KDNP: a kormány a multik kezére játszotta az ünnepeinket

A Kereszténydemokrata Néppárt tiltakozik az ellen, hogy a kormány a multinacionális cégek nyomásának engedve keresztülvitte az Országgyűlésben a Munka Törvénykönyvének azt a módosítását, aminek értelmében a külföldre irányuló szolgáltatást végző cégek munkaszüneti napokon is dolgoztathatják a munkavállalóikat. A módosítás több tízezer családot érint hátrányosan. A kormány a Közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény módosításáról szóló törvénybe bújtatva, mintegy salátatörvényként, előzetes társadalmi vita nélkül vitte át a Munka Törvénykönyve fenti módosítását.

A Kereszténydemokrata Néppárt tisztában van a szolgáltató szektor hazai gazdaságban betöltött fontos szerepével. Alapvető fontosságúnak tartjuk ezért a magyarországi szolgáltató szektor versenyképességének növelését.

A kormány a versenyképesség növelésének - a jelek szerint - egyetlen útját ismeri: a munkavállalók munkaterheinek további növelését. Ez különösen elfogadhatatlan annak tükrében, hogy éves szinten Európában csak az észtek és a lettek dolgoznak többet, mint a magyarok. Magyarországon ráadásul kevesebb munkaszüneti nap van, mint Európa más tagállamaiban. A jelenlegi jelentős munkateher ellenére mégsem vagyunk versenyképesebbek, mint Európa más államai, sőt minden gazdasági mutató tekintetben Európa sereghajtói közé tartozunk.

A versenyképesség növelésének valódi eszközeiről a kormány nem vesz tudomást. A szolgáltatási szektorban a valódi versenyhátrányt ma Magyarország számára ugyanis az jelenti, hogy hazánkban példátlanul magasak a munkát terhelő adók. Az OECD tegnapi, Párizsban kiadott jelentése szerint ráadásul a tavalyi évben egyetlen országban sem növekedtek olyan mértékben az adóterhek, mint hazánkban. A versenyhátrányunk ezzel tovább nőtt.

Álláspontunk szerint az éjjel-nappali szolgáltatások jelenlegi ütemű terjedése, avagy az, hogy minden szolgáltatás a hét 7 napján, a nap 24 órájában elérhető, társadalmilag nem fenntartható. Az éjjel-nappali társadalom szükségszerűen vonja magával a munkavállalók egyre hosszabb heti munkaidejét, és a hagyományostól eltérő munkaidő beosztását. Meggyőződésünk, hogy ha a nagy vállalatok haszonmaximalizálási szándéka az Európa és a magyar társadalom olyan történelmi vívmányával ütközik, mint a karácsonyi, húsvéti vagy az október 23-ai, a március 15-ei munkaszüneti nap, akkor a modern államnak kötelessége felvállalni a munkavállalók multinacionális cégekkel szembeni védelmét.

A nemzeti, családi, egyházi ünnepek a társadalom alapvető kötőerejét adják. Ünnepek nélkül széthullik minden közösség, legyen az egy család, vagy egy nemzet.

Meggyőződésünk, hogy gazdaságilag elhanyagolható előnyt jelent az évi 10 munkaszüneti napon való munkavégzés, társadalmilag viszont ez komoly károkat okoz. Csak a jövő fogja megmondani, hogy milyen árat fog a magyar társadalom ezért hosszú távon fizetni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!