Semjén Zsolt vallási vezetőkkel tárgyalt Izraelben

Magyarország az Európai Unió fórumain fellépett a keresztényellenes támadásokkal szemben – hangsúlyozta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kétnapos hivatalos izraeli látogatásán, amelynek során vallási vezetőkkel találkozott. A kormányfő helyettes felkereste Betlehemben a Születés Templomát, ahol megtekintette a felújítási munkálatokat. Ennek költségeihez a világon elsőként Magyarország járult hozzá, példáját pedig azóta számos ország követte, adományaival segítve a bazilika helyreállítását.

Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének tájékoztatása szerint a kormányfő helyettese megbeszéléseket folytatott Jeruzsálem keresztény pátriárkáival; a III. Theophilos görög ortodox pátriárkával, Mar Swerios Melki Murad szír ortodox érsekkel, Pierre Melki szír katolikus érsekkel, illetve Joseph Jules Zerey jeruzsálemi görög katolikus érsekkel. Találkozói során Semjén Zsolt kifejezte a keleti keresztények melletti szolidaritását, emlékeztetve arra, hogy Magyarország az Európai Unió fórumain, mind az Európai Tanácsban, mind az Európai Parlamentben fellépett a keresztényellenes támadásokkal szemben.

Kiemelte: Magyarország jelentős karitatív segítséget nyújtott a keleti, különösen az iraki keresztény közösségek számára. Az egyházi vezetők köszönetüket fejezték ki a támogatásokért - tájékoztatott Havasi Bertalan.

Semjén Zsolt találkozott Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárkával, akivel áttekintették a magyar zarándoklatok lehetőségeit és kapcsolatainkat. A megbeszélésen jelen volt Hania Soudah Sabbara, a jeruzsálemi Magnificat Zenei Intézet igazgatója.  

A miniszterelnök-helyettest fogadta David Lau, Izrael askenázi főrabbija, akivel áttekintették a magyar zsidósággal kapcsolatos kérdéseket magyarországi és izraeli vonatkozásban egyaránt. A találkozón a főrabbit Semjén Zsolt magyarországi látogatásra hívta meg – közölte a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője.  

A kormányfő helyettese hivatalos útja során felkereste Betlehemben a Születés Templomát, ahol megtekintette a felújítási munkálatokat. Ennek költségeihez a világon elsőként Magyarország járult hozzá, példáját pedig azóta számos ország követte, adományaival segítve a bazilika helyreállítását – emlékeztetett Havasi Bertalan.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!