Meg kell fékezni a népességfogyást

Lassan itt az ideje elgondolkodnunk, hogy mit kezdünk azzal a nemzeti mozgástérrel, amit a kormány és a magyar családok együtt teremtettek meg az elmúlt három év alatt. Szerintünk az első számú nemzeti cél a drámai népességfogyás megfékezése kell, hogy legyen. Hosszabb távon pedig a társadalmi reprodukció, legalább két gyermek családonként. Úgy vélem, hogy ebben a kormány és a KDNP között egyetértés van, de megkockáztatom: a magyar emberek körében is legalább olyan az egyetértés, mint az árvízi rendkívüli napok idején.

A magyarok számára fontos érték a család és a magyar fiatalok által tervezett gyermekszám is magas, majdnem két és fél, azonban az óhajtott gyermekek fele születik csak meg, Magyarország rendelkezik Európában az egyik legalacsonyabb termékenységi rátával, ez az évtized elejére 1,3 alá csökkent.

2011 júniusában megállt a születésszám drámai csökkenése. Minden szülő és minden tudatosan tervező család figyeli a gyermekellátás, a családi támogatások alakulását, ezért nyugodtan kijelenthető, hogy a 2 évvel ezelőtti emelkedés már a családi adókedvezmény bevezetésének köszönhető. Ez nagy eredmény volt, egy év alatt több mint 3400 gyermekkel több született, mint az azt megelőző 12 hónap alatt. 2012-ben azonban a növekedés dinamikája megtört, és azóta sem tudta a születések száma azt a mélypontot elkerülni, ahová a Bajnai-kormány családellenes intézkedései és megszorításai taszították.

A számok mögé tekintve, a vizsgálatok azt mutatják, hogy a családi adókedvezménynek köszönhetően leginkább a 3. gyermekek és némiképp a családban az első csecsemők születtek meg nagyobb számban. Ám az adókedvezménytől független, más társadalmi jelenségek eredményeként tovább nőtt az első gyermek megszülésének időpontja életkorban, illetve csökkent a diplomás nők gyermekvállalási hajlandósága.

Ezért egészen nyilvánvaló, hogy a szülési életkor kitolódásának megakadályozására, a felsőoktatásban tanuló fiatal nők gyermekvállalásának támogatására azonnali intézkedés szükséges. Mint ahogy az is látszik, hogy a 2. gyermekek megszületését a családi kedvezmények ösztönző rendszere differenciáltabban kellene, hogy támogassa a mostaninál.

Azonban a népesedéssel foglalkozó szakemberek tudják a legjobban, hogy ezen a téren nincs fontosabb, mint a kiszámíthatóság, és a hosszú távú biztonság. Nem lehet pusztán egy-egy - mégoly fontos – intézkedéssel javítani a demográfiai képen, hanem csakis egymással összefüggő támogatások komplex rendszerével érdemes beavatkozni.

Ezért mindannyian üdvözöltük, amikor egy hónappal ezelőtt Győrben a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének fórumán a Miniszterelnök úr bejelentette, hogy a kormány az év II. felében demográfiai programot indít a népesedési helyzet megváltoztatására. Tudható, hogy a készültek Javaslatok a Fidesz műhelyében és folyik a munka a KDNP Demográfiai Kabinetjében is a leghatásosabb Népesedési Akcióterv kimunkálása érdekében.

Az elmaradó gyermekvállalás okai ismertek, ezen a téren nincs újdonság, ezért javasoltuk már egy évvel ezelőtt a családi adókedvezmény kiterjesztését azokra az alacsonyabb jövedelemmel rendelkező szülőkre, akik nem tudják a teljes kedvezményt igénybe venni, mert kevés az adóalapjuk. Ők a javaslatunk szerint a nyugdíjjárulék leírásával jutnának az őket megillető kedvezményhez. De további javaslatok is készülnek a nők munkaerőpiacra való visszatérésére, a gyermekellátó intézményrendszer bővítésére, a támogató szemlélet és környezet megteremtésére, elsősorban a közszolgálati médián keresztül. Ezeket rövidesen átnyújtjuk a kormány számára.

(Napirend előtti feszólalás, elhangzott a Magyar Országgyűlésben 2013. június 11.)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!