Konferencia a népek közötti megbékélésről az EP-ben

A népek közötti megbékélés fontosságáról tartottak konferenciát kedden Brüsszelben Surján László, az Európai Parlament alelnökének szervezésében. A kereszténydemokrata politikus felvezetőjében kifejtette: jelenleg az Európai Unió gazdasági nehézségeken megy át, ami társadalmi nyugtalanságot is szül. A néppárti képviselő leszögezte: nem szabad elfelejteni, hogy a vita nem háború.

Gál Kinga fideszes EP-képviselő rámutatott, hogy nemcsak gazdasági, hanem értékválság is van, újra és újra meg kell erősítenünk, hogy kiállunk az értékeink mellett.

 A múlttal való szembenézés és megbékélés, valamint a különböző történelemértelmezések összebékítésének témájában Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója arról beszélt, hogy Magyarország a XX. században két totalitárius diktatúrának is áldozatul esett.

A történész szerint nem csak a kivégzettek, az elhurcoltak, a meggyilkoltak voltak a totalitárius diktatúra áldozatai, hanem a kevés kivételezetten, a hatalmi elit tagjain kívül az egész társadalom, amelyet megfosztottak a választás, a gondolkodás és a lelkiismeret szabadságától. Ha a közös, európai nemzeti emlékezet nem működik, s nincs szellemi egység, akkor nem leszünk képesek megérteni egymást – húzta alá.

A kelet-közép-európai népek megbékélésének témájában Kollai István történész a „Meghasadt múlt” projektet ismertette, amelynek célja a magyar és a szlovák nép konfliktusának feltárása, és ezáltal a megbékélés előmozdítása. Rámutatott, hogy a magyarok a XIX. század óta egyedül érzik magukat környezetükben, a szlovákokat vagy pánszlávnak vagy tótnak tekintették az első világháború előtt.

A magyarok benyomása a XX. században szerinte az volt, hogy a sors nem kedvez nekik, kialakult a „Trianon-folklór”, ugyanakkor a magyarok általánosságban keveset tudnak a szlovákokról, történelmük mérföldköveiről vagy nagy személyiségeiről.

Stefan Hríb szlovák újságíró azt mondta, a trianoni döntés nem volt sem bölcs, sem igazságos, valamint, hogy Szlovákiában és Magyarországon továbbra is homlokegyenest ellentétes az első bécsi döntés vagy például a Benes-dekrétumok megítélése. „Nem bánom kimondani, hogy a trianoni szerződés igazságtalan volt a magyarokkal szemben” – jelentette ki Hríb, aki úgy ítélte meg, hogy a korábbi konfliktusok után, az euróválság közepette béke van a két ország között.
Az újságíró szerint nem kell várni a politikusokra. Úgy vélte, változtatni kell a történelemtanítás módszerein Szlovákiában, mert a tankönyvekből kulcsfontosságú dolgok hiányoznak a közös múltról, és már fiatal korban a magyarok ellen hangolják a szlovák diákokat.

„Ha a németeknek és a franciáknak sikerült, akkor mi is meg tudjuk csinálni. Kis lépésekkel kell kezdeni: legyenek közös filmek, könyvek, közös jégkorongliga, közös légierő, miért is ne? ” – vetette fel a tartós megbékélésének lehetséges módjait a szlovák publicista.

Surján László kitért az Európai Uniónak ítélt Nobel-békedíjra is, s felidézte, hogy az indoklásban a többi között az szerepel, hogy az EU sok etnikai konfliktus rendezéséhez hozzájárult. Surján László szerint nem sok, csak pár etnikai konfliktus rendeződött, mert a feszültségek nagy része nem is etnikai eredetű. „Első a diagnózis, mert helyes diagnózis nélkül félrekezeljük a beteget, ami életveszélyes” – mutatott rá az eredeti szakmáját tekintve orvosdoktor Surján László.

„A szőnyeg alá söpört dolgok idővel csontvázakká válnak a szekrényben” – mondta. Rámutatott, hogy Szlovákiában többnyire nincs feszültség ott, ahol a szlovákok és a magyarok együtt, egymás mellett élnek, vagyis a szlovák-magyar bizalomhiány forrása sem etnikai, hanem politikai jellegű.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!