Az ellenzék szombati rendezvényéből is napnál világosabban kitűnt, hogy Falus Ferenc és a baloldali pártok harmatgyenge jövőképpel és igen csekély hivatástudattal kívánják elnyerni a budapestiek támogatását az önkormányzati választásokon. A hatalomért remegő Gyurcsány Ferenc beszédében ismét bebizonyította, hogy teátrális szónoklásnál többre nem képes. A Kereszténydemokrata Néppárt közleménye.
Képtelen igazi víziót kínálni a polgároknak, miközben politikai motivációja egyetlen gondolatra épül: eltörölni a pár hónapja ismét kétharmados felhatalmazást nyert keresztény-jobboldali kormányzatot. A bukott miniszterelnök önmagát a demokratikus intézményrendszer letéteményesének állítja be, holott az emberek még tisztán emlékeznek, hogy az ő miniszterelnöksége idején a karhatalom teljes erővel támadott rá 2006-ban a békésen ünneplő tömegre.
A KDNP javasolja Gyurcsány Ferencnek, hogy vegye észre saját határait, hagyjon fel a kisstílű politikai haszonszerzésből a kormányerők démonizálásával és ahelyett – ahogyan azt hétvégi beszédben is tette – az oktatási rendszert szapulja, inkább folytassa elveszett diplomamunkájának idejekorán abbahagyott keresését az Apró-villa falai között!