Áder János: a körforgásos gazdaság a jövő egyik nagy lehetősége

A körforgásos gazdaság megvalósítása a jövő egyik nagy lehetősége, ígérete – mondta a köztársasági elnök pénteken Budapesten, miután megtekintette az V. Ökoindustria Nemzetközi Környezetipari Energiahatékonysági és Megújuló Energiaforrások Szakkiállításon részt vevő cégek és szervezetek standjait. 

kdnp.hu – MTI

Áder János hozzátette: a körforgásos gazdaságban az iparban és a mezőgazdaságban használt anyagokat különválasztják, külön dolgozzák fel és külön is hasznosítják. Közölte: a szakkiállításon nagyon sok olyan magyar innovációt mutattak be a cégtulajdonosok, feltalálók, amelyek hosszú idő óta meglévő problémákra próbálnak megoldást találni. Példaként említette Budapest és a nagyvárosok szennyvíz- és ivóvízhálózatának elöregedését. Az államfő elmondta: a kiállítók arról tájékoztatták, hogy elindult a verseny az erőforrásokért, ezáltal a papír, a műanyag ma már erőforrás és nem hulladék. Ráadásul a magyarországi cégeknek már a külföldi versenytársakkal is meg kell küzdeni, hogy jó minőségű, újrahasznosítható nyersanyagot kapjanak, amelyből aztán ipari terméket tudnak készíteni.

Áder János a hulladékokért való versenyt pozitívumként értékelte, mert mint fogalmazott: ha ez a szemlélet általánossá válik, akkor „több legyet tudunk ütni egy csapásra”. Ugyanis ennek következtében csökkenteni lehet a környezeti terhelést, hiszen „kevesebb hulladék vesz majd körül bennünket”- Hozzátette: emellett ezeket a hulladéknak számító anyagokat nyersanyagként újra lehet hasznosítani, ezáltal kevesebb eredeti nyersanyagra lesz szükség, kevesebbet kell kibányászni, kevesebbé terheljük a környezetet és egy új üzlet ág, egy új ipar erősödhet meg.

Czibók Ágnes, a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségének ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a szövetség idén ötödik alkalommal rendezte meg Nemzetközi Oköindustria kiállítást, a környezetipar, az energiahatékonyság és megújuló energiaforrások témában.

A rendezvényen több mint 70 magyar és külföldi kiállító képviselteti magát. A szakkiállítás célja, hogy bemutassa a hulladékgazdálkodás, a levegőtisztaság védelem, a talaj és a víz védelem, valamint a környezetvédelmi szemléletformálás témájában a legújabb ökoinnovációkat – mondta az igazgató.

A környezetvédelmi konferenciákkal, kerekasztal beszélgetésekkel és partnertalálkozókkal egybekötött rendezvényen a környezetiparban és fenntarthatóság elérésében érdekelt jellemzően közép-kelet európai vállalkozások és szakemberek találkoztak. A november 8-10. között megrendezett környezetipari kiállításnak a MÁV Zrt. a főtámogatója.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!