A krisztusi passióra és kereszthalálra emlékező igeliturgiára megtelt a bazilika, amelyet minimális fény világított meg, hogy ezzel is a Krisztus halálával a világra ereszkedő sötétséget idézze.

A szertartáson Raniero Cantalamessa, a Pápai Ház prédikátora beszélt Franz Kafka regényének kastélyát idézve. Úgy fogalmazott, „az egyháznak nem szabad komplikált és érthetetlen kastéllyá változnia... Meg kell szabadulnia a keresztény egyházakat egymástól elválasztó falaktól, a túlzott bürokráciától, a múltbéli vitáktól...”.

„Krisztus az egyház kapuján kopogtat, de nem azért, hogy belépjen, hanem azért, hogy kilépjen a világba” – mondta Cantalamessa Ferenc pápa nagycsütörtöki szavait idézve az emberekhez a lehető legközelebb kerülő egyházról.

Olaszok és külföldiek, hívők és turisták tömege várta Ferenc pápát a római Colosseumnál, amelynek egész környékét lezárták a forgalom elől. A via crucis az ókori amfiteátrumtól az ezzel szemközti Palatinus-dombig haladt. A keresztet a stációkon Agostino Vialli bíboros, a pápa római helynöke vitte, majd átvette tőle egy olasz és egy indiai család, egy kerekesszékes beteg, két kínai szeminarista, két szentföldi ferences szerzetes, két nigériai és két libanoni apáca, két brazil fiatal.

A meditációk szövegét libanoni fiatalok írták Bechera Boutros Rai antióchiai maronita pátriárka vezetésével. Az előre közölt szövegkönyv szerint a meditációk témái között szerepel az „ártatlanokat elkeseredésbe és halálba taszító” hatalomvágy és igazságtalanság, a család és az élet védelme, a vallásszabadság és a Közel-Kelet; utóbbinak „testvériesebbnek, békésebbnek, igazságosabbnak” kell lennie. Számos állomáson a szegényekről, hajléktalanokról, betegekért, menekültekért, az erőszak áldozataivá váló gyerekekért és nőkért és a kábítószer áldozataivá vált fiatalokért imádkoztak. A keresztút végén a pápa beszédet mondott és áldást osztott.