A honosítás jelentős támogatást élvez a diaszpóra magyar lakta területein

Nagy támogatottságot élvez a honosítás a diaszpóra magyar lakta területein – nyilatkozott újságíróknak Semjén Zsolt, nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a Magyar Diaszpóra Tanács IV. üléséről. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke kiemelte: a külhoni magyarság tekintetében teljes konszenzus tapasztalható a társadalom és a parlamenti pártok részéről a három legfontosabb kérdésben.

Semjén Zsolt a legjelentősebb ügyek között említette, hogy a külhoni magyaroknak jár a magyar állampolgárság és ezzel együtt a szavazati jog, valamint megilleti ezeket a közösségeket az autonómia.

Hozzátette: a honosításnak nagy a támogatottsága a diaszpóra magyar lakta területein, és üdvözlik, hogy további konzulokat küld a kormány az állampolgársági kérelmek intézését megkönnyítendő.

Szólt arról, hogy plusz egymilliárd forintot biztosítanak a Kőrösi Csoma Sándor program folytatásához a jövő évi költségvetésben, így száz fiatal utazhat a diaszpóra közösségeihez. A program az állampolgárság felvételét is segíti – állapította meg Semjén Zsolt.

A miniszterelnök-helyettes jelezte: a diaszpórában felhalmozott hagyatékok, könyvtárak megmentését előirányzó Mikes-programhoz fél milliárdot tesznek hozzá. Közölte: 13 raktárat hoztak létre, itt lehet leadni ezeket a hagyatékokat, könyveket, amelyeket az Országos Széchényi Könyvtár munkatársai átnéznek, s a különleges értékkel bírók bekerülnek a könyvtárba. Amelyek nem ilyenek, azokat kárpát-medencei magyar iskolákhoz juttatják el.

A politikus hozzátette: a diaszpóra magyarsága által létrehozott értékek dokumentálását célzó Julianus-programot is szeretnék folytatni.

Semjén Zsolt emlékeztetett: azért hozták létre a Magyar Diaszpóra Tanácsot, mert a Magyar Állandó Értekezleten a nyugati magyarság szempontjai kicsit elhalványodtak. A tanácskozás egyre nagyobb létszámmal és egyre sikeresebben működik, és tagjai részt vesznek a Máért csütörtöki ülésén is – jegyezte meg.

A miniszterelnök-helyettes megerősítette: számukra minden magyar egyformán fontos, az az egyetlen lényegi szempont, hogy magyarok és a magyarságukat meg kívánják őrizni, ezért egyforma nyitottsággal fordul szervezeteik felé a kormány.

A tanácskozás végén a résztvevők várhatóan zárónyilatkozatot fogadnak el.

A 2011 novemberében alakult tanács a világon szétszórtságban élő magyarság szervezeteinek közös fóruma.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!