Az örvendetes miniszteri „érdeklődés” a párbeszéd kezdete?

A Kereszténydemokrata Néppárt a héten leadta a környezetvédelmi miniszternek címzett száz kérdését – közölte Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője arra reagálva, hogy a szaktárca közleménye szerint eddig egy sem érkezett meg hozzájuk. A kereszténydemokrata képviselő múlt heti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kereszténydemokraták száz írásbeli kérdéssel fordulnak Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez.

A környezetvédelmi minisztérium a mai napon felajánlotta, hogy ha kell, „segít a kérdések összeállításában”. Rétvári Bence visszautasította a szaktárca gúnyolódását, s közölte: az általuk leadott kérdések reményeik szerint a lehető legrövidebb időn belül eljutnak a miniszterhez..

Rétvári Bence múlt héten szerdán tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kereszténydemokraták száz írásbeli kérdéssel fordulnak Szabó Imre környezetvédelmi miniszterhez. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke elmondta, hogy a benyújtandó kérdések közül ötven az elmúlt évek kormányzati politikájának hiányosságaival, a másik ötven pedig egy zöldgazdaság felépítésével foglalkozik. Bejelentette, hogy az utóbbiak között azt is megkérdezik, hogy a kormány hajlandó-e a zöldgazdaságot felépíteni. Hozzátette, hogy a szakminiszternek a száz kérdésre 15 napon belül írásban kell válaszolnia.

A kereszténydemokrata politikus a határidő kapcsán azt mondta: nem sürgetésből mondták, a házszabályban ez szerepel. A kereszténydemokrata politikusi örömének adott hangot, hogy a szaktárca ennyire érdeklődik a kérdések iránt, s mint mondta, bíznak benne, ez egy párbeszéd kezdete lesz.


Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!