Semjén Zsolt: Áder János a legjobb jelölt

A miniszterelnök kereszténydemokrata helyettese szerint Áder János a legjobb jelölt az államfői posztra. Semjén Zsolt az m1 Az este című műsorában kedden este az előző napi jelölést értékelve azt mondta: Áder János abszolút alkalmas az államfői feladatok ellátására, részint személyes kvalitásai, részint házelnöki múltja miatt, személy szerint elkötelezett az új alaptörvény mellett, és van európai uniós tapasztalata is – sorolta Áder jelölti erényeit a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke.

Áder János a legjobb jelölt – fogalmazott a KDNP elnöke, hozzátéve: csak olyan elnök fogadható el, aki személy szerint elkötelezett az új alaptörvény mellett, és Áder János ilyen ember.

A miniszterelnök helyettese szerint szemforgató, amit a baloldal mond. Milyen alapon beszél az MSZP, amikor korábban Szili Katalint jelölte? – tette fel a kérdést, majd úgy folytatta: Göncz Árpád SZDSZ-ügyvivő volt, és abszolút pártkatonaként viselkedett Antall Józseffel szemben. Sólyom László, aki valóban igyekezett a politika fölött állni, az MDF elnökségi köréből került az Alkotmánybírósághoz – jegyezte meg.

Aki eddig köztársasági elnök volt, mindenki a politikából jött – mondta Semjén Zsolt, hozzátéve: azt mondani, hogy az bűn, vagy hátrány, ha valakinek politikai múltja van, egy abszurd állítás. A baloldal „virtigli pártkatonákat" jelölt eddig, és egyáltalán nem probléma, ha az illetőnek van politikai tapasztalata. Ha nem volna jártassága a jelöltnek a politikai életben, hogyan tudná a nemzetet képviselni a nemzetközi politikai színpadon? – kérdezte.

Semjén Zsolt a közelgő szerbiai választásokról szólva kiemelte: ez a mostani voksolás azért nagyon fontos, hogy délvidéki magyarság meg tudja mutatni erejét. Világosan kell látni továbbá azt, hogy a magyarok nélkül nem lehet kormányt alakítani Szerbiában. Ezért nagyon fontos, hogy minden magyar menjen el, és támogassa azt a politikát, amit Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke képvisel – mondta.

A kormány átalakítását firtató kérdésre úgy válaszolt: alapvetően a kormányzás bevált, a struktúra és a működés rendben van. „A kormány megtette azt, ami joggal elvárható volt tőle, és amit a történelem megkövetelt" – fogalmazott, hozzátéve: bizonyos korrekciókról van szó, ezek kizárólag a miniszterelnök kompetenciájába tartoznak.

Nem az én feladatom, hogy bármilyen nevet mondjak – mondta, megjegyezve: a KDNP-t érintő kérdésekről pedig rendszeresen konzultálnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!