Az IKSZ főzőkesztyűt adott Szanyi Tibornak

Egy pár főzőkesztyűt adtak át az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség képviselői Szanyi Tibornak hétfőn a Parlamentben. Stágel Bence, a szervezet elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő az MTI-nek elmondta: ezzel kívánnak segítséget nyújtani a képviselőnek, hogy legyőzze az ösztönös cselekedeteit és megelőzhető legyen, hogy a jövőben „alpári stílusban” nyilvánítson véleményt az Országgyűlésben. A képviselők ma határoznak majd Szanyi Tibor fegyelmi ügyében.

Stágel Bence hozzátette: példamutatásból elégtelen, hogy miközben több mint 3 millió dolgozó végzi a mindennapos munkáját, „a wellness szocialisták”, köztük Mesterházy Attila munkaidőben, az alaptörvény vitájában való részvétel helyett élményfürdőben lazít, Szanyi Tibor pedig „beintéssel” kommunikál a parlamentben.

Sokolowski Márk, az ifjúsági szervezet képviselője hozzátette: „rendkívül cikinek” tartják Szanyi Tibor közelmúltbeli megnyilvánulását. Miből gondolja, hogy ő megteheti a munkahelyén azt, ami bárki másnál elfogadhatatlan? – tette fel a kérdést, megjegyezve, ha ezt egy tanár teszi az iskolában valószínűleg elbocsátják. Miért hiszik azt a szocialisták, hogy rájuk más szabályok vonatkoznak, mint a többiekre? Miért gondolják azt, hogy olyat engedhetnek meg maguknak, amit más nem? – kérdezte.

Hétfőn a szocialista Szanyi Tibor fegyelmi ügyében is határoznak a képviselők. Az Országgyűlés vita nélkül dönt Kövér László házelnök javaslatáról, amelyben a lehető legnagyobb mértékű pénzbírság kiszabását javasolta, amiért a szocialista politikus a múlt hétfői parlamenti ülésen középső ujját feltartva „bemutatott” az ülésteremben. Szanyi Tibor megbüntetéséhez a Ház egyszerű többségének igen szavazata szükséges.

Szanyi Tibor korábban sajtótájékoztatón azt mondta: cinikusnak, zavarosnak és önkényesnek tartja Kövér László házelnök javaslatát arról, hogy a maximális pénzbírságot szabják ki rá. Szerinte Kövér László döntése – amelyet éppen a rasszizmus elleni világnapon hozott meg – azt üzeni, hogy „a zsidózást, a cigányozást, a kommunistázást érthetőnek és járható műfajnak tartja”, az erre adott reakció, a rasszizmus elleni fellépés viszont „büntetést érdemel az értelmezésében”. Ezzel szemben – nyilvánította ki Szanyi Tibor – a rasszizmussal szemben a bűncselekményeket kivéve minden eszköz megengedhető.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!