos, család nélküli nők időskorát.

Mindezen ideje volna változtatni. Hogyan lehet változtatni? Itt van nekünk, női politikusoknak, úgy hiszem, óriási nagy lehetőségünk egy olyan társadalom és egy olyan világ építésében, amely középpontba helyezi az embert, egyenlő mércével méri a nőt és a férfit. Egy ilyen új világ építését erőszakkal, kényszerrel nem lehet elkezdeni, ezért voltam és vagyok én magam is minden olyan kényszerintézkedés ellen, amely például egy női kvótában testesülne meg. A nő azért legyen politikus, mert arra alkalmas, mert azt vállalja, mert a környezete is vállalja és ebben támogatja, és ne azért, mert nőnek született. Ez is hozzátartozik egy általam elképzelt, ideálisnak tekintett új világhoz.