„A szabadságnak ára és értéke van”

Forrás: MTI

Az 1957-ben letartóztatott, 1958-ban halálra ítélt, majd nyolc hónapi siralomház után kegyelmet kapott, majd több évet börtönben töltött,  75. születésnapját ünneplő Wittner Máriát köszöntötték 56-os harcostársak, barátok, politikusok. A Testnevelési Egyetem előadótermét zsúfolásig megtöltő vendégek előtt Balog Zoltán úgy fogalmazott: vannak közöttünk néhányan, akik azt a tíz-egynéhány napot úgy belevésték a lelkükbe, szívükbe, vagy belevésették velük, hogy azután arról szólt az egész életük; ebből a tíz napból lett minden. Ebből az alig több mint tíz napból lett a 200 nap is a siralomházban a halálra várva, a 13 év börtön, utána még húsz év egy tágasabb börtönben, Magyarországon – utalt a politikus Wittner Mária megpróbáltatásaira. A miniszter felidézte az 56-os halálraítélt egyik interjúját, ahol Wittner Mária azt mondta, hogy néha azt gondolta, jobb lett volna nem tovább élni, mert sokszor nehezebb tovább élni, mint ottmaradni, befejezni, abbahagyni, lezárni. De nektek, itt néhányótoknak az a sors jutott, hogy tovább kellett élni – húzta alá a miniszter.

Nincs az életben nagyobb kincs annál, mint az igazságért harcolni, és az igazsággal legyőzni milliók hazugságát, fegyverét, gonoszságát. Ez az igazság győzött, még ha hiányzik is ebből a győzelemből sok minden. Azért kell megünnepelnünk Wittner Mária születésnapját, hogy a gyerekeink, unokáink tudják azt, hogy a szabadságnak ára és értéke van – fogalmazott Balog Zoltán. A miniszter hangsúlyozta, Magyarországot nyolc év után ismét újjá kell építeni a romokból, mint ahogyan az történt hatvan, vagy több mint kilencven éve. Ha ebben az újjáépített Magyarországon nem lesz benne az a tudás gyerekeink fejében és szívében, hogy a szabadságnak ára és értéke van, akkor nagyon szegény lesz az a Magyarország még akkor is, ha a gazdasági növekedés megindul.

1956 öröksége nélkül Magyarország nem Magyarország, és gyermekeink, unokáink sem lehetnek igazán magyarok. Meg kell értetni gyermekeinkkel, unokáinkkal azt is, hogy a szabadságnak ára van. Mert aki nem tudja, hogy a szabadságnak ára van, az akkor is rab lesz, amikor már szabad lehetne, vagy a könnyen kapott szabadságot eltékozolja, mert nem tudja, hogy milyen értéke van – mondta Balog Zoltán.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!