Megszűnnek a szélsőségek a pedagógusbérekben

Havi 50-60 ezer forinttal is emelkedhet a pedagógusok fizetése szeptembertől. Az emberi erőforrások minisztere azt mondta: átlagosan 34 százalékos lesz a béremelés; az intézkedés 150 ezer pedagógust érint. A kormányrendelet pontosan meghatározza majd, hogy az igazgatóknak milyen jogosítványaik lesznek a pedagógusok munkaszervezésével kapcsolatban. Ebben lesznek továbbá szabályozva a bérrel kapcsolatos ügyek is – foglalta Balog Zoltán az M1 Az Este című műsorában.

Az emberi erőforrások minisztere hozzátette: a rendelethez még a törvényi felhatalmazás is szükséges, ami augusztus végére várható.

Leszögezte, hogy a béremelési rendszer megváltoztatására a gazdaság helyzete miatt volt szükség, „az nem hatalmazza fel ugyanis a kormányt arra, hogy nagyokat ígérjen” – fogalmazott. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a tervezethez képest megnövelték az első emelés mértékét, majd 2017 szeptemberéig minden évben további 5 és 10 százalék közötti növelést garantál a kabinet.

Úgy vélte, a jelenlegi gazdasági környezetben a döntés meghozatala nem volt egyszerű, ám mivel a pedagógusok a nagy rendszer-átalakítást végigcsinálták, úgy korrekt és tisztességes, ha az átszervezéssel járó többletterhet honorálja a kormány, egyúttal emeli a szakma presztízsét is, ami jövedelem és minőség kérdése.

Balog Zoltán a fizetéseknél jelenleg tapasztalható különböző eltérésekkel kapcsolatban aláhúzta, hogy az új rendszer kiszűri majd a szélsőségeket, kiszámítható lesz, és mindenkinek ugyanannyi pótlékot juttat. Ezeket a foglalkoztatási rendelet részletesen tartalmazza majd – közölte.

A miniszter a minősítésekről szólva kifejtette: szeptembertől mindenki a pedagógus I. fokozatban indul, melyhez a szolgálati évek is párosulnak, emiatt változó lesz az emelés mértéke. Az év folyamán aztán elindul majd a minősítési rendszer, és azt követően kerülnek a pedagógusok a megfelelő kategóriákba. A tervek szerint a minősítéseket egy értékelő bizottság végzi majd el – mutatott rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!