„Az államnak részt kell vennie az emlékezetpolitika alakításában"

Forrás: MTI

Az államnak részt kell vennie az emlékezetpolitikai folyamatok alakításában, ösztönöznie, segítenie kell a múlt feldolgozását egészen addig, amíg az természetessé válik – mondta hétfőn a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a berlini magyar nagykövetségen a roma holokausztról tartott megemlékezésen.

Latorcai Csaba a Nemzetközi Holokauszt-emlékezési Szövetség (IHRA) soros magyar elnökségi programjának keretében tartott megemlékezésen rendezett pódiumbeszélgetésen kiemelte: „önmagában sajnálatos", hogy az államnak részt kell vennie az emlékezetpolitikában, de amíg vannak, akik számára „probléma" a nyilvános beszéd a múltban elszenvedett olyan közös traumákról, mint a holokauszt, addig az államnak támogatnia kell a folyamatot.

Miután véget ért a „gyászmunka" és természetessé válik a beszéd az ilyen kérdésekről, az államnak „már nem lesz dolga", de egyelőre „van még teendő", és nem csak Magyarországon, hiszen Nyugat-Európa számos országában egyre emelkedik a rasszista indíttatású bűncselekmények száma.

A holokauszt „nyomot hagyott az egész társadalomban", és az államnak segítenie kell a megrázkódtatás feldolgozását. Dolgoznia kell azért, hogy a trauma feldolgozása tanulságokkal szolgáljon "nekünk és a gyermekeinknek arról, hogy miként nem szabad egy társadalmat működtetni" – fejtette ki Latorcai Csaba.

Magyarország már második alkalommal vállalta el az IHRA elnökségét, mert „tettünk és tenni akarunk azért, hogy legyen lehetőség beszélni erről a sebzettségről és meggyászolni mindazt, ami történt, és úgy gondoljuk, hogy meg tudjuk osztani tapasztalatainkat más országokkal" – tette hozzá a helyettes államtitkár, hangsúlyozva, hogy a holokauszt nem csak Magyarországhoz kötődik, hiszen „egész Európa mondott csődöt".
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!