Határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel tárgyalt az IKSZ

Az anyaországi és határon túli magyar fiatalok közötti együttműködést erősítené az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség; a szervezet képviselői a kapcsolattartás jövőbeni lehetőségeiről kárpátaljai és felvidéki ifjúsági szervezetekkel tárgyaltak a hétvégén - mondta el Gaal Gergely, az IKSZ elnökhelyettese. A Kereszténydemokrata Néppárt ifjúsági szervezetének elnökhelyettese kiemelte: a 2010 tavaszán bekövetkezett anyaországi politikai fordulat a nemzetpolitikában is olyan irányváltást eredményezett, amellyel minden felelősen gondolkozó magyar politikusnak élnie kell. A közélet és a politika iránt érdeklődő, a magyarság jövője iránt felelősséget érző fiatalok sem mulaszthatják el az alkalmat, hogy a Kárpát-medence minden pontján élő kapcsolatokat, barátságokat alakítsanak ki egymással.

A felvidéki Via Nova Ifjúsági Csoporttal együttműködési megállapodást is aláírtak Zselízen, ennek értelmében közös előadásokat, kerekasztal-beszélgetéseket és kampányrendezvényeket szerveznek, és tagjaik részt vesznek közös sporteseményeken, kulturális programokon. Elősegítik és támogatják továbbá, hogy a testvérvárosi rendszerhez hasonlóan az alapszervezetek is felvegyék egymással a kapcsolatot, és testvérszervezetként működjenek, segítve mindkét országos szövetség munkáját.

Gaal Gergely jelezte: a jövőben további határon túli magyar ifjúsági szervezetekkel szeretnének hasonló együttműködési megállapodást kötni.

  

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!