Több mint 650 millió forintos támogatás a kárpátaljai magyarságnak

Több mint 650 millió forinttal támogatja a kormány a kárpátaljai magyarságot az ukrajnai nehéz helyzetre tekintettel – mondta Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes budapesti sajtótájékoztatóján. A Kereszténydemokrata Néppárt elnöke úgy fogalmazott: Magyarország a békében érdekelt, és minden jó, ami a béke felé mutat, és minden rossz, ami a háborús helyzetet élezi.

Hangsúlyozta: ebből a keretből 486 millió forintot biztosítanak csaknem kétezer pedagógus jövedelem-kiegészítésére. Emellett 116 millió forintot különítettek el négyezer óvodáskorú gyermek étkeztetésének támogatására és 50 millió forintot a lelkészek munkájának segítésére utóbbi összeg 400, főleg szórványközösséget gondozó lelkésznek jelent támogatást.

Semjén Zsolt kitért arra is, a kormány a döntést a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) javaslata alapján hozta meg. A KMKSZ előzetesen egyeztetett a kárpátaljai pedagógus szövetséggel és a történelmi egyházakkal is.

A miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: Magyarország a békében érdekelt, és minden jó, ami a béke felé mutat, és minden rossz, ami a háborús helyzetet élezi.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár felidézte Orbán Viktor miniszterelnök és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter felhívását, amelyet Budapest és a megyei jogú városok felé tettek, kérve a segítségüket a kárpátaljai települések támogatásában. Jelezte: a folyamatot szeretnék koordinálni, ezért valamennyi magyar önkormányzatot levélben keresnek meg a segítségnyújtás érdekében.

Brenzovics László, a KMKSZ elnöke köszönetet mondott a támogatásért, és úgy fogalmazott: a kárpátaljai magyarság történetének egyik legsúlyosabb válságát éli. A háborús helyzet, a sorozások mellett a mély gazdasági válság miatt is igen nehéz a helyzet, a pénz szinte teljesen elértéktelenedett, az árak - közte a fűtésé, az energiahordozóké - jelentősen emelkedtek. Jelenleg egy kezdő tanár fizetése 17 ezer forintnak felel meg, míg az átlagkereset 30 ezer forintnak, de a legmagasabb kereset sem éri el az 50 ezer forintot. A nyugdíjak 14 ezer forint körül vannak.

Mint mondta, nagyon örülnek a szolidaritási hullámnak, az anyaország támogatásának, egyúttal hangsúlyozta: remélik, a háborús, válságos időszak minél hamarabb véget ér. Szeretnének Kárpátalján megmaradni.

Semjén Zsolt az M1 aktuális csatornának a sajtótájékoztató előtt azt is elmondta: a pedagógusoknak, a lelkészeknek, valamint a gyermekek étkeztetéséhez nyújtandó anyagi támogatással több mint 10 ezer embernek segítenek. A segélyezést a KMKSZ, a helyi pedagógusszövetség és a helyi karitatív szervezetek segítségével bonyolítják le – tette hozzá. Megjegyezte, a testvérvárosi rendszer segítségével - vagyis ha egy magyar település örökbe fogad egy kárpátaljai falut – meg is duplázódhat a kárpátaljai magyarságnak nyújtott segítség.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!