AMI SOHA NEM UGYANAZ!
Vannak események, s velük kapcsolatos média-reflexiók, tálalásmódok, melyek mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Első renden azért nem, mert nagyszerűen alkalmasak arra, hogy az ellenség vagy adott esetben az ellenfél, s a kibicelő harmadik, akinek semmi sem drága, malmára hajtják a vizet. S ma már az ilyen alig engedhető meg, ahhoz túl éles helyzetben élünk. Persze, felmerül az a kérdés is: talán nem újságírói tájékozatlanságról van szó? Akkor miért higgyünk neki, meg lapjának? Vagy nagyon is tudatos manipuláció előtt állunk? De ki veszi ezt észre? Mindkettő fele eltereli, elkalandoztatja (?) az olvasói figyelmet az a beszámoló, ami nemrég (2016.08.03) az „alfahír” médiafelületen jelent meg „Olyan, mintha még egyszer meggyilkolnák a papot, aki a múlt héten meghalt” címmel. Mi ezzel hát a gond? Nem elég baj a baj?
Templom helyére parkolót – emberjog tiprással?
A tény, amiről a cikk tudósít, valóban drámai. Arról van szó, hogy francia rohamrendőrök ráncigálják ki, vezetik ki a papot és a hívőket egy templomból, a párizsi Szent Ritából a mise alatt. Párizs 15. kerületében a hívők a templom lebontása ellen, s helyén a parkolóház létesítése ellen tiltakoztak, amikor 12 rohamrendőr csapott le rájuk. Az éppen miséző papot szabályosan kirángatták a templomból, az oltár elől, mert nem volt hajlandó abbahagyni a misét. A francia rendőrség arról adott ki nyilatkozatot, hogy incidens nélkül ment mindez végbe. Mert ugyebár vér még nem folyt… S meg is állhatunk itt egy szóra.
Franciaországban az ma már nem számít incidensnek, ha fizikai erőszakot alkalmaznak szolgálatos rendőrök miséző pap ellen? Nem véletlenül fogalmazott így egy párizsi, ott élő lakos: „Olyan, mintha még egyszer meggyilkolnák a papot, aki a múlt héten meghalt”. Csak éppen franciák a franciát – hogy keresztyének a keresztyént, ezt a kérdést már fel sem lehet tenni. Mert ugyebár a felvilágosodás hazájában már a rendőrség is „multikulturális”. Az eset ezzel együtt aggasztó, és komoly kérdéseket vet fel. Ki adott és miért utasítást arra, hogy a templomi alkalmat ilyen durván megzavarják? Hogy éppen a mise szolgáljon keretül a kilakoltatáshoz?! Franciaországban, a liberté, a szabadság hazájában így (is) értelmezik a szabadságot? Szabad minden további nélkül a vallás szabad gyakorlását szavatoló alapvető emberi jogot minden további nélkül egyenruhában felülírni?
Cui prodest? Kinek használ ez? A muszlimoknak az ilyen eset feltehetőleg belső elégtételül szolgál: lám, Európában ennyit ér az egyház, a papok, a szabad vallásgyakorlat. (S ki ne kapna ilyen belső önlebecsüléstől vérszemet?! – Ha nekik ez ennyit ér, minek érne nekünk bármit is!) De ilyen vélemény megfogalmazásához nem kell még csak muszlimnak sem lenni. Ennél még súlyosabb kérdés: mi egyáltalán szent még Európában, Franciaországban? Mert ha valami hasonló, például –Allah őrizzen ettől, meg a mi Istenünk! - imámgyilkosság vagy mecsetben péntek esti ima közben lenne ilyen rendőri akció, a muszlim világ egészen biztosan és jogosan egy emberként háborodna fel, s nem maradnának a történések következmények nélkül. Valaki így fogalmazott: Az iszlámban nem volt felvilágosodás, nem is lettek olyan következmények, mint Európában.
Hogyan akarjuk Európát megvédeni? – jogos kérdés
A francia rendőrségnek ez az akciója vagy tudatos volt, vagy nem, vagy eseti, vagy messzebbmenő összefüggésekkel is számolt. Ha tudatos, súlyos károkozást jelent a szabadság értelmezésének, illetve a vallásszabadság alapvető emberi jogának, mivel azok szegik meg, akik védeni hivatottak. Ha nem tudatos akcióról van szó, a lehetséges károk, következmények és következtetések átgondolását mellőző egy eset, nevezetesen a templom kisajátítás megoldására szolgáló akcióról, akkor pedig a végrehajtás módja indokolatlanul aránytalan és nagyon barbár. Mise közben ugyan öltek már meg papot Franciaországban, éppen ezen eset előtt jó tíz nappal, de az némiképpen más volt. Hogyan lehet ilyen túlkapás az eleganciájáról, rafinériájáról oly híres franciák között? Nem lehetett volna elegánsabban elrendezni a dolgokat? Jogos az „alfahír” szemleírójának a kérdésfeltevése: „Hogyan akarjuk Európát megvédeni, ha saját kultúránkat, vallási értékeinket sem tiszteljük és tudjuk megóvni?”.
Akkor hát mi a gond? – Istent nem lehet kilakoltatni!
Két meglehetősen súlyos, bár lehet, gyanútlan fogalmazási fordulat a „tettes”. Mit írt ugyanis az alfahír fiatal újságírója, akinek leleményességét és probléma érzékenységét igazolja a cikk, az eseményről történő gyors és hiteles híradás. Ámde…
Ámde mégis érthetetlen, amikor így fogalmaz egy három évvel ezelőtt a nyugat-franciaországi Geste-ben lerombolt templom kapcsán: „…amit három évvel ezelőtt leromboltak, de ez azzal járt, hogy Isten házából kilakoltatták Istent”. Jópofa fogalmazás, még szellemesnek is vélhetnénk, de súlyos tévedés. Istent ugyanis nem lehet kilakoltatni, mert ő nem lakó, albérlő, főbérlő. De még nem is olyan tulajdonos, aki saját házában lakik. Pál apostol éppen a híres athéni Areopágoszon vitatkozott a görögökkel, s ebben a beszédében fogalmazott így: „Isten, aki teremtette a világot és mindazt, ami benne van, aki mennynek és földnek Ura, nem lakik emberkéz alkotta templomokban” (ApCsel 17,24). Pál szavai Salamon bölcsességére utalnak vissza, arra a nagyszerű dialektikára, ami Isten befoghatatlansága és imádása között húzódik: „De vajon lakhat-e Isten a földön? Hiszen az ég, sőt az egeknek egei sem fogadhatnak magukba téged, hát még ez a ház, amelyet én építettem!” (1Királyok 8,27). Mi végre épültek, épülnek hát salamoni és más, gyönyörű keresztyén templomok? Nem arra, hogy Istent oda befogják, hanem arra, hogy ott az emberek és a nép imái ünnepélyes és méltó külső körülmények közt, például a párizsi Szent Rita templomban elhangozzanak. A tisztelet és kérés helyei a templomok ma is. De Isten bennünk lakozik, akik oda megyünk, s Őt nyilvánosan hajlékaiban szólítjuk meg. Következésképpen Európa megvédése bennünk kezdődik: ahol Istent tudjuk tisztelni, tiszteletben tartani, majd meg ott, ahol ezt a tiszteletet nyilvánosan, publikusan kifejezzük!
„Keresztyén Európa” vagy európai kereszténység?!
A másik, ennél sokkal veszélyesebb fordulat a hazai cikkíró indító mondatában rejlik. Nekem ezzel van igazán gondom. Ezt írja: „A keresztyén Európa haldoklásának drámai mementójaként szolgálnak azok a képek…”. Kinek az oldalán áll a valójában tisztes és tényközlő újságírást folytató publicista? Aki a „keresztyén” Európa haldoklásáról ír, sőt ennek drámai mementójáról, az az ideológiává, világnézetté merevedett keresztyénségről szól. A hatalmi, uralkodó egyházról. Ami lehet, hogy a szekularizáció, a modernizáció, sőt már a reformáció szemléletében sem volt többé egységes egész, ámbátor még mindig létezik. Ez az Európa az, amit mi magyarok Szent István óta is védtünk, s még védünk ma is, úgy, ahogy. Szemben Brüsszel migrációs politikájával. Egyfajta értékrendszer, gondolkodás-, és viselkedéskultúra, látásmód ez, ami már bizonyosan nem úgy működik, mint „a” keresztyén Európa fénykorában, századokon át. Bár az sem véletlen, hogy a „keresztyén Európa” olykor mitológiai messzeségekben lévő valósága, illetve ennek hiánya tette lehetővé a reformációt, majd hozta ránk a török veszedelmet. Mert a pogányság, a hitetlenség, a világi hatalommá fajult hit posványába süllyedt Európa keresztyénsége. Az ilyen jobb is, ha eltűnik a történelemből. Nem mítoszok, hanem Megváltó kell – Európának is!
De nem így a másik: az európai keresztyénség! A gyalog Krisztus, aki itt járt és jár Európa véres és vértelen útjain, a szívek között és hódított magának minden népből és nyelvből, rétegből és nemből, korosztályból lelki sereget, erős hitű sokadalmat, akik tudatukban, munkájukban és imáikban, alkotásaikban, helytállásukban és önmérsékletükben, igazságszeretetükben és igazságosságukban, haza-, és emberszeretetükben élték meg a krisztusi másságot. Akik vallották, s ez meg is látszott rajtuk, kapcsolataikban és életük végén is: „Ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik. Ha valaki Isten templomát beszennyezi, azt elpusztítja Isten, mert Isten temploma szent, és ez a templom ti vagytok. Senki meg ne csalja önmagát!” (1Korintus 3,16-18). Voltak milliónyian, nemzedékek sorozatában, akik előbb saját életükben és életükből építettek templomot, mert nem lomot akartak szaporítani, hanem értéket. Az ilyen élő templomot nem lehetett könnyen elfoglalni, lerombolni, csak élet árán. Vagy még úgy sem. Mert amikor mi magunk épülünk fel élő házzá, szent hajlékká, akkor ezt a hajlékot nem lehet lerombolni, hiszen az élet-templom túlél, túlvisz minket mindazon, ami pusztítás, rendőrség, erőszak, jogtiprás, Európa rosszulása, önfeladása, s a keresztyén Európa mítoszának szétfoszlása. Nem mítoszok éltetik az igazi templomokat. Nem a világörökséggé avanzsálás kétes jó híre, tisztessége, nem a műemlékké nyilvánítás, hanem az, miként tudunk mi magunk – olykor nagy és gyökeres renoválás, bűnbánat, önismeret, megújító isteni beavatkozás, azaz kegyelem által – élő kövekké, szent hajlékká felépülni. Ahogyan Péter apostol intette népét: „Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá…” (1Péter 2,5). Ebben az építkezésben kezdődött és teljesedett be Európa, ez lesz ma és holnap is kritériuma, létfeltétele. Keresztyénség, Krisztus fog-e élni kontinensünk szívében vagy valami, Valaki más?! S akkor majd az afrikai, ázsiai, latin-amerikai keresztyénség fog lekörözni minket. Netán egyszer visszahozni azt, amit vagy Akit elveszítettünk…
Nem vészharangokat kell félreverni, hanem lelkeket – Domine, cui prodest?
Igen, kell a tájékoztatás gyors és hiteles formában, meg az is, hogy lássuk: hogyan működik olykor önmaga ellenében, ellenségeként a tékozló Európa. Hogy tanuljunk mások tévedéséből – de leginkább a magunkéból. A legfontosabb: hogy mi ne tévelyedjünk el, és ne tévelyítsünk el másokat. És tegyük fel a mindig és minden ügyben kulcsfontosságú kérdést: Domine, cui prodest? URAM, KINEK HASZNÁL EZ? Jelen esetben a francia, párizsi rohamrendőrség misegyalázó, papgyalázó intézkedése? Kicsivel több, mint egy héttel a muszlim papgyilkosság után? A teológia a nüanszok tudománya. Az ióták művészete. Ezért abszolúte nem mindegy, miként fogalmazunk. Az újságíró iskolákban erre is tanítani kellene a tollforgatásra, nem pedig a gyomor-, és lélekforgatásra vállalkozókat! A jogos kérdés ebben a vonatkozásban: „keresztyén” Európáról beszélünk, beszélhetünk-e még ma, vagy inkább európai keresztyénségről?
Lehet, az előbbi lassan eltűnik, de az utóbbi újra és újra éled: búvópatakként, kitörő hitújító robbanásként, szellemi erőműként Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában, zúgó szélként, ami elsöpri az európai történelmi hulladék-, és szeméthegyeket. Vagy felforgató orkánként, hogy újra építésre késztesse a népeket és közösségeket. Ha a megújító, hitújító, életújító, igazi változásokat, történelmi innovációt termelő, felülről jövő erő, energia, Isten Lelke lesz osztályrésze Európa népeinek, akkor ezt a jogos és kétségtelenül drámai kérdést sem kell majd a jövő újságírójának feltenni: „Hogyan akarjuk Európát megvédeni, ha saját kultúránkat, vallási értékeinket sem tiszteljük és tudjuk megóvni?”. Akkor ez nem lesz kérdés: mert felülről jön a világosság, s lux lucet in tenebris – és a fény világol a sötétségben! Nem a vészharangokat kell félreverni, hanem a lelkeket kell felrázni és ráébreszteni minél több embert arra, mi mindenük van, s lehet - Istennel. Mert a másik oldalon ez más dimenzióban, vallási olvasatban, de folyamatosan történik. Napjában ötször is, amikor a müezzin a mecset párkányáról imára és imádságra hív... Vigyázzunk, amíg van mire! És jó lenne nagyon elkerülni az ilyen párizsi esetet, aminek csak rossz olvasata van!
Írta: Dr. Békefy Lajos
