Erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül nem újítható meg az oktatás

Az emberi erőforrások minisztere szerint kiválóan képzett, erkölcsileg és anyagilag megbecsült pedagógusok nélkül nem újítható meg az oktatás, nem valósítható meg az ország felemelkedése. Balog Zoltán A tanév itt kezdődik! című budapesti tanévnyitó konferencia csütörtöki nyitónapján azt mondta: a jó iskolarendszer alapja a felkészült pedagógus, akinek a munkájára a nemzet jövője épül.

Jelezte: a pedagógusok mostani béremelését törvény fogja garantálni, a parlament a köznevelési törvény módosítása ügyében augusztus 26-27-én tart ülést. A további emeléseket kormányrendelet rögzíti majd – mondta.

Nagyon fontos a pedagógusok iránti méltányosság, akiknek a megbecsülésében „nem járunk élen”, és sokkal többet kellene tenni ezért az ügyért, mint ami eddig történt – jelentette ki.

A miniszter beszélt arról is, hogy lényeglátás nélkül nem lehet valaki jó pedagógus. A lényeg pedig nem más, mint az ember, a gyermek, akit tanítani kell és lehet. Őket kell látni, az iskolában minden értük kell, hogy történjen – fogalmazott Balog Zoltán, aki szerint Magyarország és a családok a legértékesebbet, gyermekeiket bízzák az iskolákra, a minisztériumra, a kormányra és a magyar államra.

Elmondta, szeptembertől a köznevelés számos új eleme lép életbe. A miniszter ezek közül megemlítette az újfajta tankönyvellátást, az állami felelősség egyértelművé tételét, az új minősítési rendszert és az egységes tartalmi szabályozás kiépülését. Beszélt továbbá az új Klebelsberg-ösztöndíjrendszerről, amellyel ösztönözni szeretnék, hogy jó színvonalon képzett pedagógusok dolgozzanak a köznevelési rendszerben. Az újonnan belépő tanár szakos hallgatók ennek részeként a minimálbérhez közeli összeget kaphatnak szeptembertől – tette hozzá.

Balog Zoltán hangsúlyozta, az intézményvezetői szerep is a helyére került a köznevelés átalakításával. Az új szerkezetben a diák „nem hullik ki a rendszerből”, és egyetlen felső tagozat sem szűnik meg – sorolta.

Először vannak olyan helyzetben, hogy olyan adatok állnak rendelkezésre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) köszönhetően, amelyek felelős irányítást tesznek lehetővé – mondta, megjegyezve: az átalakítások a pedagógusokra nagyon komoly feladatokra rónak.

A tárca vezetője előadásában lényegi célként a versenyképességet jelölte meg, hozzátéve, hogy ez magában foglalja az értékelvűséget és az erős identitást is. Nagy szükség van továbbá az esélyek kiegyenlítésére is – folytatta a miniszter.

Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy megújulásra van szükség a köznevelés területén.

A magyar iskolarendszerre három évvel ezelőtt az volt jellemző, hogy rossz állapotban voltak a gyerekek, a pedagógusok, az intézmények, romlottak a tanulmányi eredmények – mondta, majd a megújulás céljaként a gyermekek, fiatalok fejlődésének előtérbe helyezését, a családok jólétét, a minőség állandó emelését jelölte meg.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta, megengedhetetlen, hogy a pedagógusok ugyanazért a munkáért eltérő bérezést kapjanak, ezért ezen is változtatni kívánnak.

Felidézve az elmúlt évek jogalkotási folyamatát megjegyezte, hogy 2010 júniusa óta mintegy száz új vagy módosított jogszabályt alkottak. Ismét előtérbe került és nagyobb figyelem fordul a nevelésre, mérhetően csökkent az iskolai agresszió mértéke és az iskolai hiányzások aránya – sorolta az államtitkár.

Hoffmann Rózsa szerint egyértelmű és pozitív a fogadtatása a középiskolások körében az 50 órás közösségi munkának. Az idén már két-két évfolyamot érint a mindennapos testnevelés bevezetése. Szeptembertől indul az erkölcstan és hittan oktatása – említett egy másik változást, és szólt a hároméves kortól kötelező óvodáztatásról is, amely jövő szeptembertől lép majd életbe. Folytatódik továbbá a tehetségprogram, amely arról szól, hogy ne kallódjon el egyetlen tehetség sem.

Szeptembertől az általános iskolákban délutánonként 4-5 óráig maradnak iskolai programokon a gyerekek, ennek felel meg a 32 órában meghatározott kötött munkaidő, és ehhez rendelték a béremelést is. Ez több mint 100 ezer forintnyi többletet jelent a húszéves gyakorlattal rendelkező egyetemi végzettségű pedagógusoknak. Nincs még egy szakma, amelynél biztosított a béremelés értékállósága, és ennek alapja az, hogy a mindenkori minimálbérhez kötötték – mondta.

Elindul a tanfelügyelet, amelyen keresztül a pedagógust, az intézményvezetőt és az egész intézményt is ellenőrzik majd. A minősítési rendszer az előrehaladás egyes fokozatait határozza meg a pályán.

Az előadás utáni sajtótájékoztatón az államtitkár kérdésre válaszolva azt mondta: megegyeztek az egyházakkal a hit és erkölcstan finanszírozásának ügyében. Az iskolaigazgatók kinevezését firtató felvetésekre elmondta, a 455 kinevezés közül 430 egyértelmű volt, a többinél mérlegelnie kellett, és előtte alaposan tájékozódott. Szavai szerint egy esetben volt plágiumgyanú, ott új felhívást tesznek közzé.

További kérdésre válaszolva az óvodai helyekről elmondta, pontosan felmérik a létszámot, és szeptemberre már várhatóan látható lesz, hol kell esetleg beavatkozni.

Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár arról beszélt a sajtótájékoztatón, hogy a pedagógusok munkaidejéhez kapcsolódva foglalkoztatási rendeletet tesznek közzé, amelyben pontosan szabályozzák a részletkérdéseket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!