Tavaly több mint egymillió adózó támogatta az egyházakat

Az egyházak és a civil szervezetek egyre inkább számítanak a személyi jövedelemadó (szja) egy plusz egy százalékának felajánlására – mondta az Emmi egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára. Soltész Miklós az szja-felajánlásról tartott sajtótájékoztatón ismertette: 2014-ben több mint egymillió adózó felajánlása összesen 3,8 milliárd forinttal támogatta az egyházakat.

Hozzátette: a civil szerveztek számára 2,1 millió ember ajánlotta fel adója egy százalékát, és ezzel 7 milliárd forinttal támogattak összesen 26 000 civil szervezetet. Az államtitkár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy "millió adózó van", aki nem rendelkezik adója egy plusz egy százalékáról, őket is szeretnék megszólítani, kérni, hogy segítsék azt a közösségi tevékenységet, amelyet az egyházak és a civil szervezetek végeznek.

Spányi Antal székesfehérvári megyés püspök, a Katolikus Karitász elnöke kiemelte: fontos, hogy az is rendelkezzen adójának egy százalékáról, akinek nulla forint az adója, mert ezzel jelzi, hogy az egyházhoz tartozik, megbízik benne, egyetért annak törekvéseivel és céljaival. Soltész Miklós ezt kérdésre válaszolva kiegészítette azzal, hogy a nullás adózók egyszázalékos felajánlása azért is fontos, mert a felajánlott egy százalék állami kiegészítésének összege függ a felajánlók számától is.

Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke hangsúlyozta, hogy az egyházak nemcsak közvetlen hitéleti tevékenységet folytatnak, hanem jelen vannak az egész magyar társadalomban, például az oktatásban és a szociális szférában. Intézményeik fenntartását, működtetését pedig nagyon gyakran csak az egyszázalékos felajánlásokból tudják finanszírozni. Az egyházak nyilvánosan működnek - tette hozzá a püspök -, a református egyház honlapján például mindenki tájékozódhat az egyház sokféle, sok embert érintő tevékenységről, amelynek a végzéséhez, ellátásához az egy százalék felajánlása igen fontos.

Mórucz Lajosné, a Gólyahír Egyesület elnöke ismertette, hogy a szervezet, amely a felajánlott adóból működik, válsághelyzetben lévő anyákat segít. Évente 4-4,5 millió forintot kaptak eddig, ebből az összegből fedezték az anyák élelmezését, utaztatását, orvosi ellátását. Az egyesület eddig 760 nyílt örökbeadásban segített - mondta, hozzátéve, hogy ezek a gyermekek nem lettek állami gondozottak, rögtön családba kerültek, így ezzel az államnak is pénzt takarítottak meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!