A város világhírű nevezetességei, mint az operaház, a kikötői híd és a Darling-kikötő adták a hátteret a keresztúthoz, amelynek során a Világtalálkozó keresztjét hordozták végig a városon. Az egyes állomásokhoz a jezsuita Peter Steele írta az elmélkedést. A körmenetben különféle színpadi elemek, amatőr művészek jelenetei, képei idézték fel a passiójátékok ismert történeteit. A menet már a lemenő nap fényeinél érkezett a Darling-kikötőbe, ahol Jézus Krisztus és a két lator keresztjét állították fel.

A taizéi énekekkel és egyéb vallásos zenékkel kísért szertartást a Szentatya imádsággal nyitotta meg a Saint Mary-székesegyház előtti parkban. Imára és meditációra hívta a fiatalokat, akiknek a keresztútját a templom kriptájából kivetítőn keresztül kísérte. A nyilvánosságra hozott adatok szerint a keresztutat világszerte mintegy 500 millió néző látta.

Az Ifjúsági Világtalálkozókon első ízben Torontóban került sor a fiatalok keresztútjára. Az ottani rendezvény mély benyomást tett George Pell bíborosra, akinek kifejezett kívánsága volt, hogy Sydney-ben is rendezzenek hasonlót. Csodálatos dolog – mondta a bíboros, hogy a fiatalok ilyen erőteljes, drámai formában demonstrálják, milyen hatalmas Jézus Krisztus irántunk érzett szeretete.

Az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje előtt már fiatalok milliói gyűltek össze. A 380 cm magas, 175 cm széles, 31 kg súlyú keresztet nevezték „szentévi keresztnek”, „jubileumi keresztnek”, „az ifjúsági világtalálkozók keresztjének”, „zarándokkeresztnek” vagy egyszerűen „ifjúsági keresztnek”.

Ezt az egyszerű fakeresztet II. János Pál pápa 1984-ben, az első Ifjúsági Világtalálkozó alkalmával ajándékozta a fiataloknak, ezzel hívta meg őket Krisztus követésére és a közös ünneplésre. Az Ifjúsági Világtalálkozó keresztje azóta megfordult mind az öt kontinensen, kifejezve az Egyház egyetemességének tapasztalatát. Járt a nyomornegyedekben, börtönökben, sétálóutcákon. Volt a New York-i Ground Zerón és bevásárlóközpontokban is.