A posztmodern világ, a posztmodern emberi tudat folyamatosan szembesül, szembesíti magát azzal a súlyos kérdéssel, ami az elmúlt fél évszázad borzalmas, minden emberi fantáziát alulmúló ökocídiuma, környezetirtása nyomán csaknem mindenkiben felvetődik szerte a kontinenseken: KI MENTI MEG EZT A SZINTE VÉGZETESEN TÖNKRETETT VILÁGOT? Ne legyenek illúzióink: lehet, már a 24. óra után vagyunk. Lehet, hogy már nem beszélhetünk megmentésről, csak elviselésről, túlélési versenyfutásról? De Luther szerint ha tudnánk is, hogy holnap vége lesz a világnak, akkor ma még ültetnénk egy gyümölcsfát. Ez a dacos életpárti remény feladhatatlanságának, és a bénultság legyőzésének a wittenbergi evangéliuma, valamint a keresztyén ember szabadságának az üzenete. A „már utána – mégis benne és érte” minden lehetségest megtevő, a bénultságot legyőzni akaró emberi magatartás Istentől vezényelt, az Őtőle táplált reménypotenciállal felruházott ember szava szólal meg a világméretű erkölcsi összefogást célul tűző, s művelő világháló, a globethics.net alapítója, a svájci református szociáletikus, Dr. Christoph Stückelberger testvérünk és barátunk újévi üzenetében. Ezt a világhálón közzétett köszöntőt ismertetjük most meg Kedves Olvasóinkkal, aminek címadó kérdése: KI MENTI MEG A VILÁGOT? Igen, tudjuk, hisszük, hogy a megváltás egyszeri és egyetemesen érvényes eseménye a kereszten és a feltámadásban ott Jeruzsálemben elvégeztetett, megtörtént. De hol vannak a feltámadás, a Feltámadott erői a mai világban, milyen módon „kanalizálhatók e szent, embersegítő erők”, hogyan vezethetők bele az önpusztító, ökocídiumos világba? És magunkba? És másokba? (FORRÁS: globethics.net/-/globethics-net-newsletter-no1-2017-february-#edito)
Szemleíró: Dr. Békefy Lajos, a KDNP Protestáns Műhely külügyi titkára
(Budapest, gratisnews, 2017.02.12)
Kérdések sora, kérdőjelek felkiáltójellé alakítva az ökocídium miatt
Ki mentheti meg a világot? A feltett kérdés kapcsán Stückelberger professzor tovább gördíti, részletezi a kérdéshalmazt.
A politikusok? Kétségtelenül, sokan a legtöbbet próbálják megtenni, ami tőlük telik, mégis jó néhányukat foglyul ejti a nepotizmus, a rokoni és baráti kapcsolatok kényszerhálózata, személyes hatalmi játszmáik. Másokat azért bírálnak, mert ők túl elitisták, mintha minden probléma fölött állhatnának, s cinikusan úgy húzzák ki magukat a felelősség alól, hogy nekik nincs elég multilaterális befolyásuk. Kényelmes és önáltató hazugság – de hazugság.
A tudósok és a technokraták? Befolyásuk és innovatív erejük nem jelentéktelen, de gyakran belekerülnek a hatalom, a politikusok csapdáiba. A racionális tudományos érvek gyakran nem adnak adekvát, megfelelő választ az emberek félelmeire és reményeire.
Vallási prédikátorok és próféták? Ők a félelem és a remény specialistái. Visszaélhetnek ők is hatalmukkal és befolyásukkal (miként a politikusok és a technokraták is). A prosperitás általuk hamisan megfogalmazott „örömüzenete” nem egy, keresztyénségen kívüli vallásban ott van, amikor ezek az álpróféták a szegényeknek ezt mondják: „Bízzatok bennem, adjátok nekem a pénzeteket és gazdagok lesztek, mint Isten áldottai”.
Populista vezetők? Ez a vallási prosperitás szekuláris formája. Ezek gyakran milliárdosok, akik ígérgetnek jólétet, gazdasági virágzást, csakhogy besöpörjék a tehetetlenségbe taszított, de onnan kimászni akaró milliók szavazatait.
A valóságtól, a világtól menekülő visszavonulók, önkéntes migránsok, belvilágukba emigrálók, illuzionisták lennének a megmentők? Végül pedig azoknak, akik a fentiekben mind csalódtak, marad hátra az utolsó megoldás a végzet előtt, amit az illúziókba menekülés vagy a magánszférába történő emigrálás, az ajtók lezárása jelent a külvilág előtt? Ennyi? Lehet ezt elfogadni? Még ha milliók keserű alternatívája is ez? „Ha ti nem tudtok megmentést, megoldást adni nekem, akkor majd visszavonulok családomba, ha nincs, akkor magánszférámba, személyes kapcsolataimba, belső meditációba, magányba, illúziókba, drogokba, társadalmilag veszélyes deformációkba, devianciába, bűnözés formájában megvalósuló lázadásba”. És ez a katasztrofális önleépítés valójában azoknak a csődje, akik politikusként, tudósként, technokrataként, vallási vezetőként vagy populistaként semmit sem tudtak megoldani. Még ha magukat fel is mentik azzal, hogy nem mi, a struktúrák a bűnösek, tökéletlenek, antiszociálisak vagy látszat-szociálisak. A világnak ők az igazi szemfényvesztői, illuzionistái, százmilliós megnyomorított egzisztenciával bűvészkedő szélhámosai. És számuk világunk katasztrófahelyzetével arányosan egyre csak nő. Ahogyan áldozataiké is, a rászedett ember-milliárdoké.
És mi lehet ennek az átkos „ötösnek” az ellensúlyozása? Öt svájci ellenszérum
E döbbenetes és drámai, az elszegényítés genocídiumát felvázoló stückelbergi görbe tükör felvázolása után a svájci református tudós és a felelősen gondolkodó nemzetközi világhálózat atyja kereste és meg is fogalmazta az ellenszérumot, az öt módozatot arra, hogyan lehet kivédeni, túlélni, s mégis pozitív mentalitással életben maradni a jövőben, szemben a világ elitje egy részének pusztító kártételével? Ő ilyen eszközöket talált:
Közösség. Nincs ezen a világon olyan személy, csoport, aki meg tudja menteni ezt a világot. A megmentés a Megmentőben, az Üdvözítő Szabadítóban 2000 éve Jeruzsálemben megtörtént. Ez de jure igaz. De facto ott valósul meg, ahol hisznek is Őbenne és várják visszajövetelét. De csak csoportba szerveződéssel lehet megtalálni a hatékonyabb ellenmérget ezekkel a vírusokkal szemben. Ennek egyik módja a közösség, a kisközösség, ami még átlátható, amelyben ismerik egymást az emberek. Milyen nagyszerű és természetes formája volt ennek a magyar protestáns paraszti demokráciák faluközösségi védőhálója, a ház előtti információáramoltatás lócáival, az egymás segítésének cserekereskedelmével, a véd-, és dacszövetséggel minden kívülről „gyütt-menttel” szemben. Ma már ezek nincsenek. De vannak gyülekezeti közösségek, kulturális, zenei, s más, szakmai fórumok, ahol lehet tematizálni világunk bajait, s valamiféle ellenszérumot kitermelni.
Felelős vezetés. A világ világméretű bajainak kezeléséhez felelős vezetők kellenek. Akik felelősen vezetik a rájuk bízottakat, s gazdálkodnak a hatalom nyújtotta lehetőségekkel a közjó, szűkebb környezetük javára. Akik nem csak önző egyéni érdekeiket hajszolják a megnyílt nagyobb lehetőségek segítségével. Vannak ilyenek távol is és közelünkben is egyaránt. Nem is kevesen. Csak meg kell találnunk őket, nekik minket, meg egymást. A globethics.net-nek is vannak a magasabb képzést megcélzó nemzetközi programjai, amelyek a felelős vezetők képzését, a jövő vezetőiét tekintik elsődleges feladatuknak. Ez nem elefántcsonttoronyban történik, hanem a tanuljunk azzal, hogy csináljuk módszerével, az elmélet-gyakorlat egységében, szolidaritással azok iránt, és azokkal, akiket majd ezek a vezetők vezetni fognak.
Információ és kritikus gondolkodás. A nagyon komplex világot nem lehet megmenteni nagyon szimpla feleletekkel és demagógiával. Hanem csak alaposan részletezett, átgondolt, precíz információkkal, tudománnyal és technológiával, kritikusan elemezni képes gondolkodással, beleértve a mindezt hitelesen és hozzáértéssel közlő újságírást is.
Hit. Az információ, a tudomány és a technológia kulcsok, de nem üdvözítő megoldások önmagukban. Sőt! Nem képesek arra, hogy értelmet adjanak az emberi életnek, a létezésnek. Az alázatos, szolid hit spirituális dimenzióival az, ami nem csak ígéri az értelmet, a tartalmat, a finom értékelést, a reményt, az orientációt, de tud segíteni abban, hogy a hamis próféták és a tehetetlen bálványok lelepleződjenek. Mert szolidáris az ezek révén megkötözött embertársakkal.
Hála és öröm. Sokkal erőteljesebb és hatásosabb humán energia rejtőzik ezekben, mint a félelemben, a gyűlöletben, az elvonulásban vagy világmegvető kivonulásban. Ezek azok a lelki tulajdonságok, melyek segítenek felfedezni, meglátni a világ szépségét még a bizonytalan időkben is.
*
A reformáció 500. évében jó figyelnünk azokra a jeladásokra, fénylő szignumokra, amelyeket a történelem Ura ad le nekünk a mai világ útvesztőin. És feltenni a kérdést hogyan éljük meg, megéljük-e a következő 500 évet? S mit kell ezért még feltétlenül ma, itt, nekem, nekünk megtennünk? „Ha valaki meghallja a hangomat és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz…” (Jel 3.20) – Az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig (Róm 8,22). Meghalljuk-e a vajúdás hangjait – s mire késztet ez minket, itt lenn? És titeket ott fenn? Akinek van füle, hallja meg, amit a Lélek mond…
