Fontos házasság értékeinek megőrzése

A Kereszténydemokrata Néppárt üdvözli a Házasság hete című rendezvénysorozatot, amely a család alapját jelentő házasság fontosságára hívja fel a figyelmet. A párt álláspontja szerint az értékek relativizálása, a hiteles emberi megnyilvánulások hiánya a média közvetítésével azt a látszatot keltik, hogy a házasság, mint intézmény elavult,  ugyanakkor tudományosan igazolt tény, hogy a házasságban élők kiegyensúlyozottabb életre számíthatnak és magasabb életkort érnek meg – áll a KDNP közleményében.

A Kereszténydemokrata Néppárt a házasság hete alkalmából arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy „a boldogság elérésének és a személyiség kiteljesedésének legbiztosabb módja a házasság értékeinek megőrzése és megélése, amelyet pozitív példák bemutatásával kell a fiatal nemzedékkel megismertetni”.  

A KDNP álláspontja szerint az értékek relativizálása, a hiteles emberi megnyilvánulások hiánya a média közvetítésével azt a látszatot keltik, hogy a házasság, mint intézmény elavult, ugyanakkor tudományosan igazolt tény, hogy a házasságban élők kiegyensúlyozottabb életre számíthatnak és magasabb életkort érnek meg, mint azok, akik csak élettársi kapcsoltra lépnek egymással.  

A komolyabb elköteleződést feltételező házasság erősebb érzelmi stabilitást ad, ezért itt nagyobb a gyermekvállalási kedv, ily módon a házasságkötés nemcsak egyéni döntés, hanem annak komoly társadalmi és gazdasági következményei is vannak – olvasható a kommünikében.  

A házasság hete programjait a Bálint-naphoz kötődően tartják, a nyitó esemény vasárnap a debrecen-nagyerdei református templomban   v o l t, ahol Bölcskei Gusztáv református püspök hirdetett  igét.   Ezen a héten a központi rendezvényeknek a budapesti Deák Téri Evangélikus Gimnázium ad otthont, de többek között Debrecenben, Szegeden, Pécsett, Budaörsön, Érden, Gödöllőn, Kecskeméten, Székesfehérváron, Vácott és Veszprémben is programokkal várják az érdeklődőket.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!