Készülnek a Szent Márton-emlékévre Szombathelyen, várnák Ferenc pápát is

Megkezdődtek a 2016-os Szent Márton-emlékév előkészületei Szombathelyen. Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a sajtótájékoztatón arról beszélt, a város fontosnak tartja Szent Márton kultuszának ápolását, készül az évforduló méltó megünneplésére és már az előkészítésre, az idei programok támogatására is 25 millió forintot irányoztak elő a költségvetésben.

Hozzátette, a Szent Márton-tervben felvázoltak megvalósításához természetesen szükség van a kormány és az állam segítségére, hiszen az 8 milliárd forint értékű fejlesztést, épületrekonstrukciót tartalmaz.

A terv részeként újulhatna meg egyebek mellett a szombathelyi Szent Márton-templom és az előtte lévő tér, a szombathelyi székesegyház két tornya, valamint a püspöki palotának az a része is, amely zarándokok és turisták fogadására szolgálna.

Veres András szombathelyi megyés püspök a szervezők sajtótájékoztatóján azt mondta, az emlékév legkiemelkedőbb eseménye Ferenc pápa remélt magyarországi látogatása lehet, amelynek pontos dátuma ma még nem ismert, de szerinte „valamikor 2016 nyarán vagy kora őszén a legvalószínűbb”.

A püspök emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápát Áder János köztársasági elnök a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciával egyeztetve tavaly szeptemberben személyesen hívta meg 2016-ra Magyarországra. Abban az évben lesz az egykori Pannónia provinciából származó Szent Márton tours-i püspök születésének 1700. évfordulója.

Veres András hozzátette, ha a katolikus egyházfő 2016-ban eljönne Magyarországra, minden bizonnyal ellátogatna Szent Márton szülőföldjére is, hiszen – utalt Ferenc pápa argentin származására – a Buenos Aires-i székesegyháznak egy Szent Márton-oltára is van, így a templom egyik védőszentje Szent Márton.

A szervezők, az egyházmegye és az önkormányzat tájékoztatása szerint bár csak két év múlva ünneplik Szent Márton születésének 1700. évfordulóját szülővárosában, az egykori Savariában, gőzerővel folynak az évforduló előkészületei, már az idén és jövőre is lesznek egyházi és világi programok.

Veres András kiemelte: Szent Márton nemcsak Európa, de a világ egyik legjobban tisztelt, legnépszerűbb szentje, éppen ezért születésének évfordulója világméretű esemény lesz.

„A mai, önzéstől szenvedő világunkban nagy szükség van arra szolidaritásra, a másik emberhez való odahajlásra, amit Szent Márton képviselt” – mondta. Hozzátette: ennek az emberi magatartásnak, értéknek nemcsak a hívő emberek, de a nem hívők számára is fontos üzenete van.

Közlése szerint éppen ezért az évfordulónak nemcsak egyházi, de világi rendezvényei is lesznek, már az idén megkezdődik a konferenciákból, kiállításokból, komolyzenei és könnyűzenei koncertekből is álló programsorozat. Beszámolt arról, hogy az évforduló és a rendezvények iránt már most is komoly a hazai és a nemzetközi érdeklődés.

A megyés püspök emlékeztetett, hogy az egyházmegye és a szombathelyi önkormányzat közösen nyújtotta be a kormányhoz a Szent Márton-tervet, amely az évfordulóra egyházi és önkormányzati középületek, közterek megújítását célozza.

Veres András bejelentette: a 2015 novemberében kezdődő egyházi év az egyházmegyében Szent Márton-emlékév lesz, annak részeként Szent Márton ereklyéjét egy utazó ereklyetartóba helyezik, az körbeindul az egyházmegyében és 2017-ben ér vissza Szombathelyre.

Tájékoztatása szerint az emlékév kapcsán Szent Márton életének legfontosabb állomásait követve két nagy zarándoklat indítását is tervezik Toursba: 2015-ben Németországon keresztül, 2017-ben az ünnepségek lezárásaként pedig Szlovénián és Olaszországon keresztül.

Veres András szólt arról is: 2015-ben az egyházmegye egykori papja, Werner Alajos egyházi zeneszerző Szent Márton kantátájának a zenekari bemutatását is tervezik, valamint már kiírtak egy meghívásos pályázatot a szombathelyi székesegyház homlokzati részére tervezett új főkapu elkészítésére, ezen egy hat jelenetből álló bronz dombormű Szent Márton életéből vett jeleneteket ábrázolna.