Megteremtődött az elvi lehetősége annak, hogy minden parlamenti képviselőcsoport alkotmánytervezetéről egyszerre tárgyaljon az Országgyűlés – összegzett Rubovszky György, a KDNP frakcióvezető-helyettese újságíróknak azt követően, hogy az illetékes bizottságok megtárgyalták az alkotmánykoncepcióhoz érkezett módosító indítványokat. Eddig a házszabály kizárta, hogy egy témakörben, ugyanazon időpontban párhuzamosan kettő, vagy több törvényjavaslat vitája folyjék – mutatott rá a frakcióvezető-helyettes, hozzátéve: az alkotmány-előkészítő és az alkotmányügyi testületben támogatott módosításnak köszönhetően elvileg mind az öt képviselőcsoport alkotmány-előterjesztésének vitáját le lehetne folytatni.
Az alkotmányelőkészítő eseti bizottság tagja közölte: a határozati javaslattal kapcsolatban a testület 59 módosító indítványról tárgyalt; a testület munkájában egyik ellenzéki párt sem vett részt.
Az Országgyűlés illetékes bizottságai pénteken támogatták azt az alkotmánykoncepcióhoz benyújtott kormánypárti módosító javaslatot, amely az eredeti tervekkel ellentétben nem a kormánytól, hanem az egyes képviselőcsoportoktól várja az új alaptörvényről szóló törvényjavaslatok március 15-ig történő benyújtását.
A Lázár János fideszes és Harrach Péter kereszténydemokrata frakcióvezetők által benyújtott módosító indítványokat a parlament alkotmány-előkészítő bizottságának kormánypárti többsége - az ellenzéki képviselők távollétében – egyhangúlag, míg az alkotmányügyi bizottság a jobbikos politikusok nem szavazatai mellett támogatta.