Elfogadhatatlan a fiatalok akciója

Elfogadhatatlan és minősíthetetlen, hogy néhány tucatnyi fiatal „betört” az Emberi Erőforrások Minisztériumának Szalay utcai épületébe, és ott megriasztott több száz dolgozót – nyilatkozta Hoffmann Rózsa az MTI-nek. az Emmi köznevelésért felelős államtitkára szerint a fiatalok akcióját a bohóckodás kategóriájába is lehetne sorolni, ám a demonstráción részt vettek olyan ellenzéki tüntetésekről már ismert felnőttek is, akik miatt arra lehet következtetni, hogy a fiatalok politikai befolyásoltság alatt állnak.
 

A Hallgatói Hálózat (HaHa) egyik aktivistája a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sajtótájékoztatóján jelentette be: a HaHa aktivistái bementek az Emmi épületébe, hogy leváltsák annak jelenlegi vezetését. A hallgatók „ügyfélszolgálatot” is nyitottak, ahol az érdeklődők panaszait, kérdéseit és javaslatait várják a minisztérium további működésére vonatkozóan – tette hozzá.

Az államtitkár hozzátette: jövő szerdán Klinghammer István felsőoktatási államtitkárral közösen fogadják a Hallgatói Hálózat képviselőit, hogy megtudják, kitől van felhatalmazásuk, kiket képviselnek és pontosan mit szeretnének.

Az államtitkár véleménye szerint a demonstrálóknak a jelenlegi kormányzat meggyengítése, illetve megbuktatása a célja. A tiltakozók azonban nem fogják a céljukat elérni, mert az emberek túlnyomó többsége rendet szeretne – hangsúlyozta Hoffmann Rózsa.

A HaHa-tagok nagy része Bajnai csapatában focizik

A Fidesz szóvivője egyértelműnek nevezte, hogy a Hallgatói Hálózat (HaHa) akcióiban részt vevők nagy része „Bajnai csapatában focizik”, szerinte a volt miniszterelnök megint a hallgatói szervezettel „végezteti el a piszkos munkát”.

A „Bajnai-gárda” újra bebizonyította, „nem okoz neki gondot egy kis erőszakos randalírozás (...), hiszen a Fidesz-székház korábbi elfoglalása után ma egy minisztériumba mentek, és ott erőszakoskodtak” – fogalmazott Zsigó Róbert budapesti sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy a HaHa aktivistái péntek délelőtt bevonultak az Emberi Erőforrások Minisztériumának épületébe, és ott tüntettek a tárca tevékenysége, a kormány oktatáspolitikája ellen.

„Ilyen az, amikor Bajnai Gordon demokráciát épít” – kommentálta a történteket a Fidesz szóvivője, aki szerint az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséget vezető Bajnai Gordon keze van abban is, hogy a HaHa utcára vonulásra biztatja a pedagógusokat. Az MSZP és a Bajnai Gordon között zajló „szavazatvadászatban” a volt miniszterelnök most éppen a tanárokat nézte ki magának – mondta Zsigó Róbert.

A tárca nem enged a rendzavaróknak

Az emberi erőforrások minisztere arra utasította az oktatásért felelős államtitkárokat, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) közleménye szerint Balog Zoltán miniszter arra utasította Klinghammer István felsőoktatásért felelős államtitkárt és Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkárt, hogy ne engedjenek semmiféle nyomásgyakorlásnak munkájukban, mert a társadalmi párbeszédnek megvannak a törvényileg garantált és a minisztérium által létrehozott formái, amelyekben mindenki kifejtheti véleményét.

Az Emmi a dokumentumban hangsúlyozta: akinek valóban fontos a magyar köz- és felsőoktatás ügye, az nem a rendzavarásban, a provokációban és az erőszakban érdekelt, hanem a tisztességes szakmai vitában, amely például a miniszter által létrehozott Felsőoktatási kerekasztalon belül és azon kívül is folyik.

Értelmetlen a vasárnapi pedagógustüntetés

Értelmetlennek nevezte a vasárnapi, pedagógusnapi demonstrációt a köznevelési államtitkár sajtótájékoztatóján.

Hoffmann Rózsa az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny díjátadó ünnepsége előtt tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy nem látványakciókról szól az oktatás ügye, hanem olyan eseményekről, mint például a pedagógusnapi kitüntetés vagy a tanulmányi versenyek díjátadója.
A vasárnapi tüntetés bár törvényes, hiszen bejelentették, de értelmetlen – mondta.

A pedagógusnapon a köz- és felsőoktatás átalakítása, valamint a köznevelési törvény ellen hét pedagógus és civil szervezet demonstrál az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt a fővárosban.

További újságírói kérdésre válaszolva Hoffmann Rózsa elmondta: az erkölcs- és hitoktatásról folynak az egyeztetések, és időben megszületnek azok a döntések, amelyek az óradíjakra és a fedezetre vonatkoznak.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!