Ismét pedagógiai vezetővé válnak az igazgatók

Az új tanévtől új időszámítás kezdődik a magyar köznevelés rendszerében, és ennek részeként ismét pedagógiai vezetővé válnak az igazgatók. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára beszélt, amikor köznevelési intézményvezetői megbízásokat adott át szerdán a fővárosban. Hoffmann Rózsa kiemelte: a jövőben az egyik hangsúly a minőségre helyeződik majd.

 

Az államtitkár felidézte az intézmények állami fenntartásba vételét, amit szintén az oktatás és nevelés azonos színvonala érdekében léptek meg.

A változás érinti az igazgatók szerepét is, feladatuk nem csupán az adminisztráció vagy a pénzszerzés, hanem hogy gondoskodjanak az intézményben folyó pedagógiai munka színvonalának állandó javításáról – fejtette ki.

Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: igazgatónak lenni elsősorban szolgálat és felelősség, nem hatalom. Felelősség a gyerekekért, a kollégákért, akik az intézményben tanítanak, és az egész közösségért. Felelősség továbbá „Magyarországért és hazánk jövőjéért” – vélekedett.

A köznevelési államtitkár szerint egy-egy pedagógiai intézmény színvonala több mint 50 százalékban múlik azon, hogy ki és hogyan vezeti. A tanfelügyelet a jövőben nemcsak a tanári munkát vizsgálja majd, hanem az igazgatói tevékenységet is - jelezte, hozzátéve: ezért pedagógiai vezetővé válik ismét az igazgató, ahogy korábban is volt.

Hoffmann Rózsa beszélt arról a társadalmi megbecsülésről is, amelyet ki kell vívniuk a pedagógusoknak, és ebben a mostani megbízásoknak igen nagy szerepük van.

    Az államtitkár korábban 428 köznevelési intézményvezető kinevezéséről döntött. Hoffmann Rózsa augusztus 6-án tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 588 közoktatási intézményben járt le az igazgatói mandátum, ezekre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hirdetett pályázatot. A második ciklusukra pályázókat, akiket kétharmados többséggel támogatott a tantestületük - ők 65-en vannak - az államtitkár automatikusan kinevezte.

Az ünnepségen részt vett Sipos Imre köznevelési helyettes államtitkár és Marekné Pintér Aranka, a Klik elnöke is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!