Ötmilliárdos program a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásáért

Képzési programot indít a kormány a megváltozott munkaképességűek nyílt munkaerő-piaci foglalkoztatásának elősegítésére; a 4,9 milliárd forintos összköltségvetésű – vidékközpontú – projekt forrásainak 95 százalékát az Új Széchenyi Terv keretében biztosítják – jelentette be Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján.

A kereszténydemokrata szakpolitikus kiemelt fontosságúnak nevezte hogy a különböző támogatások biztosítása mellett az érintettek olyan képzéseken vehessenek részt, melyekkel javítani tudják elhelyezkedési esélyeiket.

Bernáth Ildikó a Szakmapolitikai Koordinációs Testület elnöke elmondta, a program képzési részében három állami tulajdonú cég vesz részt; a Kézmű, a Főkefe és az Erfo Nonprofit Kft.-k, melyeknél összesen 10 300 ember dolgozik, köztük 8300 megváltozott munkaképességű, fogyatékkal élő. Hozzátette: az uniós programba közülük mintegy 5 ezer embert vonnak be.

A program – két szakaszban – képzésekre épül; első lépésben „alapvető” képzésre kerül sor azzal a céllal, hogy a fogyatékkal élő emberek készségeket, képességeket tanuljanak meg, például megtanuljanak önéletrajzot írni, vagy fel tudjanak készülni egy állásinterjúra.

A program második része egy szakmai képzés, melynek során az eddig egy speciális műveletet elvégző munkavállaló megismerheti, megtanulhatja az egész munkafolyamatot, és így el tud majd helyezkedni a versenyszférában, a nyílt munkaerő-piacon.

A projekt újszerűsége, hogy az nem Budapest központú; 76 vidéki telephelyen indul el, és ezek között 16 hátrányos helyzetű kistérségben van.

Fülöp Attila esélyteremtési helyettes államtitkár elmondta, Magyarországon korábban a fogyatékossággal élő emberek mintegy 10 százaléka talált munkát, ez az arány Európában sokkal magasabb, helyenként 40 százalékos. Közölte, ezen a rossz arányon kívánnak változtatni az új programokkal, így most a képzési projekttel vagy a rehabilitációs kártya bevezetésével, amelynek lényege, hogy járulékkedvezményt biztosít a foglalkoztatáshoz. Jelezte: csaknem négyezer munkáltató él ezzel a lehetőséggel.

Nem változik a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékos emberek foglalkoztatására fordítható támogatási keret nagysága jövőre – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Soltész Miklós tájékoztatása szerint az erre szánt költségvetési keret az ideihez hasonlóan 2013-ban is nagyságrendileg 40 milliárd forint lesz. A kormányzat célja, hogy minél több ember kapjon lehetőséget a munkára és a támogatási rendszer is teljesen egységes legyen – tette hozzá az államtitkár.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!