Súlyos veszteség érte az európai politikai közösséget

Elhunyt Wilfried Martens volt belga miniszterelnök, az Európai Néppárt (EPP) elnöke. Wilfried Martens vezetése alatt a kereszténydemokrata, jobbközép irányultságú Európai Néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb európai politikai családdá vált. A Kereszténydemokrata Néppárt közleményében együttérzését fejezi ki Wilfried Martens halála miatt családjának, munkatársainak. Az Európai Néppárt elnökének halála az egész európai politika közösség vesztesége.

Wilfried Martens vezetése alatt a kereszténydemokrata, jobbközép irányultságú Európai Néppárt a legnagyobb és legbefolyásosabb európai politikai család szerepére tett szert. Ennek a jelentősége azzal párhuzamosan növekedett, ahogyan az Európai Parlament egyre komolyabb szerepet kapott az unió intézményrendszerén belül.

Az EPP a legnagyobb létszámú frakciót adja a jelenlegi Európai Parlamentben. Az Európai Néppártnak 40 országból 74 párt a tagja. Néppárti állam-, illetve kormányfője van 13 EU-tag, valamint 5 nem EU-tag európai országnak.

Wilfried Martens Magyarország kormányával kiváló viszonyt ápolt,a legutóbbi Fidesz-kongresszust is levélben köszöntötte, melyet Kocsis Máté olvasott fel. Wilfried Martens a néppárt nevében örömmel küldte támogató és bátorító üzenetét. Felidézte, hogy a Fidesz-kormány 2010-ben nem akart kibújni a feladat alól, nekifogott a feltétlenül szükséges intézkedések sorozatához. „A magyarok felismerték, hogy szükség van a reformokra, és támogatták a kormányt a végrehajtásukban. Mindennek meglett az eredménye is, hiszen a nemzetközi befektetők bizalma helyreállt, az előrejelzések szerint visszatér Magyarországon a növekedés, a siker legkézzelfoghatóbb bizonyítéka pedig az, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, és visszafizette az IMF-hitelt” – fogalmazott. Wilfried Martens szerint nem térhetnek vissza „a sötét idők”, mert túl sok forog kockán. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a választások miatt 2014 sorsdöntő év lesz a Fidesznek, amelyet a néppárt támogatni fog, és szerinte mind a Fidesz, mind pedig a néppárt győzni fog jövőre.

+

Wilfried Achiel Emma Martens 1936. április 19-én született Sleidingében. Jogi doktori diplomát szerzett, majd filozófiát tanult a Leuveni Katolikus Egyetemen, és nemzetközi politológiai tanulmányokat folytatott a Harvard Egyetemen. Politikai tevékenységét 1965-ben a Keresztény Néppárt (CVP) flamand szárnyában kezdte meg, közben három éven át volt a belga miniszterelnök tanácsadója. 1968-tól 1972-ig volt a közösségi ügyek minisztere, míg meg nem választották a Kereszténydemokrata és Flamand Párt (CD&V) elnökének, amely tisztséget 1979-ig töltötte be. A belga szövetségi parlament képviselője volt 1974 és 1991 között, szenátor 1991-től 1994-ig. Társalapítója volt 1976-ban a ma már az összes jobbközép pártot tömörítő Európai Néppártnak (EPP), amelynek 1990 óta elnöke is volt. Utoljára 2012. október 17-én, három évre választották meg az Európai Néppárt elnökének. Martens az Európai Parlament képviselője volt 1994 és 1999 között. A Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) elnöki posztját 2000-től két évig töltötte be. 1979. április 3-án Belgium 45. miniszterelnökének választották, majd még nyolcszor állt a belga kormány élén – szinte megszakítás nélkül –, összesen tizenhárom évig. 1992. március 7-én kivonult a belga belpolitikából, de 2007 és 2011 között tanácsadóként segítette a kormány munkáját. Martens először 1984-ben látogatott Magyarországra, majd 2006. október 23-án a Fidesz nagygyűlésén mondott beszédet. 2010. december 7-én Polgári Magyarországért Díjban részesült. Év elején sikeres emésztőrendszeri műtéten esett át, de a 77 éves politikus állapota súlyosbodott, ezért 2013. október 8-án átmenetileg Joseph Daulra, az Európai Parlament néppárti frakciójának vezetőjére ruházta át az EPP elnöki teendők ellátását. Öt gyermek apja volt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!