Újabb értelmetlen egyeztetés

A kormány a rendkívüli parlamenti ülést követő másfél hónapban elkészíti és benyújtja az Országgyűlésnek a legfontosabb, legsürgetőbb törvényjavaslatokat annak érdekében, hogy az átalakítások jelentős része július 1-jével hatályba léphessen – közölte a miniszterelnök, miután a mai napon a gazdasági és a civil szféra képviselőivel konzultált vasárnap a kialakult gazdasági helyzetről, a lehetséges irányokról, teendőkről. A Kereszténydemokrata Néppárt szerint pedig nem volt sok értelme a konzultációnak, mivel nem tudunk konkrétumokat a várható lépésekről. A Fidesz szerint „hiteltelen és komolytalan emberek ülnek a kormányban”.

A négyórás, közel hatvan fő részvételével tartott egyeztetésen a miniszterelnök szavai szerint igazi konzultáció, vita zajlott a világgazdasági válság következtében kialakult helyzetről.
Hozzátette: politikailag akkor hiteles, amit tesznek, ha a változások jelentős része ebben a kormányzati ciklusban elkezdődik. Lesznek olyan intézkedések is, amelyek szeptember 1-től, és olyanok is, amelyek a jövő év elejétől lépnek életbe – közölte.
        
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint sok értelme nem volt a vasárnapi konzultációnak, hiszen még mindig nem lehet tudni, melyek azok a szociális intézkedések, adóátrendezési lépések amelyeket a kormány tervez – mondta a Magyar Távirati Irodának Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője.  
    
Halász Zsuzsa szerint az különösképpen irritáló, hogy a kormány a következő másfél hónapban készíti el a legsürgetőbb törvényjavaslatokat. Ha körbe nézünk azokon az országokon, amelyeket hasonlóképpen sújtja a válság, mint Magyarországot, akkor látjuk, már rég meghozták a szükséges intézkedéseket – hangsúlyozta.

A Fidesz frakció nevében Koszorús László országgyűlési képviselő közleményben úgy reagált: „hiteltelen és komolytalan emberek ülnek a kormányban, akik a válság kellős közepén sokat szövegelnek, de mindössze egyetlen intézkedést hoztak: luxusautót vettek a pénzügyminiszternek és államtitkárának 22 millióért”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!