Soros György pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást

Soros György üzletember - különböző nemzetközi és magyar szervezetek támogatásával – pénzzel támogatja a korlátlan illegális bevándorlást – jelentette ki Hollik István, a Kereszténydemokrata Néppárt országgyűlési képviselője Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a baloldal annak ellenére maradt bevándorláspárti, hogy a nemzeti konzultáció egyértelműen bebizonyította, a magyar emberek szerint meg kell védeni az országot.

Soros György a hozzá köthető szervezetek segítségével mindent megtesz azért, hogy az illegális bevándorlók korlátlan számban érkezzenek Magyarországra - mondta a fideszes politikus, aki az érintett civilekre példaként a Magyar Helsinki Bizottságot, a Menedék Migránsokat Segítő Egyesületet, a Társaság a Szabadszágjogokért (TASZ) és a Migration Aid nevű szervezeteket említette.   

Hollik István álláspontja  szerint a szintén a Soros Györgyhöz kapcsolható Welcome to Europe szervezet adta ki azt a migránsokat segítő zsebkönyvet, amely arra buzdította a bevándorlókat, hogy ne működjenek együtt a magyar hatóságokkal, ne adjanak ujjlenyomatot Magyarországon.    

A kormánypárti politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy Soros György arra buzdította Európát, hogy minden egyes bevándorlónak fizessen évente 4,5 millió forintot, az ehhez szükséges forrást pedig hitelfelvételből fedezze.  Ezek alapján nem lehet csodálkozni azon, hogy Soros György támadta Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz bevándorláspolitikáját – jegyezte meg Hollik István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!