Nagypénteken az egyház Jézus halálának misztériumán elmélkedik. A hagyományokhoz hűen XVI. Benedek pápa Rómában a Colosseumnál, este negyed 10-kor kezdte meg a keresztúti ájtatosságot. Idén a Via Crucis elmélkedéseinek megfogalmazását a Szentatya az olasz Zanzucchi házaspárra, a 91 éves Danilóra és feleségére, a 82 éves Anna Mariára bízta, akik a családnak szentelték meditációikat.
A keresztet elsőként Agostino Vallini bíboros, a pápa római helynöke vitte, majd az elmélkedések témájának megfelelően egy-egy család vette át a keresztet. Köztük volt két olasz, majd egy írországi házaspár, utánuk egy szentföldi testvérpár, továbbá egy Burkina Faso-i, végül pedig egy perui házaspár és gyermekeik.
Kedves Testvérek! – fordult a mintegy 20 ezer hívőhöz a Colosseumnál megtartott hagyományos nagypénteki Via Crucis végén a pápa, a család problémáira összpontosítva elmélkedését. Az elmélkedésben, az imában és az énekben felidéztük Jézus keresztútját: olyan útról van szó, amely látszólag zsákutca, azonban valójában megváltoztatta az emberek életét és történelmét, megnyitotta az utat az „új ég és új föld” felé (Jel 21,1). Az egyház különösen ezen a napon, Nagypénteken ünnepli mély lelki egységben Isten Fia kereszthalálának emlékét, és keresztjében látja az élet fáját, egy új remény forrását.
A szenvedés tapasztalata nyomot hagy az emberiségen, nyomot hagy a családokon is; hányszor válik utunk fáradságossá és nehézzé, értetlenségek, megosztottságok, a gyermekek jövője miatti aggodalom, betegségek, különféle kellemetlenségek következtében! – mondta beszédében XVI. Benedek pápa. Napjainkban sok család helyzete még súlyosabbá vált a bizonytalan munkahely és egyéb negatív következmények miatt, amelyeket a gazdasági válság idézett elő.
A Via Crucis, amelyet ma lélekben végigjártunk, felhívás mindnyájunk és főleg a családok számára: szemléljük a keresztre feszített Krisztust, hogy erőnk legyen túljutni a nehézségeken. Jézus keresztje Isten minden ember iránti szeretetének legmagasabb rendű jele, bőséges válasz minden ember szeretetigényére. Amikor megpróbáltatás ér bennünket, amikor családunknak szembe kell néznie a fájdalommal, a nehézségekkel, tekintsünk Krisztus keresztjére: ott találjuk meg a bátorságot ahhoz, hogy folytassuk utunkat; ott ismételhetjük szilárd reménnyel Szent Pál szavait: „Ki ragadhat el minket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy szükség, üldöztetés vagy éhínség, ruhátlanság, életveszély, vagy kard?...De mindezen diadalmaskodunk őáltala, aki szeret minket” (Róm 8,35.37).
A csapások és nehézségek idején nem vagyunk egyedül; a család nincs egyedül; Jézus jelen van szeretetével, támaszt nyújt kegyelmével és energiát ad neki, hogy tovább haladjon. Krisztus e szeretetéhez kell fordulnunk, amikor az emberi eltévelyedések és nehézségek azzal a kockázattal fenyegetnek, hogy megsebzik családi életünk egységét. Krisztus kínszenvedésének, halálának és feltámadásának misztériuma arra bátorít, hogy reménnyel folytassuk utunkat: a fájdalom és a megpróbáltatás időszaka, ha Krisztussal, a belé vetett hittel éljük meg, már magában hordozza a feltámadás fényét, a feltámadt világ új életét, mindazoknak a Húsvétját, akik hisznek Szavában.
Abban a keresztre feszített Emberben, aki Isten Fia, maga a halál is új jelentést és irányt nyer. Krisztus megváltotta és legyőzte a halált: „Ha a búzaszem nem esik a földbe és el nem hal, egyedül marad; de ha elhal, sok termést hoz” (Jn 12,24). Ajánljuk magunkat Krisztus Anyja oltalmába. Ő, aki elkísérte Fiát a fájdalmas úton, Ő, aki a kereszt tövében állt Fia halála órájában, Ő, aki bátorította a születendő egyházat, hogy éljen az Úr jelenlétében, vezesse el szívünket, minden család szívét a kínszenvedés misztériumától a húsvéti misztériumáig, (mysterium passionis – mysterium paschale) a felé a fény felé, amely Krisztus Feltámadásából tör elő és megmutatja a szeretet, az öröm, az élet végleges győzelmét a rossz, a szenvedés, a halál felett. Ámen.
