Háromszázmillió forintot fordítottak a jászsági iskolák fejlesztésére

Háromszázmillió forintot fordítottak a Jászsági Általános Iskola tizenkét tagintézményének fejlesztésére, a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében közösen elnyert támogatásból változatos programokat, tananyag- és honlapfejlesztést, valamint jelentős eszközbeszerzést valósítottak meg az elmúlt mintegy két évben. Rétvári Bence a Klik rendezvényén rámutatott, hogy az ország egyes részei között fennálló óriási különbségek miatt is volt szükség a Klik létrehozására.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) jászberényi tankerületének pénteki projektzáró rendezvényén arról beszélt, hogy a Klik létrehozása szükségszerű volt az oktatásban, az ország egyes részei között fennálló óriási különbségek miatt.

Az államtitkár utalt arra, hogy az ezer főre jutó általános iskolások számában kétszeres, az egy főre jutó GDP tekintetében ötszörös, a hátrányos helyzetű tanulók lakossághoz viszonyított arányában huszonkilencszeres, míg a lakosságarányosan rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők tekintetében harminchatszoros volt a különbség a legjobb és a legrosszabb helyzetű országrészek között.

Rétvári Bence hozzátette: az ilyen óriási különbségek radikális beavatkozást és a Klik létrehozását igényelték. Megjegyezte: mindenkinek mindenhol ugyanazokat az esélyeket, lehetőségeket kell megteremteni, a kis- és a nagy településeken egyaránt.

Kitért arra, hogy a pedagógusbérek szeptember 1-jétől tovább emelkedtek, ezúttal 3,5 százalékkal. Hozzátette: egy felmérés szerint a megkérdezett pedagógusok 94,5 százalékát előrelépésre ösztönzi a pedagógus-életpályamodell.

Pócs János, a térség fideszes országgyűlési képviselője szólt arról, hogy az elmúlt egy évben 45 milliárd forint fejlesztés érkezett a Jászságba utak, épületek, járdák korszerűsítésére, szennyvíz- és ivóvízberuházásra. Hozzátette, hogy ebben az összegben nincs benne a jászsági iskolák fejlesztésére szolgáló 300 millió forint.

Hanesz József, a Klik elnöke arról szólt, hogy nagyon hasznos, látványos eredmények születtek az elmúlt években a pályázatoknak köszönhetően. Az iskoláknak meg kell újulniuk, de a hagyományok tiszteletben tartásával, „óvakodni kell a szélsőségektől" – mondta, egyben reményét fejezte ki, hogy további fejlesztések valósulnak meg európai uniós és hazai forrásokból.

Szabó Tamás (Fidesz-KDNP), Jászberény polgármestere elmondta: a város vezetése támogat minden, oktatáshoz kapcsolódó fejlesztést.

Az MTI-hez eljuttatott sajtóközlemény szerint a projektben a Jászsági Általános Iskola – a jászberényi székhelyű Apponyi Albert, Bercsényi Miklós és Székely Mihály tagintézmény, valamint az Alattyán, Jánoshida, Jásztelek, Jászjákóhalma, Jászágó, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Pusztamonostor és Visznek településen lévő tagintézmények – több mint kétezer diákja, kétszáz pedagógusa vett részt, és csaknem 270 program valósult meg 2013. május 1-je és 2015. július 15-e között.

A tagintézmények fejlesztették a környezeti nevelést, az idegen nyelvi, informatikai és közlekedési ismeretek oktatását. Emellett egészségfejlesztő, szemléletformáló programokat, pedagógusok részére továbbképzéseket szerveztek, továbbá korszerű oktatási módszereket, új tartalmakat vezettek be a tanmenetbe. Összesen mintegy 57 millió forintból vásároltak szemléltető taneszközöket, segédeszközöket, a mindennapos testnevelés bevezetését segítő sporteszközöket.

A projektet három együttműködő partner – a Jász Múzeum Kulturális Alapítvány, a Hamza Múzeum és Jász Galéria Közalapítvány, valamint a Jászkerület Kulturális és Művészeti Közhasznú Nonprofit Kft. – segítette, gazdagította.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!