Az imádságnak és a munkának kell újra a középpontba kerülni

Magyarország csak akkor tud megújulni, ha az imádság és a munka hagyományát sikerül visszahelyeznie életfelfogása középpontjába – mondta Orbán Viktor Jákon. Ma ezzel szemben azt látni, hogy Európában lassan már sem az imádságnak, sem a munkának nincs becsülete. A kormányfő azt is bejelentette, hogy további forrásokat biztosítanak a jáki templom rendbetételéhez. A részben felújított Árpád-kori templomot vasárnap délután adták át. 

Az 1256-ban felszentelt templom nemcsak a magyarországi román stílusú építészet szimbolikus alkotásaként értelmezhető, hanem egy olyan épületként, amelynek története egyszerre fonódott össze a körülötte élő emberek, valamint az egész ország sorsával, és amely valódi mementóként hirdette a munka és az imádság kettős követelményét – fejtette ki a Vas megyei település világhírű templománál felállított színpadon, több száz ember előtt tartott beszédében a kormányfő, aki ezt megelőzően részt vett a délelőtti szentmisén.

Ma ezzel szemben azt látni, hogy Európában lassan már sem az imádságnak, sem a munkának nincs becsülete. „Európa egy agresszív szekuláris, internacionalista és családellenes látomás csapdájába esett, ami logikusan vezet a saját keresztény hagyományainak feladásához. (...) A hajdan égbe törő Európa a földhöz ragadt”.
 
Szavai szerint a kontinens és benne Magyarország csak akkor tud megújulni, ha sikerül visszatalálnia önmagához és sikerül visszahelyeznie az imádság és a munka hagyományát életfelfogása középpontjába. „Mi ezt a feladatot és helyzetet ismertük fel 2010-ben, amikor a választók ránk bízták Magyarország új alkotmányának létrehozását” – jelentette ki a kormányfő, jelezve, hogy ehhez először le kellett bontani a magyar alkotmányról „azokat a hagymakupolákat, amelyeket a kommunista rendszer épített rá”. Felidézte, hogy ennek szellemében az alaptörvénybe foglalták a magyar államiság keresztény gyökereit, és – mint fogalmazott – „magunkénak valljuk Szent István útját”.
 
A miniszterelnök szerint „nekünk ezen a saját úton érdemes továbbmennünk, a saját felismert igazságainkat érdemes alkalmaznunk”. Felhívta a figyelmet, hogy ehhez vállalni kell a saját út nehézségeit, ki kell állni a magyar érdekekért, és nem szabad megijedni „sem Brüsszeltől, sem a saját magunk árnyékától”.
 
Orbán Viktor egyúttal bejelentette: megállapodás született arról, hogy a kormányzat további forrásokat biztosít a jáki templom, a magyarországi román stílusú építészet egyik legjelentősebb alkotása rendbetételéhez.
 
Beszéde végén azt mondta, hogy nem a kormány tartja meg az országot, hanem az ország nemzeti érzelmű emberei tartják meg a kormányt. A munka pedig még nincs elvégezve, mindenért meg kell dolgozni, meg kell harcolni, „és ha a mi polgári körös barátaink és a nemzeti érzelmű magyarok nem állnak ott naponta újra és újra a biztatásukkal (...), akkor még a kétharmad ereje is el tud fogyni”. A kormányfő ezért támogatást kért az összegyűltektől, úgy fogalmazva, hogy a polgári körök az alkotó, elkötelezett, nemzeti érzelmű emberek gyülekezőhelyei, nélkülük az ország nem jutna semmire és nem lenne nemzeti kormánya.
 
A részben felújított templomot délben adták át. A XIII. századi, Árpád-kori, román stílusú templom homlokzati része 150 millió forintos állami támogatással újult meg; a teljes rekonstrukció azonban becslések szerint összesen 1 milliárd forintba kerül, amelyhez a forrásokat a kormányzat biztosítani szeretné.
 
A kormányfő délelőtt részt vett a jáki templomban tartott szentmisén, amelyet Veres András szombathelyi megyéspüspök celebrált, majd a Jáki Polgári és Gazdakör ünnepi rendezvényén mondott köszöntőt Hende Csaba honvédelmi miniszter és V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár társaságában.
Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!